A náci kalandor, akinek Evita megvolt, de Titót elszalasztotta
Német deszant bevetés közben
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Az angolszász szövetségesek csak úgy emlegették: „Scarface”, azaz sebhelyes arcú, Adolf Hitler pedig a hízelgő „bűvös vadász” nevet adta a Waffen-SS kalandor vállalkozásairól elhíresült kommandós parancsnokának, Otto Skorzeny alezredesnek. Hollywoodi thrillereket idéző, gátlástalanul merész rajtaütései közül a jugoszláv partizánvezér, Joszip Broz Tito elfogását célzó, „Lóugrás” fedőnevű akciója azonban súlyos kudarcba fulladt. Igaz, nem Skorzenyn múlott a siker.
„Bízom Önben, Skorzeny!”
1943. szeptember 12-én, késő délután, amikor a „Farkasverembe”, a Mazuri-tavakat övező sűrű erdőség mélyén rejtőző vezéri főhadiszállásra befutott az olasz diktátor, Benito Mussolini sikeres kiszabadításának híre, Adolf Hitler, - ugyanúgy, mint 1940. június 22-én, a francia fegyverszüneti megállapodás aláírásakor -, eljárta a híressé vált „Führer-dzsigget.”
Az örömében táncra perdülő Führer a lehetetlenséggel határos szabadítóakció műveleti parancsnokát,
Otto Skorzenyt a vaskereszt lovagkeresztjével tüntette ki vakmerő vállalkozásáért.
Mussolini légi úton végrehajtott kiszabadítása a még a könnyű repülőgépek leszállására is alkalmatlannak tartott Gran Sasso csúcsáról nagy visszhangot váltott ki az egész világon.
Mussolini kimentése így egy csapásra ismertté tette a bécsi ifjúkori évek párbajozásai óta sebhelyes arcú, nagydarab katonát.
Igaz, hogy a roppant kockázatos és magas szintű technikai tudást igénylő akciót a német légi deszantos fegyvernem „atyja”, Kurt Student vezérezredes dolgozta ki, de Goebbels doktor propagandagépezete mégis Skorzeny Obersturmbannführer személyéből faragott új ikont.
Az ekkoriban már vereségről vereségre tántorgó Harmadik Birodalomnak ugyanis égetően szüksége volt egy új hősre.
Hitlert ugyancsak felvillanyozta a siker.
Nem sokkal a Duce kimentése után a Führer magához hívatta az agilis SS-tisztet, és felszólította, hogy minél előbb szervezzen meg egy bármilyen célra és bárhol bevethető speciális kommandós egységet.
A rendkívül ambiciózus, merész fantáziával és jó nagy adag gátlástalansággal is megáldott Skorzeny örömmel vállalta a Führer által rábízott és kedvére való feladatot. „Bízom Önben, Skorzeny!”– ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára Hitler újsütetű „bűvös vadászát.”
A gátlástalanul szervezett elitegység
Skorzeny nagy vehemenciával fogott hozzá elitegysége összeverbuváláshoz. Személyesen Alfred Jodl vezérezredestől, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) hadműveleti főnökétől vette át Hitler írásos parancsát, amely felhatalmazta, hogy a fegyveres erők és a hírszerzés bármely egységénél jogosult legyen a legmegfelelőbbnek tartott emberek kiválasztására és átvezénylésére.
Felettese, Heinrich Himmler az SS birodalmi vezetője azonnal kihasználta ezt a lehetőséget arra, hogy gyűlölt ellenfele, a briliáns intellektusú és a náci vezérekkel szemben alig leplezett ellenszenvvel viseltető Canaris tengernagyba, a hadsereg hírszerző szervezetének, az Abwehrnek a főnökébe rúgjon egyet.
Az Abwehr rendelkezett ugyanis Németország legjobban kiképzett bevetési egységével,
a híres Brandenburg ezreddel. Skorzeny a főnöke hathatós támogatásával szipkázta el Canaris legjobb embereit, amit az idős admirális dühödten, de összeszorított fogakkal volt kénytelen tudomásul venni.
Különösen fájlalta, hogy Skorzeny megkaparintotta az egység egyik legkiválóbb elméjét, az Észtországból származó, viking ősökkel rendelkező Adrian von Fölkersam bárót is.
