Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Hamar az újságok címoldalain találta magát az (egyelőre) meglehetősen fantáziátlan névre keresztelt KIC 8462852 csillag. A tőlünk majdnem 1500 fényévre lévő égitest azzal állította magát reflektorfénybe, hogy szokatlan fényességváltozásokat produkál. A bizarr jelenség arra enged következtetni, hogy valami óriási méretű és szabálytalan alakú objektum rendszertelen időközönként halad el a csillag előtt. Találgatások sora indult el, és persze ahogyan az ilyenkor lenni szokott, előkerültek a „kis zöld emberkék” is.
Szerencsére az érdekes jelenséget a múlt hónapban publikáló Planet Hunters nevű csoport felfedezését nemcsak az összeesküvés-elméletek vak hívei kapták fel, hanem a szakma is, így a közeljövőben további értelmes és előremutató kutatások kezdődhetnek a témában. Külön öröm a hazai szív számára, hogy a tanulmány készítésében magyarok is részt vettek.
Két társszerzőt, dr. Szabó M. Gyulát, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatóját és dr. Szabó Róbertet, az MTA Magyar Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársát a felfedezés hátteréről, a rejtélyes csillag tulajdonságairól, a lehetséges magyarázatokról és az idegen civilizációval kapcsolatos elméletről kérdezte az Origo.
Sokféle eljárás létezik, a Kepler-űrteleszkóp négyéves küldetése azonban vitathatatlan sikersztorinak bizonyult a Naprendszeren kívüli égitestek felderítésében.
Ez alatt az idő alatt az űreszköz az égnek egyetlen területét figyelte folyamatosan, közben pedig 160 ezer csillag fényességét mérte megszakítás nélkül.
Az űrteleszkóp segítségével felfedezett bolygók száma 2014 végére meghaladta az 1000-et is.
„Nagyságrendekkel pontosabbnak és hatékonyabbnak bizonyult, mint a Földről végzett megfigyelések, amelyek precizitását számos tényező gátolta: többek között a nappalok-éjszakák váltakozása és az időjárás szeszélyei is torzították a kapott eredményeket. Olyan folyamatokat is elkezdtünk tehát látni, amelyeket nem lehetett a bolygónk felszínéről észlelni” – mesélt az űrteleszkóppal kapcsolatos pozitív tapasztalatokról Szabó M. Gyula.
A folyamatos megfigyelés egyik nagy előnye, hogy nagyon pontos fényességmérést készít egy adott csillagról az űreszköz, így az égitestek legapróbb fényváltozásai is detektálhatók. Hatalmas mennyiségű adat gyűlt össze, és ezek nyilvánosan is elérhetők az érdeklődő bolygókutatók számára.
A Kepler a következő módszerrel dolgozik: amikor a bolygók áthaladnak a napjuk előtt, akkor központi csillaguk fénye kicsit elhalványul. Ezt a halványodást látni lehet a fénygörbékben (fedési módszernek, vagy tranzitmódszernek nevezzük az eljárást). A masszív adathalmaz értelmezésében automatikus szoftverek segédkeznek, amelyek megtalálják azokat a néhány óráig tartó piciny elhalványulásokat is, amit a központi csillaguk előtt áthaladó bolygók okoznak.
Ez a rendszer idáig viszonylag eredményesnek bizonyult, akadnak azonban olyan planéták, amelyek ugyan a Kepler látómezejébe kerülnek, de a detektáló algoritmusok nem észlelnek. Így jön a képbe a Planet Hunters nevű, főként önkénteseket, amatőr csillagászokat tömörítő csoport, amelynek tagjai a Keplerből letöltött adatokat „kézileg” elemzik. Szabó M. Gyula szerint az emberi tényező fontos, hiszen a szokatlan mintázatok felismerésében még mindig eredményesebb, mint bármely mai mesterséges intelligencia.
