Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A lovasság elfoglal egy egész tengeri flottát a nyílt tengeren. A sarkkörön gabonát termelnek kirajzásuk előtt a vikingek.
A maják feladják a küzdelmet a teljes századig tartó aszály során. Nagy Szulejmán serege megunja a menetelést a másfél hónapos hatalmas sár és dagonya után. Ilyen és hasonló történetek sorra bukkannak fel a világtörténelemben, amelyben az egyetlen közös nevező a szélsőséges időjárás.
Sokszor hallani, hogy a 21. század eleje a klímaváltozás kezdetének időszaka. Még a régi öregek sem emlékeznek ilyen, manapság tapasztalható szélsőségekre. Emlékezzünk csak a 2013. március 15-i hatalmas hóra, a nyári rekkenő forróságra vagy a rengeteg csapadékra.
A klímaváltozás azonban mindig is a földtörténet velejárója volt,
és az már egy másik kérdés, hogy az ember mennyire gyorsítja ezt fel. Rendszeres meteorológiai mérés csak 1880 óta létezik, így csupán kicsit több, mint 100 éves tudományos értékű adatsor áll rendelkezésre az időjárási jelenségekről.
Réthly Antal, a meteorológiai szolgálat egykori vezetője négy kötetben jelentette meg Az Időjárási események és elemi csapások Magyarországon című munkáját, amelyben rávilágít: az időjárási szélsőségek mindig befolyásolták az emberiség életét, csak épp nem sok adatunk volt róla korábban.
A maga nemében a világon egyedülálló mű mintegy ezer évre visszamenőleg bemutatja, hogy milyen lehetett egykor az időjárás, és ez hogyan befolyásolhatta a történelemi eseményeket.
Réthly Antal több mint hét évtizeden keresztül gyűjtötte szorgalmasan az információkat többek közt az adóbeszedési adatlapok, kereskedők feljegyzései, és a nagy csaták leírásai alapján. A Római Birodalom időszakától az 1900-as évekig terjedő időszakot magában foglaló, négy kötetes művet gondos kritikai elemzés után jelentették meg.
A szerző az időjárási események (villámlás, hőség, áradás, stb.) és elemi csapások feljegyzése mellett ezek társadalmi, gazdasági következményeire is rávilágít. A tárgymutató segítségével ezekre könnyedén rákereshet az olvasó.
– Manapság, amikor egyre gyakrabban tapasztalunk szélsőséges időjárási helyzeteket, érdekes lehet megismerni a környezetünk változékonyságát tanúsító eseményeket, illetve azt bemutató feljegyzéseket a múltból – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat, ahol a Réthly család beleegyezésével valamennyi kötetet újra kiadták.
A könyv minden időjárással, éghajlattal foglalkozó szakember, valamint a kapcsolódó természettudományok művelőinek, és értelemszerűen a történészek számára is érdekes olvasmány lehet
793-ból ismert az első viking kalózportya, az egykori skandináv nép politikai terjeszkedése, kereskedelmi és gyarmatosító hadjáratai és kalandozásai.
Akkoriban Skandinávia területén a mainál jóval kellemesebb volt a klíma,
a felmelegedési hullám mából visszatekintve szinte elképzelhetetlen folyamatokat indított be; a vikingek ugyanis egészen a sarkkör határáig, egészen pontosan a 64. szélességi fokig vetettek és termesztettek gabonát.
A tengeri jég visszahúzódott, lecsökkent a viharos időszakok száma. Az északiak meghonosították az állattenyésztést is, és gazdag kereskedőtelepek jöttek létre.
A vikingek a kor viszonyaihoz képest rendkívül jól éltek, és ez népességrobbanáshoz vezetett.
Ezt tetézték a gyakori belviszályok és a gyors meggazdagodás lehetőségének ígérete.
Főként Skócia, Írország, Anglia, Izland, Grönland és az atlanti szigetcsoportok irányába terjeszkedtek, de több csoportjuk a Baltikumot, Spanyolországot és a Földközi-tenger partjait támadták.
A Közép-Amerikában katasztrofális 7.-8. században a maják az éghajlatváltozás áldozataivá váltak. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy az egyre szárazabbá váló éghajlat jelentős szerepet játszott a maja civilizáció bukásában és eltűnésében.
– A maja kultúra virágzása és hanyatlása az esősebb és szárazabb periódusok váltakozásában keresendő – mutat rá James Baldini, a Durham Egyetem professzora, aki amerikai, német és svájci kutatókkal közösen vizsgálta a maja történelem és az éghajlati viszonyok kapcsolatát a maja Uxbenká város közelében.
A hanyatlás körülbelül Kr. u. 660-ban kezdődött az egyre szárazabbá váló éghajlat miatt,
amikor az aszály következtében visszaesett a termelés és háborúskodások indultak.
A kevesebb élelem megrengette a maja kultúra stabilitását, majd a folyamat 800-900 között tetőzött, amikor elindult e nagy múltú közép-amerikai civilizáció összeomlása. Hasonló a helyzet az avarokkal is, akik jól fegyverzett és felépített társadalmának felbomlásában a Kárpát-medence nagy, ötven évig tartó aszályos időszaka komoly szerepet játszott.