Von Fölkersam főnyereménynek bizonyult a sebhelyes arcú kommandós parancsnok számára;
ő lett az „agy” egysége törzskarában.
Kiélesített kézigránáttal egyensúlyoztak a fejükön
Skorzeny valóságos supermaneket akart faragni embereiből, és ennek megfelelő kiképzési tervet állított össze.
A Skorzeny kommandó – vagy ahogy 1943. augusztus 5-től hivatalosan hívták – az 502. SS Vadászzászlóalj katonáival szemben roppant magas követelményeket támasztottak.
A hagyományos német merev alakiságokra ügyet sem vető és az embereivel közvetlen parancsnok
a kiképzésben könyörtelen elveket érvényesített.
A kommandósoknak nemcsak a túlélésben, a közelharcban és a harcművészetekben kellett kiválónak lenniük, hanem egy személyben kellett robbantási és híradós szakértővé válniuk, megtanulniuk kezelni az összes fontos fegyvertípust, és képessé válni az oldalkocsis motorkerékpártól a nehézharckocsikig bármit elvezetni.
A kiképzésbe például ugyanúgy beletartozott, hogy a katonák a sisakjukra helyezett kiélesített kézigránáttal végezzenek egyensúlyi gyakorlatokat, minthogy éleslőszerrel hajtsák végre baráti és ellenséges csapatokra osztott egységük hadgyakorlatait.
A kiképzés keménységét a friedenthali laktanya gyakorlóteréről származó szaporodó fejfák is jól illusztrálták. 1944. április elején Skorzenyt távirati úton berendelték a főhadiszállásra; új megbízásért kellett jelentkeznie a Führernél.
Az őrmesterből magát tábornaggyá előléptető gerillavezér
Joszip Broz Tito bár külföldön élt,
az 1938-as véres sztálini tisztogatások idején került a Jugoszláv Kommunista Párt élére.
Tito szovjet tudomással 1942-ben hívta életre a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Bizottságot, de már 1941 nyarán harcot hirdetett a német megszállól ellen.
A gerillavezér ennek égisze alatt szervezte meg partizánhadseregét, amelyet később az angolok, illetve az amerikaiak fegyvereztek fel többek között 100 ezer puskával, 50 ezer automata fegyverrel és géppuskával, 1360 aknavetővel, valamint 700 rádiókészülékkel. Addig az ellenségtől, főleg olaszoktól szerzett fegyverekkel harcoltak. A partizánsereg verbuválásával egyidejűleg
az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egykori őrmestere saját magát tábornaggyá nevezte ki.
Az önmaga előléptetése folytán Tito marsallként ismertté vált partizánvezér 1943 áprilisában, az úgynevezett neretvai csatában sikeresen kitört a Wehrmacht gyűrűjéből, de
két hónappal később, a Sutjeska melletti ütközetben vereséget szenvedett el a német reguláris egységektől.
A 20000 fős csapatából azonban 14000 embernek sikerült kitörnie a német gyűrűből. Ezután nem mert már nyílt ütközetbe bocsátkozni a Wehrmacht alakulataival, hanem partizánjaival együtt a hegyekbe vetette be magát. Ezek után azonban kerülte a nyílt összecsapásokat.
Gyilkos harcok a Balkán vad hegyei között
A balkáni helyzet ekkoriban is meglehetősen zűrzavarosnak bizonyult; lényegében mindenki harcolt mindenki ellen.
Tito a megszálló német és olasz csapatokkal és a talán még náluk is jobban gyűlölt Draza Mihajlovics-féle, királypárti csetnik hadsereggel, valamint a horvát Usztasával egyszerre vívott véresen kegyetlen partizánháborút.
A hadtáp-összeköttetés és a felvonulásban lévő kisebb alegységek, valamint rivális partizánok ellen végrehajtott rajtaütéseken kívül még arra is maradt ideje, hogy az ellenséges kollaborációval meggyanúsított települések ellen nem egyszer bestiálisan kegyetlen büntetőhadjáratokat vezessen. Sztálingrád után, 1943 tavaszára súlyosan megrendült a keleti front helyzete.
