Az évszázad rejtélye az eltűnt eszkimó falu

Nem csak a skóciai kísértetkastélyok, a sarki fénytől megvilágított arktikus jégvilág is számos megmagyarázhatatlan titkot, legendát őriz. Kanada távoli, sarkköri vidékén fekszik a jeges vizű Anjikuni-tó. Talán csak a tóparti sziklák tudhatják, mi is történt ott valójában 1930 novemberében.  

Kísérteties falu

A Roanoki-kolónia 1587-es históriája mellett az úgynevezett Anjikuni-rejtély, egy parányi inuit (eszkimó) halászfalu lakóinak nyomtalan eltűnése az észak-amerikai történelem legfurcsább eseménye.

Máig nem tudni, mi történhetett az Anjikuni-tó partján élő inuitokkal Forrás: Printerest

Egy Québec tartományból származó, francia gyökerekkel rendelkező prémvadász, bizonyos

Joe Labelle rendszeresen járta a Kazan-folyó és az Anjikuni-tó mentén elterülő fagyos vadont,

ahol sarki rókára, rozsomákra, hermelinre és más prémes állatokra vadászott.

A tundrán eltöltött többnapos vadásztúra után Labelle szeretett volna kissé felmelegedni, forró ételt enni, és egy kiadósat aludni fűtött helyen, ezért a közelben lévő Anjikuni-tó felé vette az irányt. A tópart közelében fekvő, 30-50 lelkes inuit falucska barátságos lakóit korábbi útjain ismerte meg.

Az Anjikuni-tó partvidékének részlete Forrás: Wikimedia Commons

Többször lelt menedékre a metsző sarkvidéki hóviharok elől a halászfaluban. 1930. november 13-án késő este ért a település határába.

Alig várta, hogy beessen valamelyik jól befűtött kunyhóba, és felmelegíthesse elgémberedett tagjait.

A sátrak és durva fagerendákból ácsolt épületek sziluettje feketén rajzolódott ki a havas háttérből, a telihold ezüstösen hideg fényében. Labelle-nek azonnal feltűnt a csend.

Kanadai prémvadász. A vadonban edződött prémvadászok nem azok az emberek, akik megijednének a saját árnyékuktól Forrás: Printerest

Nem hallotta a kutyák csaholását, fény sem szűrődött ki sehonnan,

sőt, ami különösen szokatlannak tűnt a dermesztő hidegben, nem látta az épületek kéménynyílásaiból az éjszakai égre felkúszó füstöt sem.

A téli időszakban rendkívül zord viszonyok jellemzik Anjikuni környékét Forrás: Blurry Photos

Beérve a faluba többször is elkiáltotta magát, de semmi sem mozdult, csak a saját kiáltása visszhangját halotta. Nagyon rossz érzése támadt, leemelte válláról a puskáját, és benyitott az első kunyhóba.

Hátrahagytak mindent, úgy tűntek el

Labelle ösztönei azt súgták, hogy valami nagy baj történhetett. A kunyhóban egy teremtett lelket sem talált, de minden felszerelési tárgy a helyén volt, a tűzhelyen pedig félig megfőzött ételre bukkant.

A kunyhóból kilépve, a falu vége felől fény derengésére lett figyelmes.

Amikor odaért, egy még parázsló tűzrakást talált elszenesedett ételmaradványokkal, ami arra utalt, hogy nem sokkal az érkezése előtt rakhatták a tüzet.

Elhagyott eszkimó kunyhó az Anjikuni-tó mellett Forrás: Hystoric Mysteries

Ezután visszatért, és minden egyes kunyhót módszeresen átkutatott. Mindenütt ugyanaz a kép fogadta; egyetlen létfontosságú tárgy, ruházat, élelem, edény vagy a fagyos pusztában az életben maradást biztosító eszköz sem hiányzott.

