Így festenek a Tejútrendszer legvadabb csillagai

Két óriási csillag egy felfújódó, homokóra alakú anyaghalmaz közepén. Ez az Éta Carinae, a Tejútrendszer egyik legkülönlegesebb csillagpárosa. A NASA új képeket közölt a Napnál százszor fényesebb, lassan a végét járó főcsillagról.

A társcsillagok öt és fél évente közelebb kerülnek egymáshoz, mint a Mars és a Nap, olyan erős röntgensugár-felvillanásokat produkálva, amely még a 7500 fényévnyire levő Földön is jól megfigyelhető. A 19. század folyamán az Éta Carinae, kétszer is rendkívül felfényesedett, az 1840-es években annyira, hogy a Szíriusz után a második legfeltűnőbb objektum volt az égbolton. A csillagászok máig sem tudják pontosan megmagyarázni, mi okozhatta ezt a jelenséget.

A hiperóriás

A NASA Goddard Űrközpont munkatársai az Amerikai Csillagászati Társaság éves konferenciáján mutatták be az eddigi legátfogóbb képet az Éta Carinae párbajozó csillagairól. A felvételek a Hubble-űrteleszkóp és földi távcsövek képeinek és elméleti modellek eredményeinek felhasználásával készültek:

Így néz ki az Éta Carinae Forrás: NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team

Az Éta Carinae nagyobbik tagját nyugodtan lehet hiperóriásnak minősíteni, hiszen a Tejútrendszer egyik legnagyobb tömegű csillaga. Tömege legalább kilencven-százszorosa a Napénak, és energiakibocsátása is ötmilliószor meghaladja központi csillagunkét. Emiatt röpke hat másodperc alatt több fényt bocsát ki, mint a Nap egy teljes év alatt – érzékelteti az arányokat a Csillagászat.hu a csillagpárost jellemző cikke.

A Hubble űrtávcső felvétele a Homunculus-ködről Forrás: NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team

Kozmikus ütközések

Az elsődleges csillag a nagyobb, fényesebb és hűvösebb. Forróbb társának tömege akkora, mint harmincszor a Nap, és egymilliószor több fényt bocsát ki annál. Az elsődleges csillag nagy kitörése 1843-ban következett be. Akkor legalább tíz naptömegnyi anyag távozott a csillagból, és így keletkezett a jellegzetes alakú Homunculus-köd, amely mind a mai napig tágul.

Amikor a két égitest közel kerül egymáshoz, a kiáramló csillagszelek heves kölcsönhatásba lépnek egymással, ráadásul a kisebb csillag mintegy beleszánt, alagutat vág társa sűrűbb csillagszelébe.

„Képzeljenek el egy tízmillió kilométer/órával haladó objektumot, amely meglehetősen hirtelen nullára lassul.

Ez óriási energiafelszabadulással jár” – magyarázta a konferencián Michael Corcoran, a Goddard Űrközpont munkatársa. A felszabaduló hőenergia miatt a csillagokat körülvevő gázok felforrósodnak, és röntgensugárzást bocsátanak ki. A sugárzás öt és félévente a legerősebb, ebből sikerült meghatározni a csillagok keringési idejét.

A videón a sötétebb árnyalatok jelzik a sűrűbb csillagszelet, fekete pöttyök pedig a két csillagot

Tapogasson csillagszelet!

A csillagszelek kölcsönhatását a kutatók szuperszámítógéppel szimulálták, majd a két anyaghalmaz egybefonódását egy 3D-nyomtatóval kinyomtatott, kézzelfogható modellel ábrázolták. A nyomtatófájlt százezren töltötték le – mondta a Goddard asztrofizikusa, Ted Gull.

Megvan az esélye annak, hogy az Éta Carinae nagyobbik csillaga végül szupernóvává alakul, és egy végső, nagy robbanással fejezi be pályafutását. Mi lehet egy ilyen esemény következménye? A felvillanás olyan fényes lesz a déli félteke égboltján, mint a Hold. Az viszont nem tudni, hogy a csillag katasztrófája mikor következik be. Dr. Gull szerint valamikor a következő párszázezer évben, de ahhoz képest, milyen instabil csillagszörnyetegről van szó, jelenleg eléggé stabilnak tűnik.