A sarkaiból kifordult világ

Antall József jó viszonyra törekedett Oroszországgal

1990. március 25., az első szabad országgyűlési választások napja fontos mérföldkő Magyarország legújabb kori történelmében. Az 1948-tól kialakult monolitikus pártállami hatalmi struktúrát lebontó, tárgyalásos rendszerváltozásként is emlegetett, az 1980-as évektől kiteljesedő folyamat azonban nem érthető meg a kor európai és világpolitikai összefüggései nélkül. Mennyire volt szükségszerű, hogy a váltás önjelölt értelmiségi csoportok és az akkori hatalom úgynevezett reformkommunista szárnya között zárt ajtók mögött létrejött kiegyezésen alapuljon? Az első szabad választások negyedszázados évfordulója jó alkalom arra, hogy áttekintsük a rendszerváltozás történelmi aspektusait.

Malom a pokolban

Magyarország jövőjét lényegében már a második világháború utáni új geopolitikai struktúrát kialakító 1943-as teheráni konferencián eldöntötték. A jaltai rendszernek nevezett új világrendben Kelet-Közép-Európa, és benne Magyarország is, a győztes nagyhatalmak megállapodása alapján hosszú időre a szovjet érdekszféra részévé vált.

Magyarország sorsa már 1943 novemberében, a "három nagy" teheráni konferenciáján eldőlt Forrás: Wikipedia Commons

A Vörös Hadsereg által megszállt országban 1948-tól a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett, sztálini típusú diktatórikus pártállami struktúra épült ki.

A Rákosi-korszak a féktelen terror szimbólumává vált Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Az irracionális, zuhanó életszínvonalat okozó voluntarista gazdaságpolitika és főleg a mindennapokat behálózó féktelen terror ellenhatása, az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtása után a magyarországi szocialista kísérlet második, Kádár János által szimbolizált és 1989-ig tartó szakasza, az úgynevezett puha diktatúra évei következtek.

Kádár János neve egy egész korszakot szimbolizált Forrás: Wikimedia Commons

A megtorlás évei után, 1961-től kezdődő kádári konszolidáció sajátos és a szovjet befolyás alatt álló kelet-európai országoktól eltérő, hallgatólagos társadalmi kiegyezésen alapuló, viszonylag stabil társadalmi szerkezetet alakított ki.

"Konszolidációt hullámzott a szép Balaton"

A híres „aki nincs ellenünk, az velünk van” kádári filozófia jegyében, valamint levonva a Rákosi-korszak politikai konzekvenciáit, a Kádár-rendszer az 1960-as, 70-es évekre sikerrel alakította ki azt az apolitikus, az államilag engedélyezett és kordában tartott fogyasztásnak élő társadalmi többséget, amelyet mind a mai napig egyesek „Kádár népének” neveznek.

Kádár János (jobbra) a Német Szocialista Egységpárt kongresszusán, Willi Stoph későbbi NDK-miniszterelnökkel Forrás: Bundesarchiv/Ulmer, Rudi

Az 1968-ban bevezetett, az erősen centralizált tervgazdálkodással szakító és az állami vállalatoknak relatív gazdasági szabadságot biztosító, valamint a fogyasztás növekedését ösztönző új gazdasági mechanizmus – amit Fock Jenő miniszterelnök, valamint Bognár József, a reformterv „atyja” neve fémjelzett – azonban a Kreml gyanakvása, továbbá Kádár belső, Biszku Béla és Komócsin Zoltán vezette pártbeli ellenzékének aknamunkája miatt, 1973-ra megbicsaklott.

Fock Jenő miniszterelnök, az 1968-as új gazdasági mechanizmus elkötelezett híve volt Forrás: Wikimedia Commons

A 70-es évek végére Magyarországon is kiteljesedett a „pangás” időszaka. Az 1980-as évek elejére a megreformálhatatlan rendszer felélte lehetőségeit; a mesterséges, központilag finanszírozott életszínvonal mint a társadalmi béke záloga egyre inkább fenntarthatatlanná vált. Az 1970-es évek végén megfogalmazott első rendszerkritikák a 80-as évek közepére markáns változásokat követelő féllegális ellenzéki csoportosulások téziseivé váltak.

Enyhülés az atomrakéták árnyékában

A 80-as években érlelődő és az évtized végére irányított rendszerváltozásba torkolló magyarországi változások kiteljesedése elképzelhetetlen lett volna a nagyhatalmi erőtérben, különösen a Szovjetunió helyzetében bekövetkezett radikális változások nélkül. Ronald Reagan elnökségének (1980–1988) első ciklusában soha nem látott költségekkel együtt járó fegyverkezési verseny kezdődött. Az afganisztáni kaland és a reagani csillagháborús fegyverkezési spirál megrendítette a brezsnyevi pangás évei alatt igencsak meggyengült „vörös óriást”.

