Amikor Horthy Miklós kormányzó a túlságosan is németbaráttá vált Bárdossy László miniszterelnököt 1942. március 7-én menesztette, a helyére kinevezett Kállay Miklós
azt a bizalmas feladatot kapta az államfőtől, hogy fogjon hozzá az ország háborúból való óvatos kivezetéséhez.
A történelmi emlékezetben csak „Kállay-kettősként” ismert lavírozó hintapolitika az angolszász szövetségesekkel úgy igyekezett egy megfelelő időben megkötendő különbékét tető alá hozni, hogy közben harsányan hirdette a töretlen szövetségesi hűséget a németek irányába.
1943 őszén a német hírszerzés már pontos információkkal rendelkezett a Kállay-kormány lisszaboni, berni és isztambuli tapogatózásairól a különbéke lehetőségeiről, olyannyira, hogy
1943 októberében Adolf Hitler utasítást adott Magyarország megszállásának előkészítésére.
Az „Unternehmen Margarethe”, az ország katonai megszállási művelete, a Klessheimbe kicsalt Horthy kormányzó tárgyalásai alatt 1944. március 18-án éjszaka vette kezdetét, és másnap az ország stratégiai fontosságú pontjainak elfoglalásával fejeződött be.
Budapestet két héttel később, 1944. április 3-án érte az első pusztító erejű amerikai bombatámadás.
A Gestapo elől a török követségre menekült Kállay miniszterelnök visszaemlékezésében a magyar különbéke-tapogatózásoknak, illetve kormánya angolszász orientációjának tudta be, hogy a német megszállásig az ország megúszta a szövetségesek bombázásait.
Maga Horthy Miklós kormányzó is így vélekedett, pedig
ennek a még napjainkban is népszerű teóriának nem volt semmilyen valós történelmi alapja.
Az 1943. január 14. és 26. között megtartott casablancai konferencián Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje elhatározták, hogy átfogó stratégiai bombázó hadműveletet indítanak Németország ellen.
A terv szerint Észak-Afrika elfoglalása, illetve a szicíliai partraszállás után a bombázóoffenzívát új hadműveleti irányként Dél- és Közép-Európára, így Magyarország területére is kiterjesztik.
A Casablancában jóváhagyott CBO terv (hadászati bombatámadások terve) az amerikai bombázóerők gyors ütemű fejlesztését írta elő azzal, hogy legkésőbb 1944 márciusáig be kell fejezni a kelet-európai célpontokat támadó légi armada felállítását.
A szicíliai partraszállás, illetve a délolasz területek elfoglalása lehetővé tette, hogy a 15. amerikai légi hadsereget (AAF) Észak-Afrikából Olaszországba telepítsék át.
Bari és Foggia környékén hatalmas repülőtér-építkezések kezdődtek.
1944 januárjára befejeződött a 21 bombázó-, valamint 7 vadászcsoportból, azaz összesen 1500 négymotoros nehézbombázóból és 800 vadászgépből álló 15. légi hadsereg áttelepítése.
Az Ira C. Eacker repülő altábornagy parancsnoksága alatt álló légi armada februártól ugrásra készen várta a bevetési parancsot, hogy megkezdje a Kelet-Közép-Európa, benne Magyarország elleni bombázó hadjáratot.
A budai Várban magát hamis illúziókba ringató Kállay-kormánynak fogalma sem volt arról, hogy
Magyarország iparának és közlekedési hálózatának lerombolása 1944 márciusára már rég eldöntött kérdéssé vált.
Az április 3-i első, Budapest ellen nagy erőkkel végrehajtott amerikai légitámadás 1073 civil halálos áldozatot követelt.
Magyarország április 3. után a szövetséges bombázóerők rendszeres támadásainak színterévé vált, a háború visszavonhatatlanul megérkezett az ország területére. A kiteljesedő bombázóoffenzíva 1944 júliusában érte el a csúcspontját.
A második világháború történetében
1944. július 2-án érte Magyarországot a legerősebb szövetséges légitámadás.
Az előző nap Bariban kiadott bevetési parancs értelmében az amerikai 15. légi hadsereg 620 négymotoros B-17 „Flying Fortress” és B-24 „Liberator” típusú nehézbombázója támadást intéz Budapest két rendező pályaudvara, a Weiss Manfréd Művek csepeli gyáregysége, két olajfinomító, valamint Győr ipari célpontjai ellen.
