Mit adtak nekünk a rómaiak? Hát a bélférget!

Római latrina

Amerre csak hódítottak, vécéket, szennyvízcsatornákat, vízvezetékeket építettek, amelyek koruk higiéniájának csúcsát képviselték. Mégis inkább terjesztették, mint visszaszorították a fertőző élősködőket az ókori rómaiak.

Mindenki jól tudja a történelemkönyvekből – vagy aki onnan nem, hát a Brian élete című Monty Python-filmből feltétlenül –, hogy a Római Birodalom által elfoglalt területeknek a köztisztaság terén is bőven volt mit köszönniük a hódítóknak.

A rómaiak többüléses, mosdóhelyiséggel kialakított nyilvános latrinái, nagy gonddal épített szennyvízcsatornái, az ivóvizet csővezetéken szállító kecses akveduktjai és fűtött, mosásra is alkalmas közfürdői abszolút csúcstechnológiát képviseltek a kétezer évvel ezelőtti Európában. A rómaiak még külön törvényeket is bevezettek annak érdekében, hogy városaikat tisztán tartsák az ürüléktől és a szeméttől.

Római latrina Forrás: Craig Taylor

A legfrissebb régészeti kutatások mégis azt mutatják, hogy mindeme higiéniai újítások ellenére

a római térhódítás nemhogy visszaszorította volna, de egyenesen terjesztette az emberi bélben élősködő férgeket és véres hasmenést okozó egysejtűeket,

melyek így a megelőző vaskorhoz képest jóval gyakoribbá váltak a rómaiak által uralt Európában.

E meglepő eredményt Dr. Piers Mitchell és munkatársai, a Cambridge-i Egyetem (Anglia) Régészeti és Antropológiai Tanszékének kutatói hozták nyilvánosságra a Parasitology című folyóirat január 8-i számában.

Nem voltak sokkal tisztábbak a barbároknál

Mitchell és kollégái ókori latrinákból és temetkezési helyekről gyűjtött minták, „koprolitok” – megkövesedett székletdarabok –, valamint római kori ásatásokból származó fésűk, textíliák és egyéb leletek tanumányozásából vonták le következtetéseiket.

Nemcsak egyes bélparaziták váltak gyakoribbá az itáliai hódítók érkezésével, de a rendszeres fürdőzés kultúrájáról híres rómaiak bizony pont ugyanannyira bolhásak és tetvesek voltak, mint a tisztálkodásra vajmi keveset adó vikingek és középkori európaiak. Egyes régészeti feltárásokból kifejezetten tetvek kifésülésére szolgáló fésűk kerültek elő, és a tetvészkedés mint foglalatosság bizonyára a római kori Európa embereinek mindennapjaihoz tartozott.

Egy ostorféreg petéje az ókorból Forrás: Piers Mitchell

„A modern kutatás bebizonyította, hogy a vécék használata, a tiszta ivóvíz bevezetése, az utcát elborító ürülék eltávolítása mind csökkenti a fertőző betegségek és az élősködők terjedésének veszélyét.

Ennek alapján azt várnánk, hogy az ürülékkel ki- és szájon át bejutó bélparaziták, mint az ostorféreg vagy az orsóféreg a római hódítás hatására erősen visszaszorultak. Ennek épp az ellenkezője történt; a kérdés az, vajon miért” – töpreng Mitchell.

A fürdők a hibásak?

A tudós szerint az egyik lehetőség az, hogy éppen a meleg vizű közfürdők segítették elő az élősködő férgek terjedését: „A fürdők némelyikében nem cserélték a vizet túl gyakran, így a felszínén vastag rétegben gyűlt össze a leázott emberi szenny és használt kozmetikum. Nyilvánvaló, hogy nem minden római fürdő mutatott példát tisztaságból.”

Római típusú termálfürdő Forrás: Flickr/Alun Salt

A tanulmány egy másik lehetséges magyarázatot is felvet, nevezetesen hogy a rómaiak rutinszerűen használtak földjeik trágyázására emberi ürüléket. Modern kísérletek igazolták, hogy bár az emberi széklettel való trágyázás csakugyan növeli a terméshozamot, a benne található féregpeték – hacsak nem komposztálják a használat előtt hosszú hónapokig az értékes végterméket – vígan túlélnek, és a terményekről a gyanútlan fogyasztókba kerülnek.

Forrás: Wikimedia Commons

Ebből kifolyólag „lehetséges, hogy az ürüléknek az utcákról való eltávolítását előíró rendelkezés végső soron a népesség állandó újrafertőzését biztosította, mivel a városból összegyűjtött hulladékot a település körüli földek trágyázására hasznosították” – magyarázza Mitchell.

Veszélyes szósz

A tanulmány szintén megemlíti, hogy a halgalandféreg-peték a római korban meglepően elterjedtek voltak a bronz- és vaskori Európához képest.

Mitchell ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy birodalom-szerte általánosan ismert és kedvelt volt a garum, e haldarabokból, fűszerekből, sóból és ízesítőkből álló szósz, amely étel-összetevőként és gyógyszerként egyaránt nagy népszerűségnek örvendett római körökben.

Kedvelt római csemegék egy második századi mozaikon Forrás: Wikimedia Commons

A garumot nem főzték, hanem a napon erjesztették, és készítése helyéről a kereskedelmi utakon a birodalom minden zugába eljuttatták.

Valószínűleg így utaztak a halféreg-peték a garummal mint fertőzés-terjesztő „vektorral”.

„A halszósz elkészítési módja és lezárt edényekben való széleskörű forgalmazása megmagyarázza, miként juthatott el a hal-galandféreg eredeti észak-európai hazájától a birodalom valamennyi népességéhez. Remek példája annak, milyen hátrányos egészségügyi következményekkel járhat egy birodalomnyi terület leigázása” – jegyzi meg a professzor.

Mit ajánlott a római orvos?

A tanulmány egy sor emberi élősködőt azonosított a Római Birodalom hajdani népességében, de vajon a kor orvosai megpróbálták felvenni a harcot ezekkel a fertőzésekkel?

Bár az ókori szövegek és mai diagnózisok közötti megfeleléseket kellő óvatossággal kell kezelni – figyelmeztet Mitchell –, egyes elemzők szerint a híres római orvos, Galénosz (Kr.u. 130-210) szövegeiben megtalálni az orsóféreg, a hegyesfarkú bélgiliszta és a galandférgek egy fajának leírását.

Galénosz (Pierre Roche Vigneron litográfiája 1865 körül) Forrás: Wikimedia Commons

Galénosz úgy vélte, hogy ezek az élősködők a rothadó anyagban hő hatására spontán keletkeznek.

Kezelésnek étrendmódosítást, érvágást, illetve olyan gyógyszereket javasolt, amelyeknek hűtő és szárító hatást tulajdonítottak.

E beavatkozások a „négy testnedv” – a fekete epe, a sárga epe, a vér és a nyálka – egyensúlyát voltak hivatottak helyreállítani.

Az illat javulhatott

„Az élősködők ókori elterjedését vizsgáló legújabb tanulmányunk azt sugallja, hogy a rómaiak illemhelyei, szennyvízcsatornái és köztisztasági előírásai nem hoztak érdemi javulást a közegészségügy terén” – foglalja össze végezetül Mitchell.

„A bélférgek, illetve a testfelszínen élő paraziták – például tetvek – közönséges volta azt mutatja, hogy érdekes módon

a római közfürdők is inkább ártottak, mint használtak a közegészség ügyének.

Egészségesebbek tehát nem lettek az emberek a római higiéné hatására, viszont az illatuk kétségkívül javulhatott.”