Ronald Reagan amerikai elnök a Szovjetuniót megroppantó fegyverkezési versenyt kényszerített ki csillagháborús programjával Forrás: Wikimedia Commons

Mihail Szergejevics Gorbacsov, az 1985. március 11-én hivatalba lépett új szovjet pártfőtitkár reformtervei, a peresztrojka, valamint a nagyobb szólásszabadságot biztosító glasznoszty a nyugati hatalmakkal történő kiegyezési szándékkal párosulva alapjaiban rengette meg a kelet-európai szocialista országok élén álló régi vonalas vezetők roskadozó hatalmát.

Lelohad a vörös zászló

Az 1986-os reykjaviki Reagan–Gorbacsov-találkozón, majd az 1988-ban George Bush elnök kezdeményezte máltai konferencián végleg eldőlt a német újraegyesítés és a kelet-európai csatlós országok „elengedésének” kérdése.

Gorbacsov reformjai adták meg a kegyelemdöfést az ortodox kelet-európai kommunista vezetőknek Forrás: Wikimedia Commons

A hatalmukat mindenáron fenntartani akaró régi szocialista despoták, Erich Honecker NDK-s, Gustav Husak csehszlovák, Nicolae Ceausescu román és Todor Zsivkov bolgár párvezetők számára valóságos csapás volt, amikor Gorbacsov 1988-ban bejelentette; a Szovjetunió szakít a Brezsnyev-doktrínával, és többé nem avatkozik be a kelet-európai országok belügyeibe.

Kommunista őskövületek. A vonalas Erich Honecker NDK-pártvezető (balra, szemüvegben és fekete kalapban) Brezsnyev szovjet pártfőtitkár (mellette balra) társaságában Forrás: Bundesarchiv/Mittelstädt, Rainer

Mindez startpisztolylövésnek bizonyult a hangjukat egyre jobban hallató kelet-európai ellenzéki mozgalmak számára megkezdődött az „ancien régime” haláltusája.

Evolúció vagy revolúció?

Magyarországon az első szabad országgyűlési választásokig ívelő ellenzéki mozgalom előzményei a 70-es évekre nyúlnak vissza. Az első szamizdat, a „Marx a 4. évtizedben” 1977-ben jelent meg. A rendszer megreformálhatatlanságát először nyíltan Kornai János fogalmazta meg a „Hiány” című munkájában.

A bukás. Kádár János és felesége a Kádárt hatalmától megfosztó 1988-as "palotaforradalom" után a Fehér Házban Forrás:.kommunizmuskutato.hu

Amíg a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 1985-ös XIII. kongresszusán Kádár János tagadta, hogy válság lenne, és teljesen irreális, a valósággal köszönő viszonyban nem álló gazdasági programot fogadtatott el a kongresszussal, addig Monoron létrejött az ellenzéki csoportok első informális találkozója. A keletről fújó friss gorbacsovi szelektől felbátorodó ellenzéki csoportok és a rendszer közötti első komolyabb erőpróbát jelentő összeütközés az 1986. március 15-i „lánchídi csata” volt.

Ha nem tudsz győzni, állj az élére!

A békés, de változásokat követelő és rendszerellenes jelszavakat hangoztató, zömében fiatalokból álló tömeget a rendőrség brutálisan szétverte. Kádár azonban, megrettenve a forradalmi veszélytől és a gorbacsovi „új idők új szelétől”, visszakozott. A rendszer túl gyenge volt egy konzervatív fordulathoz, amelynek sem a belső, sem pedig a külpolitikai feltételei már nem voltak adottak.

Grósz Károly úgynevezett modellváltása már nem tudta feltartóztatni a rendszer bukását Forrás: Wikimedia Commons

A pártelit „ifjútörökjei” belátták, hogy a hatalmukat csak előremeneküléssel tudják átmenteni. Ennek jegyében 1987 júniusában Grósz Károlyt, a budapesti pártbizottság első titkárát emelték a kormányfői székbe. A Grósz által meghirdetett, a pártállami struktúrát lényegében érintetlenül hagyó „modellváltás” a világútlevél bevezetése és a korábbiakhoz képest nagyobb szabadságjogok biztosítása ellenére sem szerelte le az ekkor már pluralista demokrácia megteremtésében gondolkodó ellenzéket. Az MSZMP agytrösztje az időnyerésre, a még éppen hogy szerveződő ellenzéki csoportok megosztására és a tömeghangulatot maguk mellé állító további jogok biztosítására játszott, de a változások már feltartóztathatatlannak bizonyultak.

