A Giza Plateau Mapping Project 1988-ban Mark Lehner vezetésével indult el, akinek elsődleges célja a gizai fennsík pontos feltérképezése volt, majd kutatásainak középpontjába a piramisépítők „Elveszett Városának” feltárása került. Néhány évvel ezelőtt is a magyar történelemkönyvekben még hatalmas köveket mozgató rabszolgák százezreiről lehetett látni képeket. Kevéssé tudományos orgánumokban pedig a piramisépítéssel kapcsolatban időről- időre felütik fejüket a földönkívüli beavatkozások elméletei is.
Ám köszönhetően ennek az expedíciónak, ma már tudjuk, hogy a piramisokat valódi emberek, még hozzá egyiptomi közemberek, nem pedig rabszolgák építették. Ez már nem találgatások tárgya, hiszen szemmel látható a város, amely körülbelül 400 méterre délre található a Nagy Szfinxtől. Zahi Hawass pedig nem messze innen feltárta ezeknek az embereknek a temetkezéseit is.
Jó néhányuknak tudjuk a nevét, az építkezés során betöltött pozícióját, és azt is ismerjük, hogy valóban óriási munkát végeztek, mert az antropológiai vizsgálatok kimutatták a nagy fizikai megterhelés nyomait. Szemünk elé tárul a város képe, és évről- évre egyre jobban kibontakoznak a piramisépítők mindennapjai.
Az „Elveszett Város” a kutatás jelenlegi állása szerint két fő részre osztható. Az egyik egy lassú, spontán fejlődés eredményeképpen kialakult városrész, a másik viszont szabályos utcákkal elválasztott, amelynek látképét egy nagyméretű épületegyüttes uralta, a város központi részén.
Három fő utca szelte át a területet, amely átjárást biztosított a városrész különböző részei között. Az épületen belül keskeny agyagtéglafalak választották el egymástól a piramisépítők hálótermeit. Egy hálóteremben 40 ember aludhatott, a fekvőhelyek platformjait is sikerült feltárni.
2015-ben a projekt két nagy területre koncentrál a romvároson belül. Mindkettő úgy lett kijelölve, hogy minél többet tudjunk meg a piramisépítő munkások ellátásáról. Az előzetes eredményekből látható, hogy nem éheztek, sőt, nagyon is jól összeállított fehérjedús élelmet kaptak, amely leginkább marhából, juhból, halból, kenyérből és sörből állt. Az egyik legelső épület, amit Mark Lehnernek sikerült feltárnia a városból, egy pékség volt.
Azóta a város több pontján kerültek elő pékségként azonosított helyiségek, valamint silók. A feltárt növénymaradványok vizsgálataiból tudjuk, hogy leginkább árpát és tönkebúzát használtak. A kenyereket egy olyan speciális sütőformában készítették el, amelyeket óbirodalmi reliefekről is ismerünk. Az elmúlt 20 év alatt több ezer ilyen sütőformára bukkantak a helyszínen.
A városban már korábbról ismerünk egykor halfeldolgozó vagy fogyasztó helyként működött területet, amely haluszonyokkal, koponyákkal és szálkákkal volt borítva. A kutatás kiemelt fontos részét alkotják az állatcsontok, hiszen az ásatások során megdöbbentően sok marhacsont került elő, többségük a szakértők szerint két évnél nem idősebb bika volt. Vagyis a piramisépítők elsőosztályú marhahúson éltek. Az előzetes eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy sokkal jobb ellátást kaptak itt, mint Egyiptom más részein ebben az időben.
A további pontosabb eredmények érdekében a csapatban archaeobotanikus és archaeozoológus is dolgozik, akik az ásatáson előkerült növényi és állati maradványokat vizsgálják a laborban. Az idei szezon március végén zárul, az eredményeket a projekt évente megjelenő kiadványában követhetjük.
Eddig minden jel arra mutat, hogy a települést a 4. dinasztia (Kr.e. 2575- 2465) végén hagyták el a lakói, vagyis a piramisok építését követően. A település körülbelül 10 focipályányi területen feküdt. Tudatos tervezés eredménye lehetett a város felépítése, amely a leletek alapján leginkább Khafré és Menkauré fáraók időszakára tehető.