Tovább növelte döbbenetét, hogy a kunyhókban megtalálta a férfiak lőfegyvereit is,

márpedig az inuitok sohasem hagyták el a települést a puskájuk nélkül. Az egyik kunyhóban egy fókabőrből készült, félig megvarrt gyermekkabátra bukkant, amelyben még a csonttű is benne volt.

Inuit család Forrás: Wikimedia Commons

A vadont járó prémvadász tudta, hogy ruházat, élelem és fegyver nélkül nekivágni a hóviharoktól szabdalt, dermesztően hideg tundrának egyenlő az öngyilkossággal.

Semmi sem utalt arra, mi történhetett a falu lakóival;

sem dulakodásra utaló jeleket, sem vér nyomait nem fedezte fel sehol. Körbejárta az apró falu határát is, de a hóban nem látta nyomát annak, hogy a több tucat ember egyszerre hagyta volna el a települést.

Erről a településről tűntek el rejtélyes körülmények között az emberek Forrás: Anomaly Info

A sokat próbált és tapasztalt prémvadászok nem ijednek meg a saját árnyékuktól, de

Labelle-t senki és semmi sem bírhatta volna rá, hogy a házak között éjszakázzon.

Rettenetes kimerültsége ellenére nekivágott a metszően hideg tundrának, hogy elérje a legközelebbi, a falutól mintegy 30 kilométerre fekvő, távíróállomással rendelkező települést.

Lidérces fényben tündöklött a repülő objektum

Hogy Labelle mennyire megrémülhetett az eszkimó faluban tapasztaltaktól, azt az is jól illusztrálja, hogy a végsőkig kimerült, fagyási sérülésektől szenvedő prémvadász a helyenként derékig érő hóban alig hat óra alatt tette meg gyalog a 30 kilométeres távolságot. A távíróállomásról azonnal telegramot küldtek a Királyi Kanadai Lovasrendőrség (Royal Canadian Mounted Police, RCMP) legközelebbi őrsére, ahonnan Pierre Menard őrsparancsnok 30 lovas rendőrt indított útnak a helyszínre.

A Királyi Kanadai Lovasrendőrség egyik szakaszát küldték a helyszínre Forrás: RCMP

Az Anjikuni-tó felé haladva, a rendőrszakasz a helyszín közelében összetalálkozott egy másik prémvadásszal, bizonyos Laurent Armand-nal.

A nyomozók kikérdezték a férfit, nem látott-e vonuló eszkimókat,

vagy nem tapasztalt-e valami szokatlant a környéken. Armand elmondta a rendőröknek, hogy eszkimókkal nem találkozott, de pár nappal korábban, a tó felett egy nagyon furcsa, hatalmas világító tárgyat látott, ami folyamatosan változtatta az alakját, hol palack, hol pedig gömbformát vett fel.

Armand határozottan állította, hogy amit észlelt, nem sarki fény, hanem egy hatalmas repülő objektum volt Forrás: Anomaly Info

A nyomozók kérdésére Armand mint a tundravidéket hosszú évek óta járó ember határozottan kizárta, hogy sarki fény lett volna az ismeretlen jelenség. A helyszínre érve a rendőrök mindent úgy találtak, ahogyan azt Labelle elmesélte; a kunyhókban félig megfőzött ételmaradékokra bukkantak, és semmilyen fontos berendezési, felszerelési tárgy sem hiányzott.

Sarki fény az arktikus táj felett Forrás: Wikimedia Commons

A halászatból élő inuitok csónakjait és hálóit ugyancsak felfedezték, de olyan új nyomokat is találtak, amelyek még inkább rejtélyessé tették az amúgy is kusza ügyet.

Kihantolt sírok, éhen veszett szánkutyák

A falu határától alig 300 méterre hét (más források szerint három vagy öt) eszkimó kutya tetemére bukkantak. A két nappal későbbi igazságügyi szakértői vizsgálat megállapította, hogy az állatok egyszerűen éhen pusztultak.