"Quo vadis, Domine?"

A rendszer elbizonytalanodását érzékelve a zömében budapesti értelmiségi körökből álló ellenzék is elkezdte önmaga megszervezését. 1987. szeptember 27-én Lakitelken létrejött az első jelentős ellenzéki blokk, a Magyar Demokrata Fórum, elsősorban a konzervatív és a „népi gondolatot” képviselő értelmiségiek szervezésében. Az urbánus, liberális társadalmi modellben gondolkodó belvárosi entellektüelek a szamizdatos ellenzékieket tömörítő Szabad Kezdeményezések Hálózatából létrehozták 1988 novemberében a pártként funkcionáló Szabad Demokraták Szövetségét.

A Szabad Demokraták Szövetségének vezetői az 1990-es választások előtt. A párt az urbánus, liberális politikai vonalat képviselte Forrás: Retropol

Ezzel egyidejűleg a történelmi pártok felélesztésének nosztalgiájában élő, elsősorban még a régi generációt képviselő értelmiségiek vezetésével feltámasztják a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Pártot (FKgP), valamint a koalíciós időkhöz visszanyúló Barankovics-féle párt nyomdokán a Kereszténydemokrata Néppártot.

Németh Miklós miniszterelnök sok szempontból önállósította kormányát a pártvezetéstől Forrás: MTI/Hadusovszky Péter

Az MSZMP eközben felgyorsította az előremenekülési stratégiát, a kormány élén Grósz Károlyt váltó Németh Miklós miniszterelnök kezébe téve a túlélést megalapozó közjogi reformokat. Németh azonban, felismerve a pártállam teljes ellehetetlenülését, önállósította magát a pártvezetéstől, és a technokrata jellegű, felülről irányított váltás előkészítésén kezdett el dolgozni kormányával.

"Tárgyalásos forradalom" és szabad választások

A párt éléről 1988 májusában elmozdított Kádár János köré tömörült konzervatívoknak és a Németh-féle reformokat egyre ellenségesebben szemlélő pártfőtitkárnak, Grósz Károlynak Pozsgay Imre 1989. februári bejelentése adta meg a kegyelemdöfést. Pozsgay az ország nyilvánossága előtt jelentette be, hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem jogos népfelkelés volt. Ez volt az utolsó szög a szétesőben lévő posztkádári rendszer koporsójában. 1989. március 15-én százezres tüntetésen követelték a Varsói Szerződésből való kilépést és a szabad választásokat, Csengey Dénes, az MDF elnökségi tagja pedig a Szabadság téren jelképesen lefoglalta a Magyar Televíziót.

Tüntetők a Szabadság téren 1989. március 15-én Forrás: MTI

1989. március 22-én a Független Jogászfórum kezdeményezésére az ellenzéki pártok, az MSZMP és a Hazafias Népfront képviselőiből megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, a rendszerváltozás tárgyalásos levezénylésének fóruma. Fejti György, az MSZMP delegációjának vezetője ugyan megkísérelte az ellenzéki erők megosztását, de a pártállami elit kénytelen volt belátni, hogy már nem nagyon tudja kezében tartani az irányítást, és kísérletei kudarcot vallottak.

Nagy Imre 1989. június 16-ai újratemetése volt a rendszerváltás közvetlen előzménye Forrás: MTI

Június és szeptember között megtárgyalták a rendszerváltozás közjogi alapját megteremtő úgynevezett sarkalatos törvényeket, amelyeket az utolsó pártállami parlament fogadott el.

Antall József, az 1990-es választásokon győztes MDF miniszterelnöke Forrás: Origo

1989. október 23-án – azt követően, hogy június 16-án megtörtént a rehabilitált Nagy Imre újrateremtése – Szűrös Mátyás házelnök a Kossuth Lajos téren gyülekező tömeg előtt bejelentette a Magyar Köztársaság kikiáltását. A magyar rendszerváltozás felülről vezényelt közjogi váltás volt, amelyet 1990. március 25-én, éppen 25 éve, az első szabad országgyűlési választások szentesítettek. Magyarország, lerázva magáról a négy évtizedes állampárti időszakot, a márciusi kora tavaszban reményekkel teli jövő felé tekintett. Hogy mi lett e reményekből, az olyan napjainkig ívelő kérdés, amelyre a tudomány hűvös tárgyilagosságával majd csak a jövő történészei adhatják meg az objektív választ.