– Amikor az avarok meggyengültek, már könnyű volt őket meghódítani – emeli ki Varga Zsolt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálati vezetője, aki a napokban tartott előadást a klímaváltozás és a történelem kapcsolatáról Pécsett.
A hőmérséklet később kezdett visszaállni a korábban megszokott átlagos szintre, és ezért tudtak ide bevonulni a honfoglaló magyarok.A maják és az avarok mellett az észak-amerikai indiánok egyik törzse is a 8. századi aszályos időszaknak „köszönheti” eltűnését.
A 13. században – bármilyen hihetetlen – vásárokat tartottak a Temze jegén. A hosszabb időre hideggé vált időjárást a későbbi, komor hangulatú németalföldi festmények születése is jól dokumentálja.
Az évezred elejét jellemző meleg időszak hirtelen véget ért,
és ezt rendkívül hűvös, szinte jeges időjárás váltotta fel.
A „kis jégkorszaknak” nevezett években jelentősen lehűlt az északi sarkvidék, és egyre több tengeri vihar pusztított.
Az Atlanti-óceán hőmérséklete lecsökkent, a gleccserek hosszabbak lettek.
Közben a telek is egyre hosszabbá és hidegebbé váltak, szemben a hűvös és igen száraz nyarakkal. Emiatt a mezőgazdasági termelés és az állattenyésztés válságba került: hamarosan járvány és éhezés tizedelte az európai lakosságot.
Egyes feltevések szerint több ország, köztük Grönland és Izland szinte teljesen elnéptelenedett. Grönlandot a vikingek leszármazottai a lehűlés miatt hagyták el, viszont helyükre telepedtek az inuitok, vagy eszkimók, akik életmódjukkal már tökéletesen alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez.
1532-ben Kőszeg várában a horvát Jurisics Miklós várkapitány parancsnoksága alatt harcoló maroknyi csapat (köztük számos képzetlen paraszt) több mint három hétig ellenállt a török támadásnak.
A csata kimenetelét azonban nem csak a védők elszántsága és V. Károly német-római császár Bécs alatt állomásozó birodalmi hadai, hanem feltehetően az időjárás is jelentősen befolyásolta. Amikor az I.(Nagy) Szulejmán szultán által vezetett török hadsereg átlépte a magyar határt, különös irányt választott.
Nem az utánpótlás szállítását megkönnyítő Duna-menti haladást választotta, hanem a Dunántúlt. 1532-ben átlépte a határt, majd átkelt a Dráva folyón és a mai Barcs valamint Zákány irányába haladt, majd itt fordult északnak a Zala-folyó felé, Bécset megcélozva. Egyes feltevések szerint a szultán a franciák kívánságát megfontolva választotta ezt az utat, egy esetleges Itália elleni támadás reményében.
Mások úgy vélekednek, hogy a vele szövetséges I. (Szapolyai) János magyar király kérésére vonult ezen a menetúton, aki meg akarta kímélni az országot a törökök áthaladásával járó pusztításoktól. Ebben az időben ugyanis az országnak két koronás királya volt, és csak a főuraktól függött, hogy ki-kinek fogadott hűséget. I. Ferdinánd hívei pedig a Dunántúlon és a Felvidéken voltak többségben.
– Szulejmánnak biztosan nem voltak kellemes magyarországi élményei, ugyanis óriási sár és dagonya fogadta, amelyben az ágyúk és a társzekerek folyamatosan elakadtak, a katonák pedig alig tudtak haladni – mondja Varga Zsolt, a klímaváltozás és a történelem összefüggéseinek kutatója. Másfél hónapig szakadt az eső, és egyszer, augusztus 20-án, az ostrom vége felé pusztító erejű jégeső hullott.
A szörnyű időjárási viszonyoktól demoralizálódó törököknek így érthető módon elegük lett az ostromból, amelyet kezdtek feladni. Talán ennek a hatalmas sártengernek is köszönhetik a bécsiek, hogy végül nem kerültek ostrom alá.
1795. január 23-án francia kézre kerül a jégbe fagyott holland flotta.
A francia-holland csatában a lovasság elfoglalt egy egész flottát a tengeren.
Ebben az időszakban rendkívül kemény tél tombolt Európában.
Réthly Antal feljegyzései szerint még a bor is megfagyott a pincékben. A franciák jégpatkót (a lovak patájára időlegesen felerősíthető, hegyes körmökkel ellátott vastárgy, amely a jégen, csúszós talajon való járás biztosabbá tételét szolgálta) raktak lovaikra, és a befagyott tengerparti övön átvágva, elfoglalták az egész flottát Hollandiában. Az éjszakai támadás ugyancsak ritka eseménynek számít a történelemben, ahol mozgásképtelen hadihajók, és befagyott tengeren rohamozó lovasság csapott össze.
A francia huszárregiment éjszaka lepte meg a holland flottát Den Helder kikötője és Texel szigete között. A különös támadás után a franciák 14 holland hajót és 850 fegyvert zsákmányoltak a hadtörténelem egyik legegyedibb „mutatványával”. Az érdekes történetről több festmény is készült, például a francia Charles Louis Mozin alkotása.
(Jeki Gabriella összeállítása)
