A Bellingcat civil szervezet bárki által hozzáférhető információk (többnyire a YouTube-ra feltöltött videók) alapján rekonstruálta annak a BUK-1 önjáró légvédelmi rakétát szállító-indító egységnek az útját, amely állításuk szerint orosz területről gördült át Ukrajnába, és amely tavaly július 17-én Grabovo közelében lelőtte a Malaysia Airlines MH-17 járatszámú, Amszterdam és Kuala Lumpur között közlekedő, menetrend szerinti járatát.
A riport készítői végigjárták a Bellingcat kutatásai alapján rekonstruált útvonalat Oroszországból egészen addig az ukrajnai szántóföldig, ahonnan – állításuk szerint – a maláj gépre kilőtték a BUK-1 rendszer egyik rakétáját.
A feltételezett útvonal Zugresz, Torez, és Sznyezsone településeket érintette. Rice a dokumentumfilmben azt állítja, hogy a barbár akció után a BUK-1 Luhanszk városán áthaladva orosz területre tért vissza.
Az erről bemontírozott felvételen jól látszik, hogy az önjáró rakétaindítón csak három légvédelmi rakéta van. Az ausztrál újságíró a film végén kijelenti, hogy a szörnyű, 298 halálos áldozatot követelő tett felelősét valószínűleg sohasem lehet bíróság elé állítani, mert ő nem más, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az érdekes nyomozás ellenére sem valószínű, hogy az ausztrál újságíróknak egyszer és mindenkorra sikerült leleplezniük az MH-17-es járat tragédiájának valódi felelőseit. Még mindig túl sok a kérdőjel, és az egész ügyet átszövő, egymásnak feszülő nagypolitikai érdekellentétek miatt igencsak kétséges, hogy kideríthető-e valaha is a teljes igazság.
Mindaddig persze nyitott a terep az ilyen-olyan előjelű következtetések, a tetszetős vagy éppen hátborzongató konteós elméletek számára, de a valódi igazság igen szűk mezsgyén marad. Az esetre három opció nyitott: az orosz hadsereg kötelékébe tartozó önjáró légvédelmi rakétarendszerről adták le a végzetes lövést; az ukrán hadsereghez tartozó alegység BUK-1-se indította a rakétát, vagy a donyecki szakadárok birtokába került fegyver és személyzete áll a rettenetes katasztrófa hátterében.
Arra, hogy melyik lehet ebből a legvalószínűbb, a hiányos vagy egymásnak ellentmondó tényekből és a „cui prodest”, a kinek állt érdekében klasszikus kérdésének elemzésével lehet következtetni. De hangsúlyozottan, csak következtetni. A cáfolhatatlan igazság - az ausztrálok mostani bejelentése ellenére is - nagy valószínűséggel még várat magára.
Az 1979-től hadrendbe állított BUK-1 önjáró légvédelmi rakétarendszer (NATO kódneve: Gadfly) mind az orosz, mind pedig az ukrán haderő légvédelmi egységeinél napjainkban is szolgálatban álló fegyver. Az viszont kérdéses, hogy a szakadár, úgynevezett Donyecki Népköztársaság irreguláris alakulatainak volt-e működőképes BUK-1 légvédelmi rakétarendszerük 2014 júliusában.
Az, hogy a szakadárok zsákmányoltak ilyen eszközt, bizonyos; 2014. június 29-én ugyanis elfoglalták az A-1402 hadrendi számú ukrán légvédelmi ezred laktanyáját, a hátrahagyott haditechnikával együtt. Noha az ezrednél rendszeresítve volt a BUK-1 rakéta, amelyből hagytak is hátra néhányat, de az ukrán honvédelmi minisztérium közleménye szerint ezeket a harceszközöket teljesen működésképtelenné tették.
A minisztérium kizártnak minősítette azt a lehetőséget, hogy a szakadárok működőképessé tehették a hátrahagyott fegyvereket. Erre rímelt az ukrán főügyész 2014. június 19-i nyilatkozata, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a szakadárok nem rendelkeznek BUK-1 rendszerrel. E nyilatkozatoknak azonban ellentmondott Anton Hercsenko, a kijevi belügyminisztérium szóvivőjének korábbi, még a tragédia estéjén sietve közzétett kommünikéje, amelyben ukrán titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a maláj légitársaság Boeing 777-sét a szakadárok lőtték le.
A tragédia estéjén viszont az Interfax orosz hírügynökség már azt is tudni vélte, hogy a maláj gépet BUK-1 rendszerrel lőtték le.
Nem egész egy nappal a tragédia időpontja után, június 18-án Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke Joe Biden alelnök jelenlétében a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) bizonyítékaira hivatkozva bejelentette, hogy a maláj gépet orosz szakadárok lőtték le légvédelmi rakétával, és ezért közvetett módon Oroszország is felelős.
