Nemrég jelent meg egy új-mexikói tanulmány arról, hogy a szakállban található baktériumok igencsak károsak lehetnek az emberi szervezetre – a Quest Diagnostics mikrobiológusa, John Golobic és kollégái például találtak olyan élőlényeket is a megvizsgált különböző arcszőrzetekben, amelyeket egyébként az emberi ürülékből is ki szoktak mutatni.
Persze ez annyira nem meglepő – nem ritka, hogy egy férfi nem mos kezet a WC használata után, vagy még a kézmosás előtt hozzáér a szakállához, így fertőzve meg azt az ürülékben lévő baktériumokkal. Később a szóban forgó kutatásról is kiderült, hogy csak „néhány” szakállt vizsgáltak meg, és közülük sem találtak mindegyikben ilyen baktériumot, bár még az is hiteltelen statisztikának számítana, ha ebben a néhány szakállban sikerült volna hiány nélkül felfedezni a mikrobákat. Ennek ellenére
nem csoda, ha egyre többen tartanak a szakállnövesztéstől
– kevesen szeretnénk saját baktériumtenyészetet kialakítani a szájuk környékén.
A szakállfóbia
Furcsának tűnhet, de létezik olyan, hogy szakállfóbia: hivatalosan pogonofóbia a neve. Először az 1850-es években írták le, ekkor a badeni jezsuitákról tudósította David Smith, hogy a szakáll láttára elfogja őket az undor. Sok feltételezés született már arról, vajon miért alakulhat ki valakiben pogonofóbia, valószínűleg kulturális sajátosságok és berögződések is szerepet játszanak benne.Pedig a szakállban található mikrobák egyike még akár életeket is menthet – legalábbis erre enged következtetni az a Journal of Hospital Infection tudományos szakfolyóiratban megjelent tanulmány, amely a kórházakban megjelenő halálos fertőzések problémájára keresi a választ.
A helyzet ugyanis nagyon komoly: rengeteg ember (a BBC szerint évente legalább 700 ezer beteg) kap el olyan fertőzéseket a kórházban, amelyekbe aztán bele is hal – holott nem komoly betegséggel érkezett kivizsgálásra.
Ezeket a fertőzéseket olyan antibiotikumoknak ellenálló baktériumok okozzák, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen kiirtani az emberi szervezetből.
A szóban forgó tanulmány szerzői összesen 408 kórházi dolgozót vizsgáltak meg, mint a fertőzések fő terjesztőit – méghozzá abból a szempontból, hogy a szakállasok, vagy a borotvált arcúak hajlamosabbak-e a végzetes baktériumok hordozására. A kutatók legnagyobb meglepetésére
a borotvált dolgozók sokkal több fertőzést okoztak,
mint szakállas társaik – az eredmény szöges ellentétben áll azzal, hogy a szakállakat eddig a bakteriális fertő melegágyának gondolták.
Az egyik lehetséges ok az lehet, hogy a borotválkozás során a férfi arcán olyan mikrohorzsolások keletkeznek, amelyek elősegítik a baktériumok megjelenését és terjedését. A University College London mikrobiológusa, dr. Adam Roberts azonban más megközelítést is talált: megfigyelte, milyen különböző baktériumokat tud kitenyészteni a szakállakból – többek között
a vékonybelekben általánosan megtalálható mikrobák is megjelentek a Petri-csészékben,
így a Quest Diagnostics kutatása mégsem nyúlt annyira félre.
A 60-as évek óta kutatjuk a szakállat
Az első komolyabb kutatást 1967-ben végezték el szakállterületen: különböző baktériumokkal "spriccelték le" a kísérleti alanyok arcát, mind a szakállasokét, mind a szakálltalanokét. Később megvizsgálták, mennyi baktérium maradt az illetők arcán - nyilvánvalóan a szakállasokról többet tudtak begyűjteni, a szőr ugyanis remek táptalajt adott a kolinizálódásukra.Dr. Roberts viszont akkor lepődött meg igazán, amikor az egyik Petri-csészében pusztulni kezdtek a baktériumok – hamar kiderítette, hogy a velük együtt kolonizálódó baktériumfaj, a Staphylococcus epidermidis volt az, amely elpusztította a többieket. Ez azért számít hatalmas felfedezésnek, mert gyakorlatilag így működnek az antibiotikumok: néhány a szervezetben élő baktériumfaj képes arra, hogy megtámadja és elpusztítsa a káros, fertőzéseket okozó baktériumokat.
A legismertebb antibiotikum, a penicillin is a Penicillium notatum penészgomba terméke.
A mikrobiológus szerint tehát a S. epidermidis antibakteriális hatású – hogy ezt bebizonyítsa, ráeresztette az E. coli egyik különösen antibiotikum-ellenálló törzsére, és megfigyelte, képes-e elpusztítani ezt az eddig rendkívül rezisztens baktériumot. Dr. Roberts elmélete bebizonyosodott, hiszen
az S. epidermidisnek egyáltalán nem okozott gondot az E. coli.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy rögtön szakállvadászatra indulnak a mikrobiológusok, és minden lehetséges helyen az S. epidermidist fogják szüretelni – egy új antibiotikum kifejlesztése pénz- és időigényes feladat, így először teljesen biztosnak kell lennünk benne, hogy valóban hatékony a fertőzéseket okozó baktériumok ellen. Az idő azonban eléggé sürget: a jelenlegi statisztikák szerint 700 ezer halálos áldozatot szedő kórházi fertőzések a becslések alapján 2050-re már évi tízmillió beteg halálát okozhatják majd – és egyelőre nem sok mindent tudunk tenni, hogy megakadályozzuk.