A bombázógépek védelméről a 306. Fighter Wing amerikai egység 300 P-51 „Mustang” és P-38 „Lightning” vadászgépei gondoskodtak. A verőfényes nyári délelőtt nyugalmát a fél tízkor felsivító szirénák baljós hangja verte fel a fővárosban.
Délelőtt tíz körül már jól hallható volt az a délről érkező tompa és egyre jobban erősödő morajlás,
amely néhány perccel később félelmetes hangorkánba torkollott.
Az első lehulló bombák 10 óra 10 perckor borították lángba a csepeli szabad kikötő közelében fekvő Shell és Steaua olajfinomítók tartályait. A hatalmasra hízó koromfekete füstfelleg miatt a második hullámban érkező bombázók már nem is látták a célpontot; bombáikat becslés alapján oldották ki.
A pontatlan célzás miatt a bombaszőnyeg egy része Soroksár, Pesterzsébet, illetve Nagytétény házaira esett.
A több hullámban berepülő amerikai gépek Ferencváros rendező pályaudvarát, valamint a Keleti és a Nyugati pályaudvart is támadták, súlyos károkat okozva a VI. és VII. kerület, valamint Újlipótváros háztömbjeiben. Félrecélzott bombák hullottak a híres Duna-parti szállodasorra is.
A bombázás súlyos károkat okozott a csepeli ipari üzemekben és olajfinomítókban, de a pontatlan bombavetés miatt fájdalmas veszteség érte a lakosságot is;
136 halott, 111 sebesült és 370 összeomlott ház a július 2-i bombatámadás szomorú mérlege.
A bombavetésből kiforduló négymotorosokra – miután dél felé vették az irányt –, magassági fölényből támadó Messerschmitt Me-109 vadászgépek csaptak le . A vegyes német–magyar vadászkötelék támadása nyomán hat amerikai nehézbombázó borult lángba, és zuhant a mélybe, sűrű fekete füstcsíkot húzva maga után.
A magyar 101. vadászosztály 18 Me-109 gépe Heppes Aladár osztályparancsnok vezetésével egy 30 bombázóból álló, Budapest határából kirepülő amerikai köteléket támadott meg.
Heppes őrnagy így emlékezett vissza az amerikaiakkal folytatott légi harc izgalmaira:
Felülről zuhantunk a bombázókra. Elképesztő zárótüzet lőttek elénk…
nagy távolságból nyitottam tüzet, rövid sorozatokat adtam a kiszemelt gépre, majd a közelébe kerülve összes tűzfegyveremmel lőttem. A Liberator mind meredekebb süllyedésbe kezdett, majd zuhanásba ment át. Ez másodperecek alatt történt.” A németek a bécsi légiirányító központból Budapest légterébe vezényelt 8. Jagddivision (vadászezred) Messerschmitt, és Focke-Wulf FW-190 típusú gépeivel vettek részt az ütközetben.
Időközben azonban a kirepülő kötelék védelmét biztosító – és jelentős túlerőben lévő – amerikai vadászok is felocsúdtak. A Mustangok felbőszült darazsakként estek a német–magyar vadászpilóták nyakába, és géppuskatűzzel árasztották el a túlerő elől fordulózva kitérni próbáló gépeket.
A 101. osztály a július 2-i elhárító harcokban 9 vadászgépet vesztett,
Takács Pál és Beregszászi Sándor szakaszvezetők, valamint Karnay Endre hadnagy hősi halált haltak.
A magyar vadászok 8 biztos és 7 nem igazolt győzelmet értek el, a 8. Jagddivision pedig 10 sajátgép veszteség ellenében 34 amerikai gép lelövését jelentette. A 15. légi hadsereg 1944. július 2-i hivatalos veszteséglistája szerint összesen 23 gép, ebből 9 vadászgép veszett oda a Magyarország feletti légi csatában.
Július 2-án a 23 éves Ralph K. Hofer hadnagy eltűnése volt az amerikaiak legérzékenyebb személyi vesztesége.
A 16 légi győzelmes ászt, az egyik legsikeresebb amerikai vadászpilótát utoljára Budapest légterében látták,
négy Messerschmitt gyűrűjében. Napokkal később, a boszniai Mostar közelében találták meg lezuhant gépének roncsait, Hofer hadnagy holttestével.