Hitlert mérhetetlenül feldühítette, hogy a terebélyesedő Tito-féle partizánhadsereg akciói miatt
egyre több olyan német alakulatot kellett a Balkánon állomásoztatnia, amelyekre égető szükség lett volna a recsegő-ropogó szovjet hadszíntéren.
Ezért elhatározta, hogy Skorzeny igénybevételével egyszer és mindenkorra rendezi a „Tito-problémát”.
Skorzeny Sherlock Holmes nyomdokaiba lép
A vezéri megbízatás után Skorzeny azonnal összehívta szűkebb stábját. Von Fölkersam és Radl bevonásával hozzákezdett az „Unternehmen Rösselsprung”, azaz a Lóugrás hadművelet megtervezéséhez.
Mivel nem volt megbízható információjuk a jugoszláv gerillavezér rejtőzködési helyéről, ezért Skorzeny elhatározta, hogy személyesen deríti fel, hol lehet Tito főhadiszállása.
1944 áprilisában Belgrádba repült, de itt nem tudott használható információt szerezni, ezért a jugoszláv fővárosból Zágrábba utazott tovább. A hosszú utat gépkocsival és egyedül tette meg, ami az ilyen-olyan partizánalakulatok által fenyegetett térségen keresztül önmagában sem volt veszélytelen kaland.
Zágrábban végül használható nyomra bukkant.
A Horvátországban állomásozó német csapatok parancsnokától, Von Glaise tábornoktól ugyanis megtudta, hogy Tito egy bizonyos dr. Petrovics útján titkos tárgyalásokat kezdeményezett a német parancsnoksággal.
Tito megbízottja a partizánvezér jóváhagyásával felajánlotta a németeknek a fegyverszünetet
Horvátország átengedése fejében. Mivel a német parancsnokság nem zárkózott el eleve a tárgyalások folytatásától, újabb fordulóban állapodtak meg.
Skorzeny ebben briliáns lehetőséget látott terve végrehajtásához; megpróbálta rábeszélni a német tábornokot, hogy a tárgyalások ürügyén csalják tőrbe, és fogják el Titót.
Kidolgozott erre egy tervet is; a kemény magot alkotó bevetési egység katonái magukat partizánnak álcázva, néhány szerbhorvátul beszélő „parancsnok” fedezete alatt beszivárognak Tito főhadiszállására, majd villámgyors rajtaütéssel semlegesítik a gerillavezért őrző valódi partizánokat, Titót pedig elfogják, és magukkal hurcolják.
"Banditavezérekkel nem tárgyalunk"
Az SS „kalózakcióival” nem szimpatizáló régi vágású Wehrmacht tábornok azonban kerek-perec kijelentette, hogy
a tárgyalások ideje alatt nem tűr el semmiféle, a hadijogot sértő akciót.
Skorzeny ekkor felhívta Himmlert, és elpanaszolta a Reichsführer SS-nek a Von Glaise tábornok által támasztott nehézségeket.
A Tito tőrbe csalására és elfogására vonatkozó elképzelését előadta a birodalmi vezetőnek. Legnagyobb meglepetésére azonban Himmler száraz ridegséggel elutasította tervét, mondván:
banditavezérekkel nem tárgyalunk, a banditavezéreket agyonlőjük”.
A legkézenfekvőbbnek tűnő tervet ezért el kellett vetnie, és kidolgozni egy bonyolultabb műveletet.
Mindezek ellenére Skorzeny mégis elérte azt, amit akart; megtudta, hogy Tito és törzskara Nyugat-Boszniában, Drvar község mellett, a hegyekben tanyázik.
Négy lába van a lónak, időnként mégis megbotlik
A megszerzett információk birtokában villámgyorsan véglegesítették a kommandós akció tervét; a támadók fedezetét légi úton szállított deszantos egység biztosítja, amely megszállja Drvart, és lezárja a környéket, miközben a rohamegység benyomul Tito főhadiszállására - legalábbis ez volt a haditerv.
Von Glaise tábornok azonban nem adta át az alárendeltségébe tartozó ejtőernyős zászlóalj feletti parancsnoki jogkört Skorzenynek, ez pedig nem sokkal később csúnyán megbosszulta magát. Miközben Skorzeny eligazította az embereit, Glaise mellőzve a parancsnokkal való egyeztetést, megindította a saját akcióját - így vette kezdetét 1944. május 25-én a Lóugrás hadművelet.
