Szuperholddal egybekötött holdfogyatkozás várható

szuperhold
Szuperhold idején a Hold földközelsége miatt mintegy tíz százalékkal nagyobbnak, és 30 százalékkal fényesebbnek látszik égi kísérőnk
Vágólapra másolva!
Több mint 30 év után szuperholddal "egybekötött" teljes holdfogyatkozás figyelhető meg szeptember 28-án hajnalban.
Vágólapra másolva!

Szuperholdról akkor beszélhetünk, amikor égi kísérőnk ellipszis alakú pályáján haladva teliholdkor perigeumba kerül, azaz ekkor ér a Földhöz legközelebb. Ilyenkor csaknem 50 ezer kilométerrel kisebb távolság választja el bolygónktól, mint apogeumkor, azaz a Hold pályájának a Földtől legtávolibb csücskén. A közelségnek köszönhetően az égitest az apogeumkor megfigyelhető teliholdhoz képest 14 százalékkal nagyobbnak tűnik és 30 százalékkal fényesebben ragyog az égbolton, olvasható a NASA honlapján.

Holdfelkelte a salgói vár mögött Somoskőújfalu közeléből fotózva 2014. július 12-én. Forrás: MTI/Komka Péter

- magyarázta Noah Petro, a NASA Goddard Űrközpontjának munkatársa. Mint az amerikai Holdkutató (Lunar Reconnaissance Orbiter) projekt helyettes vezetője rámutatott, sokkal nagyobb szenzáció, hogy a szuperhold egy holdfogyatkozással esik egybe, amikor égi kísérőnket több mint egy órára "elnyeli" a Föld árnyéka.

Ez fog történni

Mint a NASA szakértője kifejtette, az "egyszerű" holdfogyatkozások meglehetősen gyakoriak, hiszen évente átlagosan kétszer fordulnak elő, a 21. században pedig 228 alkalommal vetül bolygónk árnyéka az égitestre.

A szuperhold és a holdfogyatkozás egybeesése viszont rendkívül ritka jelenség:

legutóbb 1982-ben történt ilyen, a következőre 18 évet, 2033-ig kell várni. A NASA az alábbi látványos mozgó infografikában könnyen érthető formában mutatja be a jelenséget.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján, valamint az eumet.hu hírportálon olvasható, a teljes holdfogyatkozás Európa egész területén, így Magyarországon is megfigyelhető lesz, emellett az égi "színjátékot" élvezhetik Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint a Közel-Keleten is. A félárnyék közép-európai idő szerint hajnali 2:11-kor érinti a Holdat, de jelenléte csak fél órával később válik láthatóvá. A Hold 3:07-kor kezd belépni az árnyékba, és 4:11:10-kor tűnik el teljesen benne, a fogyatkozás maximuma 4:47-kor lesz.

Forrás: AFP/David Mcnew

Égi kísérőnk 5:23-kor kezd kilépni a Föld árnyékából, amely bő egy óra alatt vonul le a Hold felszínéről, 6:27-kor hagyja el azt teljesen. A félárnyék halványszürkés jelenléte azonban még fél órán át észlelhető lesz a Hold korongján. A teljes holdfogyatkozás 1 óra 11 perc 55 másodpercig tart, a totalitást megelőző, valamint az azt követő részleges holdfogyatkozással a jelenség időtartama 3 óra 20 perc.

A következő, Magyarország területéről is megfigyelhető teljes holdfogyatkozásra 2018. július 27-ig kell várni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!