A kereső-elemző munka közben akadt a Planet Hunters horogára a KIC 8462852 katalógusnevű csillag, ami úgy produkált szokatlanul nagy fényváltozásokat, hogy
azt nyilvánvalóan nem bolygók okozzák
– magyarázta Szabó M. Gyula.
Nem feltétlenül csak egy planéta takarása okozhat elhalványodást. Egy csillag fényességében vannak többé-kevésbé szabályos váltakozások, hullámzások – például a csillag tengely körüli forgása vagy pulzációja miatt -, ezek azonban a csillagok többségénél ezreléknyi mértékűek és jól megmagyarázhatóak.
A bizarr csillag esetében azonban elég extrémek voltak a tapasztalatok. „A KIC 8462852 fényességmenete nagyon speciális, mert vannak ugyan elhalványodások, de ezek nem periodikusan következnek be, vagyis nem mindig azonos idő elteltével látunk fényváltozást, márpedig ez a bolygómozgás egyik várt jellegzetessége – mondta Szabó Róbert. – Néha látunk egy kis (néhány ezreléknyi – a szerk.) elhalványodást, aztán egy évig semmit, majd jön egy nagyobb elhalványodás aztán megint sokáig semmi” – tette hozzá a kutató. Előfordult, hogy a csillagászok egymás után, egy-két hét különbséggel nagyon sok elhalványodási eseményt tapasztaltak.
Ráadásul olykor igen jelentős fényességcsökkenést lehetett észlelni. „Az adatsor vége felé a csillagból jövő fénymennyiség egyötöd részét (20-22 százalékát) valami blokkolta” – mondta Szabó Róbert. Ez nagyon nagy szám, mert egy Jupiter méretű óriásbolygó maximum 1-2 százalékos fényességcsökkenést képes okozni, egy Földhöz hasonló méretű planéta ennél pedig százszor kisebbet.
Húszszázalékos fényességcsökkenés esetén nagyjából fele akkora kiterjedésű átlátszatlan tárggyal kellene eltakarni a KIC 8462852-t, mint maga a csillag”
– tette hozzá Szabó M. Gyula. Természetesen arra nincs bizonyíték, hogy összefüggő „monstrumról” beszélhetünk, és nem sok kisebb, sűrűn elhelyezkedő objektumról, a méretek viszont így is elképesztőek.
A kételyek és találgatások ellenére egyvalami biztosra vehető. „Az elhalványodás mértéke és szabálytalansága egyből valószínűvé tette, hogy nem bolygóról, bolygórendszerről van szó” – magyarázta Szabó Róbert.
Az általunk megszólaltatott szakértők szerint a csillagászok nagyon sok lehetőséget megvizsgáltak, több elméletet is teszteltek, de egyik sem ad tökéletesen elfogadható magyarázatot a megfigyelt jelenségre.
Az egyik hipotézis az volt, hogy a furcsa elhalványulásokat a születőben lévő csillagok körül megfigyelhető, a bolygókeletkezés színhelyéül szolgáló anyagkorong okozza.
Ez a korong infravörösben erőteljesen sugároz, ennek nyomát azonban az asztronómusok nem találták. Ezenkívül többek között szóba került egy lehetséges kisbolygó-övezet tagjainak ütközése, feldarabolódása, vagy nagyobb bolygókezdemények karambolja is, ezeket azonban különböző okok miatt – hasonlóan az anyagkorong-hipotézishez – elvetették. A műszerhibákat ugyancsak kizárták.
Ebben a detektívmunkában a hazai kutatók (összesen nyolcan) is kivették a részüket, többek között a szóban forgó csillag jobb megértése érdekében a Mátrában található Piszkés-tetői Obszervatórium Schmidt-távcsövét is bevetették.
Jelen pillanatra egyetlen, többé-kevésbé életképes magyarázat maradt: egy rakás, borzasztóan nagy üstökös kering a rendszerben, amelyek ütköznek és feldarabolódnak.
