Sikeresen belépett a légkörbe, leereszkedett és végül landolt is a Marson a Beagle-2 űrszonda 2003. december 24-én. Erre találtak most bizonyítékot az Európai Űrügynökség, az ESA szakemberei a Mars körül keringő NASA-szonda, a Mars Reconnaissance Orbiter nagy felbontású felvételeit vizsgálva.
A képek alapján azt sikerült megállapítani, hogy a Beagle-2 négy napelempanelje közül maximum három nyílt ki. Fő ejtőernyője és a szonda hátsó részének borítása a szonda közelében található. Azért volt ilyen nehéz azonosítani, mert a szonda átmérője alig 65 centiméter, és hossza csak mind a négy napelem kinyílásával érte volna el a két métert.
A Beagle-2 elvesztése azért volt különösen nagy csalódás, mert ez lett volna az első szonda, amely az élet nyomai után kutatott volna Marson, többek között képes lett volna 6 mikrométeres felbontással vizsgálni a kőzetek felszínét. Nevét Charles Darwin legendás kutatóhajójáról kapta.
A kevés pénzből elkészült, brit fejlesztésű szonda az európai Mars Express fedélzetén jutott el a vörös bolygóhoz. A kudarcos landolást korábbi feltételezések szerint az okozhatta, hogy az űreszköz túl gyorsan csapódott be. A térségben porvihar volt, és annyira lecsökkent a légkör sűrűsége, hogy az ejtőernyők nem tudták kellőképpen lefékezni a Beagle-2-t.
A szondára nem telepítettek olyan jeladót, amely ereszkedés közben is pályaadatokat és egyéb információkat küldött volna, így több mint egy évtizeden át rejtély volt, hova tűnt a Beagle-2.