Erre leginkább a kerámiák és a pecsétmaradványok utalnak. A késői időszakban, a Kr.e. 8-6. században újra temetkeztek a területen, keresztülvágva a korai település falait, alapjait.
Nem mindennapi, hogy egy nemzetközileg jelentős régészeti expedíciónak magyar hölgytagja is van. Az Origo Pabeschitz Virág archeológust kérdezte szakmai életútjáról.
Hogyan lett régész, volt-e valamilyen gyermek vagy fiatalkori indíttatása erre a nem hétköznapi hivatásra?
Tizenkét éves voltam, amikor olvastam egy regényt Howard Carter, a híres Tutanhamon sír feltárójának életéről. Teljesen magával ragadott ez a világ és innentől kezdve nem volt kérdés számomra, hogy régészettel szeretnék foglalkozni. 14 éves korom óta veszek részt ásatásokon, a középiskolai szünidőmet mindig terepen töltöttem.
Úgy gondolom a több, mint 10 éves ásatási tapasztalatomnak köszönhetem, hogy itt lehetek Egyiptomban. Óriási megtiszteltetés itt dolgozni, minden nap mosolyogva kelek fel.
Egy külföldi régészeti expedíció tagjává válni nem lehet könnyű feladat. Ön hogy jutott ki Egyiptomba?
A mester szakos államvizsgámra készültem és úgy éreztem, hogy szakmailag a legnagyobb előrelépést egy külföldi ásatás jelentené. Mindig is nagy álmom volt Egyiptomban dolgozni, ezért jelentkeztem az ásatás vezetőjénél. Sok szakmai beszélgetés után, az államvizsgám előtti napon jeleztek vissza, hogy felvennének a csapatba. Hihetetlen élmény volt meghallani ezt a hírt, és nagyon hálás vagyok, amiért megélhetem, hogy az álmom valóra válik.
A csapat legfiatalabb tagjaként rengeteget tanulok a kollégáktól, akik a világ legjobb régészei közé tartoznak.
Ugyanakkor az ásatással párhuzamosan zajlik egy” field school” azaz terepi képzés is, ahol fiatal egyiptomi archeológusokat képzünk a terepi munkára és ez a tanítás is igen hasznos tapasztalat. Remélem lesz alkalmam otthon is hasonló tevékenységbe kezdeni.
Régészhallgatóként is már az ókori történelem vonzotta?
Az egyetemen római provinciális régészet és klasszika archeológia szakirányokon végeztem, de hallgattam egyiptológiát és elvégeztem a történelem szakot is. A diplomamunkámat az aquincumi Aranyárok- menti római temető anyagából írtam. Jelenleg az útkeresés fázisában vagyok, és erre egy külföldi expedíció,a különböző országokból és szakterületekről érkező régészekkel való közös munka, pont alkalmas.
A következő pár évben szeretnék minél több időt terepen tölteni, és a külföldön megszerzett szakmai tapasztalatokat otthon is kamatoztatni.
Szerencsés dolog, ha valaki rajong a hivatásáért. Úgy tudjuk, hogy az egyiptomi ásatásáról blogot is vezet.
Valóban, az ásatásról vezetek egy magyar nyelvű blogot, mert úgy érzem, hogy ennek a segítségével felhívhatom a figyelmet a régészetre és a régészek életére, amely ma nagyon nehéz otthon.
Hiszek benne, hogy a munkánk fontos és a társadalom csak nyerhet általa. Szeretném, ha az emberek látnák, hogy milyen a régészek élete, hogy nem titkolózunk és nem teszünk zsebre milliókat az ásatásokból. Az a hivatásunk, hogy feltárjuk az emberiség múltját, hogy tanulhassunk a régi korok embereitől.
A blog másik fontos célkitűzése, hogy elmondhassam a magyar embereknek, igenis, bármire képesek vagyunk, és az álmok mindig valóra válhatnak. Minden lehetséges, talán erre az én történetem a legjobb bizonyíték. Az élet tele van lehetőségekkel és csodákkal!
Az összeállítás Pabeschitz Virág írása alapján készült