Madarak ujjlenyomatával harcolnának a vadorzók ellen

rétisas
Rétisas
Vágólapra másolva!
Tudományos áttörést jelentett be egy brit kutatócsoport a vadorzók elleni harcban: egy új eljárás segítségével ujjlenyomatot tudtak venni ragadozó madarak tollairól.
Vágólapra másolva!

A madarak tolláról vett ujjlenyomatok segíthetik a rendőrség munkáját olyan esetek felderítésében, amikor illegális vadászat, mérgezés vagy csapdaállítás következtében elpusztult madarak tetemeire bukkannak. Nagy-Britanniában az előző évben több mint 120 esetben pusztultak el ragadozó madarak valamilyen tiltott tevékenység folytán. A hasonló bűncselekmények az egész világon komoly természeti károkat okoznak.

Ujjlenyomat madaraktól

Az Abertay Egyetem kutatói azonban most egy olyan módszert dolgoztak ki, amely segíthet a tettesek kézre kerítésében. Amennyiben ugyanis az elejtett madarakat a tettesek megfogják, mostantól lehetőség lesz ujjlenyomatok begyűjtésére. A tudósok olyan fluoreszkáló port alkalmaztak, amelynek segítségével lézerfény alá helyezve láthatóvá és a környezettől elkülöníthetővé válnak az ujjlenyomatok - mondta el Dennis Gentles, a kutatócsapat vezetője, hozzátéve, hogy hat madárfaj tollain - vörös vércse, karvaly, egerészölyv, vörös kánya, szirti és rétisas - tesztelték sikerrel az eljárást. A tudós szerint egyébként a sűrű szárnytollakon a legkönnyebb ujjlenyomatot találni.

Rétisas Forrás: Bohuš Číčel

"Korábban, ha egy ragadozó madár tetemére bukkantak egy meredek hegy tövében, csak tűnődni lehetett azon, hogyan került oda. Vizsgálatokkal lehetséges volt a halál okának megállapítása. Most azonban ha megnézik a szárnytollakat, láthatóvá válik az, hogy valaki megfogta-e a madarat. Amennyiben találnak ujjlenyomatot, az gyanút ébreszthet, és talán sikerül azonosítani azt a személyt, aki megfogta és megszabadult az állattól" - magyarázta Gentles.

Megkönnyíti a törvényszéki munkát

A kutatók a szárnytollak mellett fekete mágneses por segítségével tojásokról is tudtak ujjlenyomatokat venni, a módszer segíthet az illegális tojásgyűjtők felderítésében.

Nagy-Britannia legnagyobb természetvédelmi szervezete, az RSPB egy skóciai munkatársa szerint az új eljárás megkönnyítheti a törvényszéki munkát, ugyanis az élővilág sérelmére elkövetett tettek - amelyek sokszor az ország legfélreesőbb területein történnek - elkövetőit rendkívül nehéz azonosítani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!