Vlagyimir Putyin ugyancsak aznap közölte, hogy Oroszország kész közzétenni a területről előző nap, a katasztrófa idején készült műholdfelvételeket, bizonyítandó, hogy ukrán felségterületről lőtték ki a rakétát. Hogy mi minden következhet ezekből a tényekből, egyelőre még a fantázia dolga.
A szakadárok légelhárításában 2014 júniusában történt minőségi változás, amikor lelőtték az ukrán légierő IL-76 típusú négy hajtóműves csapatszállító gépét. A 6000 méter magasan repülő Iljusin lelövéséhez már nagyobb teljesítményű légelhárító rakétára volt szükség. (A szakadároknak korábban csak a hordozható Igla, illetve a kis hatósugarú Sztrela-10 légelhárító eszközük volt, amellyel a nagy magasságban repülő gépeknek nem tudtak ártani.)
Ezzel állt összefüggésben, hogy Porosenko ukrán elnök július elsején a donyecki régióban a 7900 méter alatti légtérre repülési tilalmat rendelt el. Július 17-ig a donyecki szakadárok összesen 10 ukrán katonai légieszközt, zömében helikoptereket pusztítottak el. Az amerikai hírszerzés július 23-án nyilvánosságra hozott közleménye szerint a maláj gépet a szakadárok lőtték le egy SA-11 típusú föld-levegő rakétával, tehát nem BUK-kal.
A tavalyi közlemény arra is kitért, hogy a donyecki felkelők tévedésből lőhették le az utasszállítót. A hírszerzés név nélkül nyilatkozó munkatársai azt mondták a Reuters hírügynökségnek, hogy a szakadárok valószínűleg azt a másik ukrán katonai gépet akarták leszedni, amelyik a maláj utasszállító közelében haladt el.
Az úgynevezett Donyecki Népköztársaság első embere, Alekszandr Zaharenko a tragédia utáni napokban azt fejtegette, hogy a maláj utasszállítót az ukránok tudatosan irányították a donyecki légtér fölé. Az „elnök” álláspontja szerint ukrán vadászgép követte el a „merényletet” abból a célból, hogy a szörnyű esetet felhasználva, a nyugati közvéleményt és a NATO vezetőit véglegesen oroszellenessé tegyék.
Érdekes teória hangzott el tavaly augusztusban a No Agenda amerikai televíziós hírműsorban is. A műsorban nyilatkozó szakértők szerint a szakadárok lőtték ki a maláj gép vesztét okozó rakétát, de a BUK radarrendszerét mások szándékosan megzavarták, hogy ne lássa az utasszállítót.
A radart szerintük az utasszállító gép mögött repülő katonai légi járműről zavarták egy olyan, a NATO által 2014-ben tesztelt csúcstechnológiájú eszközzel, amely ideiglenesen képes volt láthatatlanná tenni a maláj gépet, és a riasztórendszer csak a katonai gép által sugárzott ellenséges azonosító kódot fogta.
Ellenség-barát felismerő rendszer
A BUK primer rendszere az ITF (Identification Friend or Foe) az ellenség-barát felismerő rendszer, amely egy szekunder radar segítségével „rákérdez” a befogott gép egyéni azonosító kódjára. (Polgári utasgépeknél ezt az egyéni azonosítót a légügyi hatóságok adják ki.) Ha és amennyiben a kód utasszállítóé vagy a helyi hadsereg gépéé, akkor barát, ha nem, vagy pedig hamis a kód, akkor ellenségnek minősül a céltárgy.
A kivizsgálást vezető holland hatóságok az első részjelentést még tavaly október 9-én hozták nyilvánosságra. A részjelentés konklúziója szerint a maláj Boeing 777-es vesztét kívülről, nagy energiával becsapódó méretes tárgyak okozták, amelyek elsősorban az üzemanyag-ellátó rendszerben és a sárkányszerkezetben – a pilótafülke környékén – okoztak olyan súlyos károsodást, ami miatt a gép még a levegőben szétesett.
A holland kormány 2015 februárjában további dokumentumokat hozott nyilvánosságra, de csak erősen redukált állapotban. A dokumentumok óvatosan fogalmaznak, csak valószínűsítik, hogy rakéta okozta az MH-17 járat végzetét. Mark Rutte kormányfő sem mondta ki határozottan, hogy rakéta pusztította el a maláj utasszállítót. Az elégtelen adatközlés nagy felzúdulást váltott ki a közvéleményben.
Az RTL News hírcsatorna bejelentette, hogy az elégtelen adatszolgáltatás miatt bírósághoz fog fordulni. A New York Times online kiadása idézte Pieter Kleint, a csatorna helyettes főszerkesztőjét, aki kijelentette, hogy a releváns tényeket szeretnék megismerni az ügyben, és ha a kormány titkolózik, bírósági úton fogják rákényszeríteni az összes információ kiadására. Hogy mindehhez képest mit oldottak meg az ausztrál oknyomozók, egyelőre igencsak kérdéses.