Még szinte el sem oszlottak a július 2-i tűzvihar füstfellegei, amikor július 7-én a Dunántúl meleg nyári délelőtti csendjét ismét felverte a félelmetes morajlás. A dél-olaszországi repterekről aznap kora reggel 650 nehézbombázó szállt fel a sziléziai Odertal kokszolóüzeme, a pardubicei olajfinomító és Dubova fegyvergyárának támadására.
A Dunántúl légterében heves ütközet bontakozott ki a bombázókat megtámadó német és magyar gépek, valamint az amerikai védővadászok között.
A leghevesebb összecsapásokra a Győr és Budapest közötti légtérben került sor.
Az átrepülő amerikai négymotorosok ellen a 101. magyar vadászosztály gépeit emelték a magasba; az egység 2. és 3. századának vegyes köteléke Győr irányába repült, amikor maguk alatt 3000 méteren P-38 vadászokból álló amerikai köteléket fedeztek fel.
A magyar pilóták által csak „létraként” emlegetett kettős törzsű vadászokat meglepetésként érte a villámgyors és pontos rácsapás, amelynek eredményeként két„létra” zuhant pörögve a föld felé.
Mivel a közelből segítségükre siető újabb amerikai vadászgépekkel szemben nem sok esélyük lett volna a 101-seknek, Heppes őrnagy osztályparancsnok kitért az amerikaiak elől, és vadászait egy leszakadt bombázókból álló kisebb kötelék ellen vezette.
A rácsapás szétzilálta a bombázókat, amelyek közül hármat a magyar vadászok egészen a Balatonig kergettek.
Mindhárom Liberator lezuhant.
A magyar vadászok július 7-én saját veszteség nélkül öt légi győzelmet értek el az amerikaiak felett. A reménytelen túlerővel szemben azonban esélytelen vállalkozás volt a bombázóerők feltartóztatása.
Július 14-én kora reggel több mint 430 nehézbombázó szállt fel délolasz támaszpontokról, hogy Budapest, valamint Pétfürdő és Almásfüzitő ipari, illetve vasúti célpontjait támadja. A bevetési terv szerint a 47. Wingnek a ferencvárosi rendező pályaudvar bombázására induló bombázói Bicske térségében fordultak volna rá a célpontjukra.
Azonban még a bicskei forduló előtt Bécs felől érkező, 25-30 kétmotoros Messerschmitt Bf-110 és Bf-210 típusú romboló támadta meg a köteléket. Noha az amerikai Lightningek sikeresen szétszórták a német gépeket, eközben
nem vették észre a jelentős magassági fölényből nyakukba zúduló Me-109-es és FW-190-es vadászokat,
amelyek gyilkos géppuska- és gépágyú-tűzzel árasztották el az amerikai köteléket.
Két „létra” és egy B-24 Liberator bombázó gyulladt ki a német gépek sorozataitól, de a németek az időközben felzárkózó amerikai vadászok elől – miután azok három gépüket lelőtték – szétrebbentek.
Még jóval a bombázók beérkezése előtt megjelentek a Mustangok Budapest felett,
ahol nagy magasságban körözve várták az ellenséges vadászok berepülését, de sem német, sem magyar gépekkel nem találkoztak.
Az 5. és 47. Bomber Wing bombázói így szinte akadálytalanul, csak a légvédelmi tüzérség kilőtt gránátjaitól fenyegetve repülhettek rá célpontjaikra.
A bombaszőnyegtől ismét a IX. kerületi Soroksári út és környéke szenvedte el a legtöbbet.
A Fantó olajfinomítót olyan súlyos találatok érték, hogy az üzemet gyakorlatilag megsemmisültnek kellett tekinteni.
Budapest távoli, külső kerületeiből is jól látszott az a hatalmas koromfekete füstfelleg, amely a kigyulladt olajfinomító területéről szállt az ég felé. Ugyancsak súlyos károk érték a Mechanikai Szövőgyárat, valamint a Hungária Vegyi és Kohóművek Kén utcai telephelyét.
Az elcsúszott bombaszőnyeg Pesterzsébeten 120 lakóházat döntött romba.
A július 14-i budapesti bombázás 74 halálos áldozatot és 90 sebesültet követelt.