A mi Napunk körül, a bolygópályákon túl is sok kométa található, amelyek időnként elindulnak a Naprendszer belseje felé. Fiatal csillagok esetében azonban még nagyobb számban, még termetesebb üstökösök juthatnak a rendszer belsejébe, ezek pedig sűrűn összeütközhetnek egymással. A kozmikus katasztrófák nyomán tekintélyes mennyiségű por haladhat el a csillagkorong előtt, ami elméletben megmagyarázhatja az elhalványulást. Szabó Róbert azonban hozzátette: további mérések szükségesek ahhoz, hogy szilárdabb magyarázattal lehessen szolgálni a jelenség hátteréről.
Annyi biztos, hogy a Keplerrel már nem fogják figyelni a csillagot, ezt a feladatot várhatóan a 2024-ben indítandó PLATO űrtávcső fogja ellátni.
A PLATO űrtávcső
A PLATO (angolul Planetary Transits and Oscillations of stars, azaz: Bolygófedések és a csillagok oszcillációi) az ESA tervezett űrtávcsöve, amelyet a Naprendszerünkön kívüli bolygók (exobolygók) keresésére terveznek megépíteni, és amelynek előkészítésében magyar szakemberek is részt vesznek (Szabó Róbert a PLATO legfelsőbb döntéshozó szervének, a Boardnak a tagja). Ha megkapja a szükséges támogatást, 2024-ben indítják Szojuz-Fregat hordozórakétával. Az exobolygókat a Keplerhez hasonlóan fedési módszerrel fogja keresni, és 1 millió csillagot fog megvizsgálni.
Szabó M. Gyula elmondta, hogy az igazi segítség az lenne a takarásért felelős objektum (vagy objektumok) meghatározásában, ha színképeket vennének fel a csillagról (spektroszkópia). Ehhez dedikált távcső és program kellene, ráadásul a színképelemzéssel párhuzamosan folyamatosan külön műszerrel kellene vizsgálni a csillag váratlan fényváltozásait, hogy a rendkívüli események esetén sűrű legyen a mintavétel. Mindemellett a színképelemzés azt is lehetővé tenné, hogy a titokzatos jelenséget molekuláris szinten is tanulmányozzák.
Konkrét magyarázatok híján persze az emberi fantázia is rögtön szárnyra kapott, egymás után jelentek meg a bulvárosabbnál bulvárosabb címek az önmagára kevésbé igényes sajtóban egy földönkívüli „megaépítmény” létezéséről.
A tudomány képviselői között is akadt olyan, akit elragadott a hév - az idegen civilizációk utáni kutatások oszlopos képviselői, a Pennsylvania Állami Egyetem tudósai, köztük az intézet professzora Jason Thomas Wright például rádiótávcsöveket akar ráállítani a gyanús csillagra.
Az idegenek mindig a legutolsó elmélet, ami ilyenkor felmerülhet, de ez pont úgy néz ki, mint amit egy idegen civilizáció építene”
– vélekedik Wright. Az intelligens technológia kereséséről és Wright kutatócsoportjának munkájáról korábbi cikkünkben olvashat részletesebben.
Az általunk megkérdezett magyar csillagászok jóval szkeptikusabbak a földönkívüliek hipotézisével kapcsolatban. „Én erősen a sci-fi kategóriába sorolom ezt a dolgot” – mondta Szabó M. Gyula. „Ráadásul a fényváltozás is nagyon összetett. Ha be akarok menni a tudományos fantasztikum utcájába, azt mindenképpen fel kellene tenni, hogy nem egyetlen nagy létesítményről beszélhetünk, hanem nagyon sok, milliószámú mesterséges űreszközről. Ha ezek egy kupacban keringenének, csak akkor lehetne ilyen mértékű fényváltozást megfigyelni” – tette hozzá félig a fantázia mezsgyéjén mozogva a szakértő.