Az első hullámban érkezett 300 ejtőernyős sikeresen földet ért Drvar határában, és különösebb bonyodalom nélkül el is foglalta a települést, de az önfejűen megindított akció idő előtt felverte a partizánokat.
A bajok akkor kezdődtek, amikor a második hullám megkésve érkező ejtőernyősei a Tito főhadiszállásához közelebb fekvő fennsíkon próbáltak landolni.
A német hírszerzés nem rendelkezett pontos információval sem a jugoszláv gerillavezért védő egység létszámára, sem pedig fegyverzetére vonatkozóan.
Azt feltételezték, hogy Titót legfeljebb néhány száz, csak kézifegyverekkel felszerelt partizán védi,
a valóság azonban kiábrándítónak bizonyult.
Sokba került a marsalli kabát
Tito saját pretoriánus gárdáját a partizánsereg legkipróbáltabb embereiből állította össze. A rajtaütés idején a Tito főhadiszállását védő brigád létszáma elérte a 2000 főt. Az automata fegyvereken kívül angol gyártmányú Brent géppuskákkal, és ami különösen kellemetlenül érintette a deszantosokat, légvédelmi gépágyúkkal is rendelkeztek.
A meglepetés hatása elmaradt; a landoló deszantosokat gyilkos elhárító tűz fogadta.
A 300 fős egység lényegében már az akció első perceiben felmorzsolódott. Rögtön ezután ellentámadást indítottak, és a jelentős túlerőben lévő partizánok a temetőbe szorították vissza a kétségbeesetten védekező deszantosokat.
A helyzetet csak a 21. SS „Skanderbég” hegyivadász hadosztály erősítésként beérkezett egységei mentették meg, akik végül megfutamították a partizánokat.
Titónak már csak a hűlt helyét és a még nem egészen kihűlt ebédjét, valamint a fogasra akasztott cirádás tábornagyi kabátját találták meg a németek.
A partizánvezér már akkor csapot-papot hátrahagyva elmenekült, amikor befutottak az első hírek, hogy Drvar mellett német ejtőernyősök landolnak.
A balul elsült és az utóvédharcokkal együtt egészen június 6-ig elhúzódott akcióban
213 német katona elesett, 818 megsebesült, 51 pedig eltűnt.
Mindez túl nagy árnak bizonyult Tito tábornagyi kabátjának megszerzéséért.
A budai vártól az Ardennekig
A Führer bizalmát Tito elrablási kísérletének fiaskója sem rengette meg „bűvös vadásza” iránt.
A mindenre elszánt és ötletekből kifogyhatatlan, gátlástalan kalandor nem is cáfolt rá erre a bizalomra.
1944. július 20-án, a tiszti összeesküvők által Hitler ellen megkísérelt merénylet napján részt vett Claus Schenk von Stauffenberg gróf berlini elfogásában, de komoly szerepet játszott például Horthy 1944. október 15-ei kiugrási kísérletének meghiúsításában is.
Szeptember végén az embereivel együtt Budapestre álnéven beszivárgó Skorzeny szervezte meg többek között a feltétlenül kormányzóhű Bakay Szilárd altábornagynak, a tervezett átállás katonai biztosításában kulcsszerepre kiszemelt budapesti I. hadtest parancsnokának október 8-ai, illetve ifjabb Horthy Miklós október 15-ei elrablását.
De Otto Skorzeny vezette az Operation Eisenfaust (Vasököl művelet) akciót is, a budai vár október 16-ai megszállását és a kormányzó őrizetbe vételét.
Ugyancsak ő tervelte ki Hitler utolsó nagy nyugati offenzívája, az 1944. december 16-án megindított ardenneki áttörés egyik híres-hírhedtté vált diverziós akcióját, az Unternhemen Greiff, azaz a Griff hadműveletet.
Az amerikai egyenruhába bújtatott és amerikai harceszközökkel felszerelt, angolul beszélő kommandósokból összeállított egységnek az volt a feladata, hogy a szövetséges vonalak mögé beszivárogva zűrzavart keltsenek, és szabotázsakciókat hajtsanak végre.
Operatív szempontból a Griff művelet kudarcnak bizonyult; egy nem egészen századnyi erőnek sikerült csak átjutnia az amerikai vonalakon.