1944 júliusában a szinte naponta ismétlődő szövetséges berepülések mellett július 27-én immár a harmadik nagykötelékes amerikai bombatámadást szenvedte el a magyar főváros. A 15. AAF bari főhadiszállásán előző nap kiadott hadműveleti utasítás szerint
366 nehézbombázó támadást intéz a Weiss Manfréd Művek csepeli ipartelepe ellen,
további 26 B-24 Liberator pedig Pécs pályaudvarát bombázza.
A július 26-án, délután négykor kiadott napiparancs kiemelte: „Különösen fontos a gyárnak az a területe, ahol a repülőmotorok gyártása folyik, ez a gyár közepén és déli végén található.” Július 27-e verőfényes reggelén Budapesten 9 óra 24 perckor bömböltek fel vészjósló hangon a szirénák.
Alig hat perccel később, a Csepel fölé beérkező első – B-17 „Flying Fortress” négymotorosokból álló – kötelék gépei kinyitották bombakamráik ajtaját. A sivítva alászálló bombaszőnyeg másodpercek alatt átláthatatlan füstfelhőbe burkolta a csepeli gyáróriást. A második hullámban beérkező gépek üvegezett orrában ülő bombázótisztek a füsttenger miatt már nem is látták a kijelölt célpontokat.
A Weiss Manfréd Művek harckocsigyártó részlegében a bombázás helyreállíthatatlan károkat okozott. Bombák hullottak a csepeli szabad kikötőre, és a július 2-i támadásban már súlyosan megsérült Shell olajfinomítóra is. A Magyar Posztógyárat az egyik bombaszőnyeg telibe találta; a száz százalékig hadipari termelést folytató üzem teljesen megsemmisült.
Csepel lakónegyedét sem kerülték el a bombák; mintegy
200 rombolóbomba csapódott be a község területén, sőt, még Budafokra is esett néhány robbanóeszköz.
A csepeli ipari körzet közelében álló házak lakóinak kitelepítése miatt most kevesebb volt a halálos áldozatok száma, de még így is 31 emberéletet követelt július 27. fekete napja. A légvédelmi tűzben és vadásztámadásban a 15. AAF aznap hét Liberatort és három Mustang vadászgépet vesztett.
A magyar történelem egyik legtragikusabb évében a júliusi angolszász bombázóoffenzíva a zalai olajmezők, valamint a Dunai Repülőgépgyár és a tököli katonai repülőtér ellen végrehajtott légitámadással fejeződött be. Július 30-án a 15. AAF 49. Bomber Wing 450 gépe emelkedett a magasba, kíséretüket a 82. Fighter Group (vadászcsoport) egységeiből összeállított 300 vadászgép látta el.
A Verszprém megyei Városlőd felett 10 óra 40-kor átrepülő, ezüstösen csillogó légi armadát 30 vadászból álló német csoport támadta meg. Nem vették észre a kötelék magassági fedezetét biztosító 149 amerikai vadászgépet, amelyek a bombázók vészhívására vijjogó keselyűkként csaptak le a mit sem sejtő Messerschmittekre és FW-190-sekre.
A német vadászokat alulról is támadás érte, így menekülőre fogták a dolgot.
Az amerikai bombázókötelék aztán Alcsút felett elfordulva akadálytalanul repült be Horthy-liget (ma: Szigetszentmiklós) és Tököl fölé.
Ez alkalommal azonban alaposan elvétették a célzást; a bombák túlnyomó többsége elkerülte a gyártelepet, és részben a tököli repülőtérre, részben pedig lakatlan területre esett.
A tököli repülőteret is csak jelentéktelen, gyorsan helyreállítható károk érték. Mindeközben 90 bombázó a magyar olajkitermelés központját, a zalai Lispe környéki olajmezőket támadta. A kisméretű romboló és repeszbombák számos kutat felgyújtottak, de a támadás csak rövidebb ideig tartó kiesést okozott a kitermelésben. A július 30-i, nem sok sikert elkönyvelhető támadás négy bombázó és két vadászgép elvesztésével járt az amerikaiak számára. Két hazafelé tartó B-24 Liberatort a magyar 101. vadászosztály pilótái, Molnár László hadnagy és Kovács Pál őrmester, Székesfehérvár térségében lőttek le. Július elmúltával azonban a tűzvihar még nem vonult el Magyarország égboltjáról; az angolszász bombázások kisebb-nagyobb intenzitással egészen a magyarországi harcok végéig, 1945 márciusáig folytatódtak.