Inuit férfi a kutyájával. Az inuitok körében a szánhúzó kutyák különös megbecsülésnek örvendenek Forrás: Wikimedia Commons

Ez a felfedezés több mint furcsa; egyrészt a kutyák nem voltak megkötve, másrészt az inuitoknál nagy becsben tartják ezeket az állatokat, elképzelhetetlen, hogy halálra éheztessék a kutyákat, hiszen az életük is függhet tőlük.

A korabeli források szerint az Anjikuni-tó mellett 30–50 inuit élt a kis faluban Forrás: Printerest

A harmadik nehezen megválaszolható kérdés, hogy vajon miért pusztultak éhen az amúgy szívós eszkimó kutyák egy olyan faluban, amelynek elhagyott házai dugig vannak élelemmel.

A rejtélyes kőhalom Forrás: Printerest

A furcsaságok tárháza azonban a kutyák históriájával még korántsem ért véget. Talán az bizonyult a legdöbbenetesebb felfedezésnek, hogy

a település mellett fekvő apró temetőben több kihantolt sírt találtak.

A sírokra hordott súlyos kövek pedig ott sorakoztak a gödrök mellett, katonás rendben összerakva. A nyitott sírgödrök viszont üresek voltak. A rettenetes hideg miatt a föld betonkeménységűre fagyott; ez a körülmény, valamint a szabályszerűen felhalmozott súlyos kövek eleve kizárták annak lehetőségét, hogy a holttesteket éhes vadállatok kaparták ki.

Még egy olyan körülmény, amire nem találtak elfogadható magyarázatot a nyomozók.

A rendőrök is titokzatos fényjelenséget láttak a tó felett

A helyszíni vizsgálódás estéjén – Laurent Armand-hoz hasonlóan – a rendőrök is furcsa, kékesen lüktető fényjelenségre lettek figyelmesek az Anjikuni-tó horizontján. A sarkköri területen hosszabb ideje dolgozó rendőrök valamennyien egyetértettek abban, hogy nem az aurora borealist, azaz a sarki fényt látták, hanem valamilyen más, számukra ismeretlen jelenséget.

A Királyi Kanadai Lovasrendőrség egyik felvonuló szakasza. Egykori kollégáikat megdöbbentették a tó partján tapasztaltak Forrás: Calgary Herald/Stuart Gradon

A helyszíni szemle után két héttel születtek meg az első laboratóriumi vizsgálati eredmények. A kunyhókban talált félig elkészített ételmaradványokból a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a falu lakói már legalább két hónappal azt megelőzően elhagyhatták a falut, hogy Labelle felfedezte az eltűnésüket. Hogy ki vagy kik gyújthatták a prémvadász által megtalált, kihunyófélben lévő tüzet, arra nem született magyarázat.

Prémvadász az árujával. Az Anjikuni-tó környéke a trapperek kedvelt vadászterülete volt Forrás: Printerest

A rejtélyes esetről először a Le Pas Manitoba napilap tudósított, 1930. november 28-án megjelent, Emmett K. Kelleher által jegyzett cikkében. Mivel Kellehernek nem voltak helyszíni fotói, az elhagyott Cree sátortáborról 1909-ben készített felvételt tördelte be cikkébe illusztrációként. Mindez később számos félreértésre, félremagyarázásra adott okot.

Elfeledett szenzáció

Az igazi szenzációt azonban nem Kelleher írása, hanem a Halifax Herald november 29-i lapszámában közzétett „A halál faluját fedezték fel vándorló prémvadászok” című cikk jelentette. A Herald szemfüles tudósítójának sikerült ugyanis a szemtanúval, Joe Labelle-lel beszélnie.

