A legutóbbi jégkorszak mintegy 19 ezer évvel ezelőtt érte el a csúcspontját, ekkor a tavakban élő fajok száma drámaian csökkent.
Thomas Neubauer és Mathias Harzhauser, a bécsi Természettudományi Múzeum (NHM) geológiai és paleontológiai osztályának kutatói és kollégáik az elmúlt 23 millió év édesvízi csigáinak elterjedési adatait vizsgálták meg, majd összevetették ezeket a mai tavak élővilágával.
Az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában megjelent elemzésük alapján az utolsó jegesedés előtt több tóban nagyszámú csigafaj élt, a biodiverzitás igazi gócpontjainak számítottak. Mára Európában két ilyen góc maradt: a Kaszpi-tenger és a macedón-albán határvidéken elterülő Ohridi-tó. Ezek a vizek a rendszertelenül bekövetkező jégkorszakok idején is megőrizték élőviláguk sokszínűségét.
Ezután a tudósok azokat a körülményeket kezdték keresni, amelyek a tavak élővilágának faji sokszínűségét elősegítik. Az egyik kulcs az európai kontinens kőzettani fejlődése lehet. A gócpontok kialakulásában döntő fontosságú, hogy a hosszú élettartamú, édes- vagy enyhén sósvizű tavak földtani változásokkal létrejött medencékben keletkezzenek. Még kedvezőbb, ha olyan medencéről van szó, amelyik korábban tengerhez kapcsolódott - írták a kutatók.
Az egyes vizek nagysága és az éghajlat melegedése is nagy szerepet játszik a tavak élővilágának sokszínűségében. Az adatok alapján könnyen megérthető, hogyan tűnnek el a jégkorszakok elejét jelző globális lehűléssel a biodiverzitás-gócpontok.
"A fajok mai elterjedtségi képe arra utal, hogy a jégtömegek visszahúzódásával kezdődő folyamat, amelyben a csigafajok visszahódítják a tavakat, még az elején tart" - következtettek a tudósok.