Hasonló álláspontot képvisel Szabó Róbert is. Úgy véli, a mesterséges objektummal kapcsolatos elmélet legalább olyan valószínűtlen, mint sok elvetett hipotézis, és szerinte inkább természetes okokkal magyarázható a jelenség. A csillagász elmondta, hogy
már az is hatalmas eredmény lenne, ha egyszerűbb, bakteriális szintű életet fedeznénk fel más égitesten, például a saját Naprendszerünkben.
Magának a Kepler-programnak az elsődleges célja pedig az volt, hogy az életre alkalmasnak tűnő planéták után kutasson távoli naprendszerekben. A szakértő hozzátette: amennyiben Wrightnak és csapatának sikerül az elkövetkezendő időszakban értelmes életre utaló rádiójeleket fogni a csillag környékéről, akkor természetesen érdemes az elrugaszkodottabb lehetőségeket is számba venni és ebbe az irányba folytatni a kutatásokat.
Szabó M. Gyula szerint Wright elismert csillagász, tehát nem elszállt sci-fi hívő lázálmáról szól az idegen civilizáció megtalálását célzó új kutatás.
Az amerikai asztronómusok abból indulnak ki, hogy
ha létezik egy intelligens civilizáció a világegyetemben, akkor az valamilyen módon megpróbálhat hírt adni magáról
– és most ők ehhez az elmélethez keresnek mérési adatot. Az egyik lehetőség, hogy ez a civilizáció rádiójeleket bocsájt ki az űrbe, jelenleg főként ilyen szignálokat keresünk itt a Földön. Ezzel a módszerrel az a nehézség, hogy folyamatos energiát, üzengetést igényel.
A 60-as évekig visszanyúló előzményekkel azonban egy másik megközelítés is napvilágot látott. Abban az esetben, ha a hipotetikus idegen civilizáció épít egy megastruktúrát a saját naprendszerében, aminek az a célja, hogy időről időre eltakarja a csillag fényét a külső szemlélő számára, akkor ezzel ő tud üzenni a másik félnek saját létezéséről. Ez azonban csak akkor lehetséges,
ha olyan típusú megastruktúrát épít, ami extrém és bizarr fényváltozásokat eredményez.
Ellenkező esetben természetes folyamatokkal magyarázható a fényváltozás, az idegenek pedig kudarcot vallanak.
Jason Wright az utóbbi megközelítést vette elő: itt a KIC 8462852, extrém fényváltozásokat produkál, és van egy hipotézisünk is, ami szerint, hogy ha egy civilizáció a csillag fényességét manipuláló, folyamatosan működő automatikus üzenő rendszert készít, akkor legalább ilyen bizarr dolgot látnánk, mint az említett csillag esetében. Ha ebből a szemszögből nézzük a KIC 8462852-t, akkor ideális terep az idegen civilizációk utáni kutatómunkának.
Szabó M. Gyula szerint a felvetés sci-fi ízű, de van benne logika. A magyar szakember a veszélyt abban látja, hogy a hasonló kutatások, érvelések idővel kicsúsznak a tudományos keretből, és önálló életet kezdenek élni, megtermékenyítve az amúgy is gazdag fantáziával megáldott ufókutatók képzeletvilágát. Ráadásul annak is megvan a veszélye, hogy ha bármilyen különös csillagászati jelenséget tapasztalunk a közeljövőben,
azonnal radikális elméletekhez fogunk nyúlni a puszta racionalitás helyett.
Szabó M. Gyula elmondta, hogy a Wright kutatását összefoglaló sajtóközlemény is alaposan hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi napokban, a nemzetközi sajtóban a tudományosan hiteles tények helyett a „kis zöld emberkék” kapták a főszerepet, kiváltva ezzel számos kutató döbbenetét. Az eset jól példázza, hogy a tudománykommunikáció milyen érzékeny terület: nehéz egyensúlyozni a hitelesség és az érdekesség határmezsgyéjén.