Joe Labelle a Herald korabeli tudósításában Forrás: Printerest

„Azonnal éreztem, hogy valami nem stimmel. Tekintettel a félig megfőtt ételekre, tudtam, hogy valami megzavarhatta a vacsora elkészítését. Minden kunyhóban találtam egy puskát az ajtó mellett, márpedig az eszkimó sehová sem megy a fegyvere nélkül. Megértettem, hogy valami szörnyűség történt” – nyilatkozta Labelle az újság munkatársának. Vitathatatlanul ez volt a legnagyobb rejtély, amit az RCMP valaha vizsgált. Az ügyet végül mint megoldatlan esetet lezárták, és az aktát irattárba tették.

Mindent letagadtak

A feledésbe merült rejtély 1959-ben kelt új életre, amikor Frank Edwards író, újságíró előásta az archívum mélyén porosodó Anjikuni-ügy aktáját, és megírta a „Stranger than Science” című könyvében.

A bestsellerré vált könyv megjelenése után az RCMP érdekes módon reagált,

egyszerűen letagadta, hogy 1930-ban bármi rejtélyes történt volna az Anjikuni-tó partján, urbánus legendának minősítve az újra felkapott históriát.

Az Anjikuni rejtélye igazán 1959 után vált széles körben ismertté Forrás: Printerest

J. Nelson, az RCMP munkatársa szerint az egykori szemtanú, az eltűnést felfedező Joe Labelle vallomása nem tekinthető perdöntőnek, mivel még az is kétséges, hogy egyáltalán a helyszínen járt.

Egy, a rejtélyt is ismertető könyv a sok közül Forrás: Historic Mysteries

A vizsgálatot lezáró és 1931. január 17-én kelt összefoglaló jelentésből szerinte mindez ki is tűnik. „Az alaphelyzet, az eltűnt falu története egy tapasztalatlan vadász nyilatkozatán alapul, amit egyszerűen felfújtak az újságírók” – sommázta véleményét Nelson. Mások azonban szándékos agyonhallgatást és az „evilági okokkal” nehezen megmagyarázható történet utólagos eltagadását vetették a hatóságok szemére.

Negyedik típusú találkozásoktól a sámán bájitaláig

Természetesen, ahogyan hasonló eseteknél lenni szokott, tág teret kaptak a különféle nem hivatalos spekulációk és elméletek is az Anjikuni-rejtély ügyében. Roger Boar és Nigel Blundell 1984-ben megjelent „The World’s Greatest UFO Mysteries”, azaz „A világ legnagyobb ufórejtélyei” című könyvükben egyenesen arra a következtetésre jutottak, hogy 1930-ban Joe Labelle a történelem eddigi legnagyobb, úgynevezett negyedik típusú találkozásának nyomára bukkant. (Az ufóhívők azt nevezik negyedik típusú találkozásnak, amikor – szerintük – földönkívüliek embereket rabolnak el.) Más, vadabb konspirációs elmélet szerint titkos katonai kísérlet – gázfegyverteszt – áldozatául estek az eszkimók, a holttesteket pedig, tartva a botránytól, a hatóságok egyszerűen eltüntették.

Boar és Blundell szerint negyedik típusú találkozás állhat a titokzatos eltűnés hátterében, igaz, ezt semmi sem bizonyítja Forrás: Histroic Mysteries

A rejtélyes eltűnésre olyan magyarázat is született, amely szerint a törzsi sámán által kotyvasztott szer hatására – amelyet szertartásaikhoz használtak az eszkimók – a bódult állapotba került emberek mindent hátrahagyva nekivágtak a fagyos pusztának, és valahol a kietlen tundra mélyén lelték halálukat.

Az Anjikuni-tó partja. Hogy valójában mi is történhetett, talán soha sem fogjuk megtudni Forrás: Wikimedia Commons

Hogy valójában mi és hogyan történt, talán sohasem fogjuk már megtudni. Az Anjikuni-tó rejtélyét mindenesetre az 1959 februárjában az Urálban történt Gyatlov-esettel együtt a 20. század legnagyobb rejtélyei között tartja számon az emlékezet.