Régóta foglalkoztatja a kutatókat, hogy pontosan mi történik a tengeri teknősökkel életük első néhány évében – ekkor ugyanis eltűnnek a tengeren, és szinte egyáltalán nem jönnek part közelébe. A hét tengeri teknősfaj egyébként sem szívesen merészkedik a szárazföldre, leginkább csak akkor, ha lerakja tojásait.
A Közép-Floridai Egyetem kutatói a Mexikói-öbölben napelemmel működő chipekkel szereltek fel 44 vadon élő fiatal tengeri teknőst, és megfigyelték, vajon tényleg az óceáni áramlatokkal sodródnak csupán, vagy ők maguk irányítják, hogy merre indulnak.
A kutatást vezető Dr. Kate Mansfield és csoportja a Current Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban kifejtette, hogy a korábbi feltételezések egyáltalán nem állták meg a helyüket, és a kisteknősök aktívan úsznak, nem csak sodródnak.
Mansfield és társai abban reménykednek, hogy ha többet tudunk meg az állatok viselkedéséről ebben a kritikus néhány évben, akkor ezt a tudást felhasználhatjuk ahhoz, hogy hatékonyabban védjük meg őket. A világ hét tengeri teknősfaja közül ugyanis hat veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett – leginkább a klímaváltozás fenyegeti fennmaradásukat, de húsuk és páncéljuk kereskedelme is szedi áldozatait.
Az egyetem kutatói abban reménykedtek, hogy atlanti fattyúteknősök (Lepidochelys kempii) vándorlási szokásait sikerül majd alaposabban megvizsgálniuk, ez a súlyosan veszélyeztetett faj ugyanis az öbölben rakja le a tojásait. Helyettük folyton közönséges levesteknősökbe (Chelonia mydas) futottak bele, amelyek az IUCN Vörös Listáján a veszélyeztetett kategóriához tartoznak, és Costa Rica partjainál fészkelnek. Még őket sem volt egyszerű megtalálni – egy 100 kilométeres úton gyakran egyáltalán nem találkoztak teknősökkel a kutatók.
Végül sikerült összesen 44 kisteknőst megjelölniük: 20 fattyúteknőst és 24 közönséges levesteknőst. „Az első másfél évben nem is foglalkoztunk a levesteknősökkel” – nyilatkozta a kutatásban részt vevő Nathan Putman a BBC-nek. –„Úgy gondoltuk, hogy nem fogunk elég példányt begyűjteni ahhoz, hogy vizsgálni tudjuk őket.”
A legfiatalabb megjelölt teknősök hat hónaposak, a legidősebbek két évesek voltak. A kutatók minden teknőscsoporttal útnak indítottak egy „sodródót” is, azaz egy olyan műszert, amely az óceáni áramlatokkal mozgott együtt.
Így képesek voltak megfigyelni, hogy mikor váltak el az állatok és a "sodródók" útjai, tehát a teknősök mikor kezdtek el önmaguktól, meghatározott irányba úszni. Az eredmények meglepőek voltak: a legtöbben viszonylag hamar szétváltak, a teknősök pedig saját útvonalon folytatták tovább útjukat.
„A legnagyobb meglepetés az volt, hogy teljesen különböző irányba mentek” – nyilatkozta Dr. Putman. –„A sodródók és a teknősök nagyon hamar elváltak egymástól.” A levesteknősök viszonylag korán kelet felé fordultak, a fattyúteknősök azonban folyton északnak tartottak, és bár rekordokat valószínűleg nem fognak döntögetni, az biztos, hogy elég hatékonyan haladtak: néhány másodperc alatt pár centimétert tettek meg.
A kutatások segítettek megállapítani, hogy a kisteknősök nem csak sodródnak az áramlatokkal, hanem tudatosan úsznak – ezzel a módszerrel azonban az igazán apró példányokat nem lehet vizsgálni, az ő páncéljuk ugyanis még túl puha ahhoz, hogy az adóvevőket rájuk erősíthessék. A vizsgálatok következő állomása tehát kitalálni egy olyan metódust, amely segítségével rájöhetünk, hogy mikor alakul ki a teknősök úszó- és tájékozódási mechanizmusa.