Míg tavaly az augusztusi meteorok megfigyelését az erős holdfény és a felhőzet meghiúsította, addig idén eszményiek az előjelek. Az időjárási előrejelzések szerda éjszakára országszerte derült időt jósolnak, és a holdfázis is kedvünkre szolgál; az újhold 14-én délután következik be, így
a hullás maximumának hajnalán csak egy vékony sarló díszíti majd a keleti égboltot.
Az év folyamán számos más meteorraj is feltűnik ugyan, de a kellemes nyári éjszakák miatt a Perseidák a legnépszerűbbek. Nem véletlen, hogy a népnyelvben ezt az időszakot „csillaghullajtónak” is nevezik.
A Nemzetközi Meteoros Szervezet előrejelzése szerint a legnagyobb aktivitás 13-án hajnalban várható, amikor 80-100 felvillanást figyelhetünk majd meg óránként. Jérémie Vaubaillon számításai alapján a raj szülőüstökösének 1862-es visszatérése során kidobódott anyagfelhőt augusztus 12-én 20:39-kor közelítjük meg a legjobban, így már a jelenség előestéjén is érdemes résen lennünk.
A várva-várt meteorraj, a Perseidák neve abból a csillagképből származik, ahol a raj úgynevezett radiánsa található.
Amennyiben az éjszaka folyamán a felvillant hullócsillagok irányát megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy azok a Perzeusz csillagkép területéről indulnak ki.
A világűrben keringő kis porszemcsék ugyanis ebből az irányból lépnek be bolygónk légkörébe,
és – az egymással párhuzamosan futó vasúti sínekhez hasonlóan – az égbolton látszólag egy irányban futnak össze.
Augusztus 12. és 13. éjszakáján a radiánspont egész végig látható marad északkeleti irányban, meteorok azonban az égbolt bármely pontján feltűnhetnek.
„Az égen járó csillagok közt
Minden halandónak van egy,
És midőn csillagfutást látsz,
Tudd, egy halandó élete lobban el.”
Tompa Mihály soraihoz hasonlóan
se szeri, se száma a költészetben és a népi mondavilágban a hullócsillagokhoz fűződő hiedelmeknek.
Hosszú évszázadokkal ezelőtt még ismeretlen volt a jelenség kapcsolódása a kozmoszban keringő meteoroidokhoz, így azt mindenféle szimbólumokhoz, hiedelmekhez kötötték elődeink. Általános elképzelés volt, hogy minden földi halandónak van egy csillaga, ami ha lehull, ő is eltávozik az élők soraiból.
A csallóközi mondavilágban „csillaghulláskor egy lélek szabadul ki fogságából”.
Kassa környékén viszont úgy vélekedtek, hogy „Verekednek a csillagok, összeütköznek és apró csillagok hullanak le, míg a nagyobb, erősebb megmarad.” Az európai kultúrákban számos helyen meghonosodott, hogy az augusztusi csillaghullás valójában Szent Lőrinc könnyezése.
Igaz ugyan, hogy a maximum a 12.-éről és 13.-ára virradó éjszakára esik, de július közepétől augusztus második feléig is feltűnhetnek a rajhoz tartozó meteorok. Az aktivitás az említett dátumhoz közeledve fokozódik, míg a hó vége felé szép lassan lecsendesedik. Amennyiben vizuálisan szeretnénk gyönyörködni a jelenségben, úgy
érdemes már napnyugta után kifeküdni a zavaró fényektől távoli helyre, és kitartóan szemlélni az égboltot.
A legnagyobb intenzitás viszont hajnalban, 3-4 óra körül várható. Minél távolabb vagyunk a fényszennyezett területektől, annál több és halványabb hullócsillag észlelésére van esélyünk.
Beszédes érték lehet, ha megszámoljuk, hogy egy adott időszakban hány Perseidát látunk.
Az éjszaka folyamán más rajok is aktívak lehetnek, így például a Kappa Cygnidák felvillanásai is láthatóak lesznek. Ez utóbbiak képzeletbeli kiindulási pontja – ahogy az elnevezésük is mutatja - a Cygnus (Hattyú) csillagképben van.
Amennyiben fotografikusan szeretnénk megörökíteni a hullócsillagokat, már nehezebb lesz a dolgunk. Mivel a felfénylések relatíve gyorsak, csak a legfényesebbek „hagynak nyomot” az érzékelőn.
Érdemes a kameránkat sorozatfelvételre előre beprogramozni,
és a lehető leghosszabb expozíciós idő mellé minél magasabb ISO értéket választani. Így lesz a legnagyobb esélyünk arra, hogy elcsípjük a lehető legtöbb meteort az éjszaka folyamán.