A Mars nem festett mindig úgy, ahogy ma ismerjük. A vörös porral borított, kietlen pusztaság helyett felszínét kiterjedt óceán borította, légköre vastagabb volt, mint most, ebből adódóan a hőmérséklete sem lehetett annyira extrém, mint napjainkban. Az atmoszféra miatt nem jutott akkora dózisú kozmikus sugárzás a bolygó felszínére, mint jelenleg – ezért a kutatók azt feltételezik, hogy valaha életet is hordozhatott a hátán.
Egészen eddig kutatók csak találgattak, hogy mi okozhatta a marsi atmoszféra szinte egészének köddé válását, ezzel együtt a mostaninál sokkal barátságosabb egykori klíma megváltozását. Jelenleg a bolygó légköre nagyon ritka (a felszíni légnyomás 0,75%-a a földinek), olyan, a földihez hasonló védő mágneses mezeje nincs, ami megszűrhetné a Napból és az űrből érkező sugárzásokat. Az egyébként is elhanyagolható
atmoszféra 95%-a szén-dioxid, 3%-a nitrogén,
szabad oxigén csak olyan elenyésző mennyiségben található a rendkívül ritka légkörben, hogy az általunk ma ismert élő szervezetek számára alkalmatlan a túléléshez. A felszíni hőmérséklet szélsőséges: pályájának Naptól legtávolabbi pontján a déli féltekén akár -125 Celsius-fokra is lehűl a hőmérséklet, a marsi meleg maximális hőfoka pedig 20-25 Celsius-fok körül mozog, igaz, ez a hőmérsékleti „kilengés” nem tekinthető túl gyakori jelenségnek.
Pontosan nehéz meghatározni, hogyan festett a Mars akkor, amikor még jobban hasonlított a Földhöz. Ahhoz, hogy meg tudják állapítani, miért vált sivár, kietlen por- és sziklatengerré az egykor sokkal barátságosabb bolygó, elsőként azt kellett meghatározniuk a kutatóknak, hogy
miként tűnt el a marsi légkör nagy része,
ami megvédte a planétát a káros külső hatásoktól. A Mars Atmosphere and Volatile Evolution (MAVEN) misszió során, úgy tűnik, sikerült megfejteni a titkot: a katasztrófáért a napkitöréseket kell okolni.
A MAVEN misszió
A MAVEN missziót 2013 novemberében indították útjára, fő célja mindig is a marsi ionoszféra, atmoszféra és az ezeket befolyásoló napszelek, illetve napkitörések vizsgálata volt. A szonda felszínén összesen nyolc műszer monitorozza a bolygó atmoszférájának tulajdonságait. A projekt vezető kutatója Dr. Bruce Jakosky, a Coloradói Egyetem professzora. A végső cél annak megállapítása, hogy miért tűnt el a marsi atmoszféra nagy része, valamint azt is kideríteni, hogy kialakulhattak-e olyan időjárási körülmények, amelyek akár az élet fennmaradását is lehetővé tették a felszínen.Kiderült, hogy a napkitörések során a Mars felső légkörének ionjai sokkal nagyobb mértékben hagyták el az atmoszférát, mint az várható lett volna, és ez okozhatta az atmoszféra szinte egészének eltűnését.
Bruce Jakosky vezető kutató és kollégái a MAVEN március 8-án összegyűjtött adatait elemezték, amely rögzítette, hogyan reagál a Mars légköre a Nap egy interplanetáris koronakidobódására (interplanetary coronal mass ejection, ICME). Koronakidobódás esetén a napkorona egy darabja kilökődik a bolygóközi térbe, ilyenkor a napszél sebessége az 1000 km/s sebességet is elérheti, és a korábban kilökött nagyobb mennyiségű, nagyobb energiájú elektromosan töltött részecskék kölcsönhatásba léphetnek vele. Az így keletkező plazmafelhő mágnesessége módosíthatja a bolygók mágneses mezejét.
Ez történt a Mars esetében: a MAVEN a bolygó mágnesességét is monitorozza, és megfigyelte, hogy
a koronakidobódás módosította a Mars mágneses terét, indaszerű mágneses kilökődéseket (fluxusokat) eredményezve,
amelyek akár 5000 kilométer távolságra is kiérhettek a világűrbe.
Eközben azok az eszközök, amelyek a légkör ionizációját vizsgálták, furcsa tüskés kitöréseket fedeztek fel, amikor a koronakidobódás elérte a vörös bolygót. Ezek tulajdonképpen a légkörből kilökődő ionfoszlányok voltak, és az imént említett fluxusok mentén jelentek meg.