Nem tudtak túl sok kárt okozni, és nagyobbrészt dolgavégezetlenül vonultak vissza, vagy fogságba estek.
A foglyokat az amerikaiak azonnal kivégezték. Viszont az akciónak óriási pszichés hatása volt. Skorzeny felbukkanásának híre – akit a szövetségesek ekkoriban már csak úgy emlegettek, mint „Európa legveszedelmesebb emberét” – kisebb pánikot okozott a szövetséges hadvezetésben.
Az amerikaiaknak az volt a meggyőződése, hogy a mindenre elszánt Skorzeny-kommandó a szövetséges haderők főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower hadseregtábornok elrablására készül. A hírre Ike (Eisenhower beceneve) a frontvonal közeléből pánikszerűen visszautazott Párizsba.
Eisenhower feltételezett elrablásának nem volt semmilyen valós alapja,
de a szövetséges főparancsnok menekülése is ékesen bizonyítja, hogy milyen félelmetes hírnévre tett szert Hitler sebhelyes arcú „bűvös vadásza.”
Skorzeny a háború után sem tagadta meg önmagát
Skorzeny, aki az összeomlás utolsó heteiben még levezényelt egy kisebb, ám sikeres helyi védekező hadműveletet az Odera mentén, 1945 májusában amerikai fogságba esett.
A szövetségesek katonai törvényszék elé állították a légióját vesztett „bűvös vadászt”.
Az egyik legfőbb vádpont a Griff művelet volt.
Az amerikai egyenruhában végrehajtott német diverzáns műveletet az ügyész a hadijoggal ellentétes kalózakciónak minősítette. Kínos meglepetésként hatott, amikor a tanúkihallgatások során a brit hadsereg egyik őrnagya hosszasan ecsetelte, hogy embereivel zsákmányolt német egyenruhába bújva hányszor hajtottak végre rajtaütéseket.
Ezek után ezt a vádat ejtették, de Skorzenyt más vádpontok alapján elítélték, és börtönbe csukták.
Skorzeny azonban nem hazudtolta meg önmagát; 1947. július 27-én saját magát amnesztiában részesítve megszökött a szövetségesek által őrzött darmstadti fegyintézetből. Némi párizsi és spanyolországi bujkálás után 1949-ben Argentínában kötött ki, ahol 1953-tól Juan Perón argentin miniszterelnök tanácsadója és – a rossz nyelvek szerint - szépséges felesége, Evita Perón szeretője lett.
Az 1950-es évek második felében Francisco Franco Spanyolországában telepedett le. 1959-től Nasszer egyiptomi elnök tartott igényt a sokat próbált veterán tanácsaira.
Nemcsak egykori kommandósként, hanem üzletemberként is sikeresnek bizonyult
ez a kalandregényekbe illő figura; vállalkozásainak köszönhetően dúsgazdag milliomossá vált. Otto Skorzeny 1975. július 6-án, 73 éves korában hunyt el Madridban.
origo.hu
Kerek fenék, csodamellek: felfedezésre vár a bombázó röpis
origo.hu
Döntő lépésre szánta el magát Putyin
borsonline.hu
Leszakadt a hó, 20 centis hóréteg borítja a tájat
mandiner.hu
„Senki nem engedhet meg magának ilyen stílust” – helyretették a gyermekotthon vezetőjét fenyegető Magyar Pétert (Videó)
ripost.hu
Dancing with the Stars: Nemcsak Andrei Mangra keveredett botrányba, őket zárták ki a műsorból
vg.hu
Munkácsy Mihály egyik festménye hatalmas meglepetésre most került elő Ausztráliából: több mint 100 milliót ér a kép
origo.hu
Mutatjuk, hol kell előkészíteni a hólapátot, több centi hó is eshet
mindmegette.hu
Farkasóra: ezért ébredünk fel hajnali három és négy óra között
origo.hu
Miss Universe: nem kímélik a győztes nőt
origo.hu
Látványos felvétel, így törtek össze az autók az M6-oson a brutális tömegbalesetben - videó
origo.hu
Magyar Péter megfenyegette a gyermekotthon vezetőjét: „Ennek k…rva nagy következményei lesznek”
origo.hu
