A modern gepárdok (Acinonyx jubatus) Kelet- és Dél-Afrika szavannáinak lakói. Veszélyeztetettnek számítanak, mert a ragadozófaj szabadon élő populációja hanyatlik és gyakori a belterjesség – olvasható a Science Daily tudományos portálon.
A Szentpétervári Állami Egyetem munkatársai kínai és namíbiai kollégákkal együttműködve egy namíbiai gepárd, Csubakka és hat másik vadon élő tanzániai és namíbiai fajtársa genetikai állományát térképezték fel.
A vizsgálat mélyebb betekintést engedett a nagymacska evolúciós történetébe, így képet kaphattunk arról is, miként ment végbe az idők során a gepárd génállományának leromlása. Ez utóbbi ma több szempontból is sújtja a faj képviselőit – deformáltak a hímek ivarsejtjei, a fiatal példányok gyakran elhaláloznak, az egyedek fogékonyak a különböző fertőzésekre.
Összesen 18 gepárdgénnél mutattak ki káros változásokat. Egy génnél, az AKAP4-nél különösen sok mutáció volt tapasztalható.
Az AKAP4-nek nagy szerepe van a hímivarsejtek egészséges fejlődésében,
így a destruktív hatások könnyen magyarázhatják a faj alacsony reprodukciós sikerét.
A gepárdok őse az amerikai pumák közeli rokona volt. Ezt a fosszilis bizonyítékok is alátámasztják, melyek Amerika, Európa és Ázsia szerte megtalálhatók. Kiderült, hogy a gepárdot két, úgynevezett „populációs palacknyak-effektus” is sújtotta. A fogalom olyan eseményt jelöl, amikor a populáció – rendszerint környezeti tényezők miatt – szokatlanul gyorsan megritkul.
Az első ilyen esemény 100 ezer évvel ezelőtt, a pleisztocén idején következett be. Ezt a földtörténeti időszakot többek között az ismétlődő nagy eljegesedések (glaciálisok) jellemezték. Ekkor a mai Alaszkát és Csukcsföldet a Bering-földhíd kötötte össze, ezen keresztül vándoroltak át az állatok Észak-Amerikából Ázsiába, majd vették az irányt Afrika felé.
A nagy migráció azonban több szempontból is csapást mért a fajra. A populációk zsugorodni kezdtek, a territórium pedig hatalmasra nőtt, ami korlátozta a génáramlást, vagyis azokat a folyamatokat, melyek a genetikai állomány sokszínűségét biztosították volna.
Gyakoribbá váltak tehát a vérfertőző párosodások.
A második palacknyak körülbelül 10 – 12 ezer évvel ezelőtt történt, ekkor számos nagy testű emlős mellett a gepárdok és a pumák is hirtelen kihaltak Észak-Amerikában. A kedvezőtlen folyamat a jég visszahúzódásával volt összefüggésben.
A fentiek miatt a gepárdok a nem vérfertőzés révén szaporodó emlősöknél megszokott genetikai változatosság 90 – 99 százalékát elveszítették.
Az új eredmények ugyanakkor nem csak szomorú képet adnak a nagymacskák állapotáról, hanem egyúttal reményt is jelentenek – az információ birtokában segíteni lehet a gepárdpopuláció fenntartását és gyarapítását a mostani és korábbi élőhelyeken.