Az Oszmán Birodalom 36 uralkodója közül a birodalom fénykorát Nagy Szulejmán jelzi. Az oszmán uralkodókat nagy tisztelet övezte, haláluk után sírépítményekben (ún. türbékben) helyezték el őket. Két olyan uralkodó is volt (I. Murád és Nagy Szulejmán), akik a csatatéren hunytak el, és akikre hitharcosként tekintettek.
Mindkettőjük testét a fővárosba vitték, Murádét Burszába, Szulejmánét Isztambulba. Belső szerveiket azonban haláluk helyén temették el, ahol később türbét emeltek, amelyek különösen ismert zarándokhellyé váltak.
Az oszmán ház uralkodóinak türbéi közül egyedül Nagy Szulejmánnak a halála helyén emelt síremléke „veszett el”,
éspedig nemcsak az épület, de a hely emlékezete is. Mivel kései utódai Szulejmánra mint legitimáló személyiségre tekintenek vissza, ezért a síremlék nem csupán kegyeleti vagy kulturális szempontból fontos, hanem szélesebb értelemben vett közügy is.
Két olyan helyszín is van, amelyet komolyan vizsgáltak az elmúlt 110 évben. Az egyik a mai Magyar-Török Barátság Park területe, ahol az 1990-es években fel is építették a szultán szimbolikus sírját és türbéjét.
A török világban a történeti hitelességtől függetlenül ezt sokan a „valódi” sírnak tekintik.
Ezt támasztja alá, hogy létezik egy olyan néphagyomány, miszerint ezen a környéken halt meg a szultán, továbbá egy 1689-es, a vár visszafoglalása idején készült térképen is szerepel, mint Szulejmán halálának helyszíne.
A másik szóba jöhető hely a Segítő Szűz Mária-templom Turbékon.
A templom falán 1913 óta olvasható (törökül és magyarul), hogy ez az a helyszín, ahol a szultán meghalt. Persze ezzel kapcsolatban is fennmaradt olyan néphagyomány, amely azt a halál helyeként tartja számon.
A legtöbb kutató (még napjainkban is) a templom környékén keresi a türbét.
Az épületben több olyan tartozék, továbbá épületanyag is van, amely az oszmán korból származik.
Ezek miatt a legitimációja a helynek erősebb, mint az Almás-patak menti térségnek. Jelentős probléma, hogy egyik helyen sem került elő olyan meggyőző bizonyíték, ami alapján ki lehetne jelenteni, hogy a szulejmáni sír az egyik vagy a másik helyen volt. Továbbá, már korábban erős kétségek fogalmazódtak meg arra nézve, hogy egyáltalán ez a két hely valóban szóba jöhet-e valódi helyszínként?
A kutatás során nagy jelentőséget tulajdonítottunk a földrajzi környezet vizsgálatának.
A türbe építése, a zarándoklatok ideje egybeesett az ún. kis jégkorszakkal,
ezért azt gondoltuk, hogy érdemes rekonstruálni a korabeli földrajzi, környezeti viszonyokat, és megvizsgálni a forrásokat, hogy lássuk, azok földrajzi indikációi, tartalma vajon milyen földrajzi környezetre utal. Minden bizonnyal egy hűvösebb, nedvesebb, a maitól vegetációjában is eltérő táji környezetben állhatott.
A vizsgálat szerint a hely, ahol a türbe állhatott, egy olyan dombosnak/hegyesnek mondható térszín, amely 4–4,5 kilométer távolságban, egy óra járásra keletre volt a szigetvári vártól, és amelynek a környezetében kertek, szőlők, illetve a 18. században már kukoricaföldek, -szántók is voltak.
A két korábban felvetett helyszín (templom, Barátság park) mindegyike sík, vizenyős területen helyezkedik el.
A tájrekonstrukciós vizsgálat szerint a patakparti terület ráadásul időszakosan víz alatt is állt, árterület volt. Ezen a helyen biztosan nem építettek állandó települést.
A templom környéke szintén vizenyős terület, kevéssé volt alkalmas a megtelepedésre, ráadásul a vizsgálat szerint a vár onnan nem is látszik, olyan mélyen volt, hogy mint vezetési pont nem jöhetett szóba. A szőlőhegytől, a kertektől való távolsága több mint 600 méter, tehát az az állítás, hogy kertek és szőlők veszik körül, sem állt fenn. Egyik helyen sem kerültek elő azoknak a nagy épületeknek vagy az azokat védő erődítményeknek a nyomai, továbbá az állandó megtelepedésre, gyakori zarándoklatokra utaló fizikai nyomok sem, amelyekről a források szólnak.