Az indák sebessége sokkal gyorsabb volt, mint amit általában mérni szoktak – nagyjából tízszer olyan sebesen képződtek és lökődtek ki, mint ahogyan az normális volna. Az ionok összetételének elemzésénél kiderült, hogy nagyrészt az oxigén és a szén-dioxid kétszeresen pozitív ionjai alkották ezeket a tüskéket – ez egyáltalán nem meglepő, ellentétben azzal, hogy
az oxigén kétszeresen pozitív ionjait magasabban észlelték az atmoszférában, mint ahol lenniük kellett volna.
Mivel az ehhez hasonló interplanetáris koronakidobódások a Mars létezésének korai szakaszában sokkal gyakoribbak lehettek, mint jelenleg, a NASA kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy az imént említett ionok ezek hatására szöktek ki nagyobb mennyiségben a világűrbe – ezzel lassan eltüntetve a marsi légkör legnagyobb részét. Ma már ez a folyamat lelassult, a kutatások alapján megállapítható, hogy nagyjából 100 gramm gáz szökik a világűrbe másodpercenként.
A Föld és a Mars között van egy számottevő különbség - mégpedig az, hogy a Földnek van egy erős mágneses mezeje, amelyet a földmag külső részének mozgásai generálnak. A NASA kutatói úgy gondolják, hogy a Marsnak is hasonló magja lehetett a kezdeti időkben, amely valószínűleg "befagyott", így abbahagyta a mágneses mező gerjesztését is.
Ez a folyamatos mozgás saját bolygónk esetében sokkal távolabb tartja a napszeleket, a Marsot azonban nem védi semmiféle hasonló mechanizmus. A kitörések közvetlenül az atmoszféra felső részét érik, ennek hatására szabadult ki a nagy mennyiségű gáz korábban, amely a légkör kritikus elvékonyodásához vezetett.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a Föld egyáltalán nem veszít gázokat, molekulákat, ionokat a világűr felé - egyszerűen sokkal kisebb mértékben, és egyébként is alapvetően vastagabb légkörrel indultunk, mint amekkora a Marsnak valaha lehetett.
Egy másik kutatás során Stephen Bougher, a Michigani Egyetem tudósa azt elemezte, hogy a MAVEN adatai alapján milyen a Mars termoszférája és ionoszférája.
Ionoszféra és termoszféra
A termoszféra a légkör egy része, a mezoszféra és az exoszféra között helyezkedik el. 85 kilométertől körülbelül 500 kilométeres magasságig terjed. A termoszférát nagyrészt semleges atomok és molekulák alkotják, így külön választjuk tőle az elektromos tölteteket is tartalmazó rétegét, amelyet ionoszférának nevezünk. Az ionoszféra és termoszféra átlapolják egymást, és nagyjából ugyanabban a magasságokban találhatók, mégis összetételük alapján különválasztjuk őket.A kapott adatok a két, egymást fedő rétegben a szén-dioxid, argon és nitrogén-dioxid egyáltalán nem meglepő keveredését mutatják – de nagyobb mennyiségű oxigénről árulkodnak, mint amit korábban feltételeztünk. Ezen elemek sűrűsége 200 kilométeres magasságban jelentős eltéréseket mutatott a MAVEN minden egyes mérése során, a kutatók szerint ez azt jelenti, hogy
a gravitációs hullámok kölcsönhatásba lépnek a szelekkel.
Ezeken kívül a mágneses mező és az ionrétegek változása arról is árulkodik, hogy a koronakidobódások által felélénkített mágnesességen kívül a Mars kérge is hozzájárul a mező rotációjához.
Egy harmadik MAVEN-tanulmány során kiderült, hogy a marsi északi féltekén is létezik északi fény – ez az atmoszféra sokkal alacsonyabb rétegeiben (egészen pontosan 60 kilométeres magasságban) játszódik le, mint bármely általunk eddig ismert hasonló jelenség.
A MAVEN képalkotó ultraibolya spektográfja (IUS) egy napból érkező részecskekitörés során érzékelte az aurora borealist, amely ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a Földön észlelt északi fény – azaz a légkörbe bejutó töltött részecskék által keltett fényjelenség.
Bár itthon a Föld pólusainak mágnesessége generálja a fényt, a kutatók úgy sejtik, hogy a Marson a kéreg maradék mágnesessége okozhatja, így kiterjedtebb lehet, mint a földi.
A Marson kétféle aurora figyelhető meg - az egyikről már korábban is tudtunk, és hasonló a földihez. A MAVEN tulajdonképpen újfajta éjszaki fényt fedezett fel, amely még a kutatókat is meglepte, olyan területen jelent meg ugyanis, ahol egyáltalán nincs mágnesesség. Ez egy nagyon ritka aurora, amelyet a Napból érkező, töltöttséggel rendelkező részecskék okoznak, és
valószínűleg az egész marsi eget bevilágíthatják.
Egy utolsó tanulmány arról számol be, hogy a MAVEN mérései alapján sikerült megállapítani: a légkör 150-1000 kilométeres magasságában található porrészecskék nem a Mars által befogott holdakról származnak, hanem bolygóközi eredetűek.