A német merevtestű kormányozható léghajók, a zeppelinek első bombázó bevetésére alig néhány nappal az első világháború kitörése után került sor 1914. augusztus 6-án, a belgiumi Liége elleni támadással. Az ezt követő hetekben a félelmetes égi szivarok máshol is megjelentek az európai városok és csataterek felett. A német császári hadvezetés vérmes reményeket fűzött a zeppelinek szimbolizálta újsütetű hadviseléshez.
Noha a léghajók bombázóbevetései a remélttől eltérő módon csak elhanyagolható károkat okoztak, a légi hadviselésnek ez az addig ismeretlen új formája komoly félelmet váltott ki a lakosság körében. Mindez sürgetgetővé tette a zeppelinek elleni védekezést.
1914-ben még nem létezett szervezett vadászlégierő, a katonai motoros repülés ekkor tette meg első bizonytalan lépéseit . A történelem első légi ütközeteiben az ellenséges pilóták még pisztollyal lövöldöztek egymásra, és a bombavetés is kisebb robbanószerek puszta kézzel történt kiszórására szorítkozott.
A korabeli fa és vászonszerkezetű törékeny repülőgépekhez képest a zeppelin félelmetes bombázónak tűnt. Mivel 1915 elején még nem voltak meg a hatékony vadászelhárítás technikai feltételei, a zeppelinek ellen fontos szerepet szántak a tüzérségi eszközöknek.
Az Armstrong, Withworth & Co. haditechnikai cég fejlesztette ki az első légvédelmi ágyúkat, de a hadmérnöki fantázia egészen különleges eszközöket is megálmodott a zeppelinek leküzdésére. A Science American magazinban publikált „késes lövedék” is egy ezek közül.
A különleges lövedékbe három behúzott, és becsapódáskor bugylibicska-szerűen kipattanó pengét terveztek beépíteni. A kipattanó pengék szerepe a léghajó vászonburkolatának felhasítására szorítkozott, a lövedékben lévő töltet ezt követően a burkolaton belül robbant volna fel. A különleges „bicskagolyó” papíron maradt, soha sem került legyártásra.
Sokkal jobb megoldás volt a John Buckingham által 1915-ben tervezett repülőgépekről kilőhető gyújtólövedék, amelyet 1916-tól rendszeresítettek is a légierőnél. Hamar kiderült, hogy a zeppelinek félelmetes megjelenésük ellenére nagyon is sérülékeny harceszközök. A német léghajók celláit rendkívül tűz és robbanásveszélyes hidrogéngázzal töltötték fel, ezért egy gyújtólövedékes telitalálat egyenértékű volt a zeppelin pusztulásával.
1916-tól az erősebb motorokkal és már beépített előretüzelő szinkronizált géppuskákkal rendelkező vadászgépek, mint például az angol Sopwith Camel, vagy a francia SPAD megjelenésével sikeresen támadták a zeppelineket gyújtólövedékekkel.
(A beépített géppuskák, illetve a gyújtólövedék rendszeresítése előtt úgy próbálták repülőtámadással megsemmisíteni a zeppelint, hogy a pilóta a léghajó fölé emelkedve, kézzel bombákat dobott rá.) A súlyos veszteségek miatt a német szárazföldi haderő már 1915-ben kivonta a zeppelineket hadrendjéből, de a haditengerészet egészen 1918-ig szolgálatban tartotta a léghajóflottát.
A császári haditengerészet alárendeltségébe került léghajóflottát felderítésre és bombázóműveletek végrehajtására alkalmazták.
A merevtestű kormányozható léghajó elvét egy kaposvári származású feltaláló, Schwartz Dávid alkotta meg az 1880-as évek végén. A Schwartz-féle léghajó volt a zeppelinek előfutára. Amikor a feltaláló 1897-ben elhunyt, a léghajózás iránt szenvedélyesen érdeklődő Ferdinand von Zeppelin gróf Schwartz Dávid özvegyétől megvásárolta a kormányozható léghajó szabadalmát.
Zeppelin Schwartz Dávid találmányát továbbfejlesztve alkotta meg a nevét viselő léghajót. Az első zeppelin 1900. július 2-án emelkedett a levegőbe. 1914-re a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a zeppelin 150 – 160 méter hosszú, 22-25 ezer köbméter térfogatú, 9 tonnányi teher szállítására alkalmas,és 80 km/órás sebességgel repülő légi eszközzé nőtte ki magát.
Az első világháború kitörésekor a hadsereg állományában 14 zeppelin szolgált. A zeppelin könnyűfém szerkezetű merevvázas, hosszanti tartókból és gyűrűkből kialakított szerkezet volt, a külső héjon belül elhelyezett több elkülönített cellával.
A cellákat a levegőnél könnyebb hidrogéngázzal töltötték fel. A meghajtásról a külső konzolokra szerelt, egyenként 4-500 lóerős Maybach motorok gondoskodtak. A hatalmas léghajót a vezérsíkokkal, illetve a jobb és baloldalon elhelyezett motorok teljesítményének váltakozásával irányították.
Már 1914 augusztusában két zeppelint lőttek le, és a veszteségek a hatékony vadászgépek megjelenésével tovább növekedtek. Az első London elleni támadás végrehajtását személyesen II. Vilmos császár rendelte el.
A növekvő veszteségek miatt 1916-tól új zeppelineket állítottak hadrendbe, amelyek 5 500 és 7 500 méteres magassági tartományban repültek. Az itt tapasztalt rendkívüli hideg és erős, váltakozó irányú szelek miatt azonban a zeppelinek nem voltak képesek tartósan nagy magasságban repülni. A német császári haderőben az első világháború idején összesen 88 zeppelin szolgált, ebből 60 semmisült meg, fele részben baleset, fele részben pedig harccselekmény miatt.
A zeppelinek 1917-ben és 1918-ban összesen 11 légitámadást hajtottak végre Anglia ellen, amelynek során 5 806 tonna bombát dobtak brit célpontokra, 557 fő halálát okozva.