A helyszín, amelyre a leírások ráillenek, továbbá, amely a tájrekonstrukciós vizsgálatok alapján valószínűsíthető, a 17. századi térképeken pedig rendszeresen ábrázolásra kerül, a turbéki-zsibóti szőlőhegy tetején fekszik.
Azt már 2013-ban bejelentettük, hogy egy nagy kiterjedésű oszmán kori romterületen folytatjuk a további vizsgálatokat,
amelyről azt tartjuk, hogy az egykori zarándoktelepülés volt. Körülötte évszázadok óta kertek, szőlők, az egyik oldalról pedig szántók helyezkedtek el.
A helyszín 4,2 kilométer távolságra, északkeletre fekszik a vártól, és a felszínen számtalan nyoma van az oszmán életnek.
Az itt élő lakosság meglehetősen jómódú lehetett, amiről a luxuscikkmaradványok is tanúskodnak.
A helyről jó a rálátás a városra is, továbbá a keletre (Pécs felé) és északra (Kaposvár felé) vezető utak csomópontjában fekszik, a Szilvási csárda mellett. Ideális hely táborozásra, vezetésre és építkezésre is.
2013-ban még óvatosan úgy fogalmaztunk, hogy a türbe valószínű helye a Szilvási csárda és a Segítő Szűz Mária-templom közötti területen lehetett, miközben a patakparti területet teljesen elvetettük. A kérdés az volt, hogy a nagy épületek és az erődítések, védőárkok helyét hol tudjuk azonosítani? 2014 végén és 2015 elején számos műszeres vizsgálatot végeztünk, és megállapítottuk, hogy a templom környékén (a tágabb környékét is beleértve) nincs nyoma árkoknak, erődítménynek, illetve nagyobb épületek alapjainak.
A szőlőhegyi helyszínen ellenben a geofizikai vizsgálatok révén előkerültek olyan nagyméretű, délkeletre tájolt épületek,
amelyek megfeleltethetők a forrásokban szereplő egyes építményeknek, továbbá erődítésre utaló nyomok is előkerültek.
Az építmények közül egy négyzetes alapú nagyméretű épület rendkívüli pontossággal Mekkára tájolt. Egy távérzékeléses (drónnal végrehajtott) vizsgálattal pedig pontosan sikerült azonosítani egy, az épületeket övező árokrendszert is. A fentebb említettek nagyfokú hasonlóságot mutatnak Esterházy Pál a türbét és az azt övező épületeket (derviskolostor, kaszárnya, dzsámi) a palánkerődben (Turbék) ábrázoló vázlatrajzával. A 2013-ban gondoltnál nagyobb területen, központban a nagy épületekkel egy olyan jelentős oszmán település létezett, amely jól megfeleltethető a forrásokban szereplő Turbék városkának. A hely egyébként szintén szerepel olyan néphagyományban, amely szerint a szultán ott táborozott. A keresztény oldali forrásokban is szerepel az a megállapítás, hogy a Szemlőhegyen/Semlyéken, „fent a dombon” táborozott az uralkodó. A helyiek, bár már ma másképpen nevezik, de a mai napig termelnek még „semlyékhegyi bort” ezen a helyen.
A továbbiakban is óvatosan haladunk, és a hipotéziseinket igyekszünk igazolni. Óvatosan kell bánni a megállapításokkal, hiszen a részleteken sok múlik. A vizsgálatokat kiterjedtebben, a diplomáciatörténeti, politikatörténeti összefüggésekben is vizsgálni fogjuk. A tudományos együttműködést folyamatosan terjesztjük ki. Külföldi kollégákkal, más szakterületek képviselőivel is együtt dolgozunk.
Történészek, geográfusok, régészek és még más területek képviselői is dolgoznak a kutatásban,
melynek ernyőszervezete a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, és amelynek vezetője Fodor Pál professzor, az oszmán kor legnagyobb szaktekintélye Magyarországon. Az épületeket, a feltételezett erődítménymaradványokat fel kell tárni, a leleteket fel kell dolgozni, a műemléki feladatok tervezését meg kell kezdeni. A feladatkör folyamatosan tágul, a hadszíntérrel kapcsolatos kutatások izgalmas, új dimenziókat jelentenek majd az elkövetkező években.
(Az összeállítást Dr. Pap Norbert, tanszékvezető egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Kelet-mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának igazgatója írta.)