Az alvilágot jelképező higanyfolyóra bukkantak mexikói régészek a teotihuacani Tollas Kígyó temploma alatt. A különleges lelet akár annak meghatározásában is segíthet, hogy a városállam milyen politikai berendezkedéssel működött, ugyanis egyelőre fogalmunk sincs, hogy királyság vagy valamiféle előkelők által kormányzott társadalom létezhetett-e itt.
Teotihuacan olyannyira rejtély számunkra, hogy az archeológusok abban sem biztosak, pontosan kik építették, hogyan éltek benne, és mi volt pusztulásának oka – a fejlett épületegyüttest még a sokat látott aztékok is szent helyként tisztelték, amikor pusztulása után idetévedtek valamikor a 13. század derekán. Ők adták a városnak a Teotihuacan nevet is, ez tükörfordításban az istenek szülőhelyét jelenti.
Azt nem tudjuk, építőik hogyan hívhatták a várost, sőt, azt sem, hogy pontosan kik is lehettek: évtizedek óta folyik a vita a titokzatos alapítókról, de valószínű, hogy a városépítők a közép-amerikai kultúrák egyik legősibb képviselői, az olmékok lehettek.
A városállam 100 és 700 között élte virágkorát, ekkor népessége 100-200 ezer fő körül mozgott. Mivel a társadalomban sajnos nem alakult ki semmilyen írásbeliség, a városállam berendezkedéséről nem sokat tudunk. Annyi biztos, hogy a népesség nagy része a centrumon kívül, földszintes bérházakban lakott, a gazdag előkelők pedig az aztékok által Holtak útjának nevezett, a Nap piramisától a Fellegvárig és a Tollas Kígyó templomáig húzódó sugárút melletti lakóházakban éltek.
Az aztékok azért nevezték el így a piramisok között húzódó ösvényt, mert azt hitték, hogy az ezt keretező épületek sírok voltak; később kiderült, hogy egyszerű szertartási épületekről van szó.
A körülbelül 20 négyzetkilométernyi területen fekvő Teotihuacant 600 körül hagyták el a lakói, egyelőre nem tudni, pontosan miért. A város épületeinek nagy részét felégették, ebből kiindulva az egyik régészeti elmélet szerint felkelések rombolták szét a társadalmat, de az ekkor sújtó masszív szárazság sem segített sokat a helyzeten. A pusztulás után ideérkező aztékok és maják már csak a romokat találták, de így is akkora hatást gyakorolt rájuk az egykor vörös fényben izzó piramisok városa, hogy szent helyként tisztelték.
Sergio Gómez mexikói régész vezetésével egy archeológus csapat földalatti higanyfolyamot fedezett fel a romok alatt, amelyek akár egy uralkodói sírhoz is elvezethetik a kutatókat. Gómez már hat éve dolgozik a Tollas Kígyó temploma alatt húzódó járatrendszer feltárásán, ahová 1800 év után először 2003-ban lépett be ember.Tavaly novemberben három kamrát találtak az alagutakban majdnem 20 méter mélyen, ezekben jáde szobrokra, jaguármaradványokra, faragott kagylóhéjakra és furcsa gumigolyókra bukkantak. Gómez és társai most újabb izgalmas leletet találtak: a furcsa higanyfolyót, amely talán a túlvilágot jelképezhettek a teotihuacaniak számára.
A régész szerint a higany egy alvilági folyót vagy tavat jelképezhet, hasonlót a görög mitológiában megjelenő Sztüxhöz. „A közép-amerikai vallások hívői hitük szerint a tükrök segítségével a természetfeletti világba láttak, megfigyelhették, hogy mi fog történni a jövőben” – nyilatkozta a The Guardiannek Annabeth Headrick, a Denveri Egyetem professzora. – „Ez akár egy ilyen speciális folyóban is megtörténhetett.”
Headrick szerint az ókori embereket lenyűgözte a szcintilláció, azaz a látható égitestek gyors és rendszertelen fényváltozása. Valószínűleg összekötötték ezzel a higany tulajdonságait, és szertartásos célokra használták, csakúgy, mint a sokkal szélesebb körben elterjedt csillámpalát.
Gómez és társai abban reménykednek, hogy a higanyfolyó segíthet megoldani Teotihuacan politikai berendezkedésének rejtélyét – mivel nincsen semmiféle fennmaradt írásos forrás arra, hogyan működött Mezoamerika egyik legnagyobb városában a társadalom, mindeddig csak találgatni tudtunk. Ha azonban a különleges higanyfolyam tényleg egy sírhoz vezet, az akár egy királyhoz is tartozhat. Az ásatások előreláthatólag októberig tartanak, addigra biztosan többet fogunk tudni arról, hová folyik a rejtélyes higanypatak.