Ma már számtalan paleontológiai lelet bizonyítja, hogy a modern madarak (Neoornithidae) a dinoszauruszok közvetlen leszármazottai.
A rokonság olyan szoros szárnyas barátainak és a 65 millió éve kiveszett nagy múltú állatcsoport között, hogy a madarakra akár úgyis tekinthetünk, mint a köztünk továbbélő tollas dinoszauruszokra. A filogenetikai kutatások a madarak közvetlen ősét a theropoda dinoszauruszok, egész pontosan a theropodák Maniraptora csoportjához kapcsolta.
Viszont a madarak (Avia) csoportjával szoros rokonságot mutató, de nem madár theropoda dinoszauruszok felfedezése ismét összekuszálta a madarak eredetével kapcsolatos elméleteket.
Abban általános a közmegegyezés, hogy a madarak és rokoncsoportjuk, a krokodil-alakúak rendje (Crocodilia) az egyetlen túlélői az ősi, és egyelőre még tisztázatlan hátterű kihalt Archeosauria kládnak.
A Yale és a Harvard Egyetem kutatói most egy egészen egyedülálló projekt segítségével próbálnak közelebb jutni a madarak eredetének egyelőre még homályba vesző, izgalmas kezdőpontjához.
Néhány kísérleti csirkeembrió génsebészeti technikával csőr helyett a korai ősök fogas állkapocsszerkezetéhez nagyon hasonló széles és lekerekített végű, Velociraptor-szerű szájat kapott. A kutatók azt vizsgálták a beavatkozás segítségével, hogy az ősi vonásokat mutató állkapocs szerkezet hogyan befolyásolja az embrionális egyedfejlődést.
A kísérletek során a kutatók két olyan génre koncentráltak, amelyek az embrionális arcközépszerkezet megváltoztatásához nyújtottak segítséget. Nem a géneket módosították, hanem a gének előállításában szerepet játszó fehérjéket változtatták meg.
A kutatók hangsúlyozták, hogy egyelőre még nem képesek a csirkeembriók olyan széleskörű genetikai módosítására, hogy azok a dinoszaurusz őseikhez hasonlóvá váljanak.
Bhart-Ajan Bhullar a Yale Egyetem paleontológusa és evolúció-biológusa a Live Science tudományos portálnak elmondta, hogy a csőr, mint a madarak táplálkozási rendszerének egyik legfontosabb eszköze, a madárcsontváz olyan része, amely a legsokoldalúbb és legradikálisabb változásokon ment keresztül a törzsfejlődés során.
Dr. Bhullar, a kutatási eredményeket összefoglaló tanulmány vezető-szerzőjének véleménye szerint, a tollazat és repülési képesség kifejlődésének vizsgálata mellett, a csőr evolúciójának feltérképezése lehet perdöntő a madarak eredetének feltárásában.
Az összes létező madárfaj száma 10-20 ezer közötti lehet.
Együttes fajszámuk jelentősen meghaladja az emlősökét, és a madarak sok szempontból még mindig a dinoszauruszok korának emlékét őrzik
- nyilatkozta Bhart-Anjan Bhullar. Az 1990-es évek második felétől, de különösen az elmúlt évtizedben sorra kerültek elő olyan rendkívül jó megtartású dinoszaurusz fosszíliák, amelyek kezdik betölteni a tollazat és a repülési képesség kialakulásával kapcsolatos korábbi ismerethiányt.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az általában két lábon járó és gyors mozgású theropodák, - köztük például a madarakkal igen szoros rokonságban álló Velociraptorok – általános sajátossága volt a testet elborító finom, szőrszerű, és a karokon valamint a farok részen kifejlődött, a madarakéhoz hasonló tollazat.
A karon és farkon lévő tollazatnak az volt a funkciója, hogy futás közben nagyobb stabilitást, és jobb manőverező képességet biztosítson a raptornak.
Az első, madárősökkel rokon theropoda, az 1861-ben, a bajorországi Solnhofenben felfedezett és a késői jura-időszakban, hozzávetőleg 150 millió éve élt Archeopteryx lithographica még valódi állkapoccsal és benne apró, hegyes fogakkal rendelkezett.
A kutatók arra keresnek választ, hogy az állkapcsok miért alakulhattak át csőrré.
Bhart- Anjan Bhullar és kollégái a laboratóriumi kísérletek mellett összehasonlító vizsgálatokat végeztek a mai, és kihalt, fosszilis madarak, valamint a madarak és theropodák, illetve krokodil-alakúak közös sajátosságainak feltérképezésére.
A fosszilis anyag elemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy a csőr a precíziós, csipeszszerű fogással prédáló theropodák evolúciója során fejlődhetett ki a madárősöknél.
A csőr a madárrá fejlődés útját választó dinoszauruszok fokozatosan szárnyakká alakuló karjai helyébe lépve azt tette lehetővé, hogy a madárősök az apró, marcangolást vagy fogást nem igénylő táplálékot is megszerezzék.
Ez a képességük új táplálkozási stratégiát, és nagyobb túlélési lehetőséget teremtett számukra. A kutatócsoport eredményeit összefoglaló tanulmány az Evolution szaklap május 12-i számában jelent meg.