Ha az életre potenciálisan alkalmas égitestekről beszélünk, többnyire a távoli csillagrendszerek exobolygóira gondolunk. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) asztronómusai azonban egy új kutatási projekt keretén belül olyan úgynevezett exoholdakra ( a Naprendszeren kívüli bolygók holdjaira) fókuszálnak, amelyek felszínén szintén alkalmasak lehetnek a körülmények az élet kialakulásához.
A galaxis naprendszereiben egyre több, a lakhatósági , az úgynevezett Goldilocks-zónán belül keringő exobolygót fedeznek fel – ezek nagyobb része azonban nem földtípusú, azaz viszonylag kis tömegű kőzet,- hanem a Jupiterhez hasonló méretes gázbolygó. Ez utóbbiak is rendelkezhetnek azonban az élet kialakulásához ideális holdakkal – ezekre próbálnak rátalálni a NASA kutatói.
Az Exoholdvadászat a Keplerrel (Hunt for Exomoons with Kepler, HEK) projekt az első, amely kifejezetten az exoholdakra koncentrál. A program, amelyet a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatója, David Kipping vezet, a NASA Plejádok (Pleiades) nevű szuperszámítógépét veszi igénybe ahhoz, hogy több millió lehetséges bolygó-hold elrendezést és pályát modellezzen.
A Kepler-űrtávcső
A Kepler űrtávcsövet 2009. március 7-én állították pályára. Fő feladata az exobolygók utáni kutatás a fedési módszer alkalmazásával. Az 1,4 méter tükörátmérővel, és 95 centiméteres korrekciós lencsével rendelkező, 105 négyzetfokos látómezővel rendelkező Schmidt teleszkópra szerelt 42 CCD (fényességmérő elektronikai alkatrészlánc) mintegy 170 ezer 9-15 magnitúdós fősorozatbeli csillag fényességét méri, a Hattyú és a Lant csillagkép határán. A Kepler segítségével 2014 decemberéig több mint 1700 exobolygót fedeztek fel.
A szuperszámítógép segítségével a HEK tudósai képesek másodpercenként 3 kvadrillió, azaz 1024 lehetséges pályát modellezni. A megfelelőnek ítélt modellszámításokat - az exoholdak után kutatva - ezután összevetik a Kepler űrtávcső észlelési adataival.
Minden égitestnél az exoholdak két alapvető jellemzőjét modellezik. Az egyik törekvés az úgynevezett fedési árnyék okozta fényváltozás, a másik pedig a holdak által saját bolygójukra gyakorolt gravitációs hatás kimutatása. Az exobolygók többségét a rendkívül érzékeny műszerekkel mérhető periodikus fényváltozás mérésével sikerült felfedezni, amely akkor észlelhető, amikor a bolygó elhalad a központi csillaga előtt.
A holdak esetében is elméletileg érvényesül ez a hatás, de mivel az exoholdak tömege sokkal kisebb mint a bolygójuk tömege, jóval nehezebb kimutatni a hold fedése által okozott fényváltozást is. Ugyancsak komoly feladat az exoholdak anyabolygójukra gyakorolt gravitációs perturbációjának észlelése.
E hatásokat egyelőre több előre kidolgozott variáns szerint számítógépen modellezik, és ezt vetik össze a Kepler észlelési adataival. Exohold létezésére utaló paramétereket először 2014 áprilisában sikerült kimutatni.
A kutatók eddig a mintegy 400 lehetséges exohold közül 56-ot vizsgáltak meg. A Plejádok komputer a maradék 340-et összesen két év alatt tudja átfésülni – ez egy normál számítógépnek majdnem egy évtizedig tartana.
Noha Kipping az Avatar című film Pandora holdjához hasonlítja az exoholdakat, de az Astrophysical Journalban megjelent tanulmányában leszögezte, hogy ezeken az égitesteken valószínűleg nem fejlett civilizáció, csupán a biológiai élet alapformái lehetnek jelen.