Zugló patinás villanegyedében, a Hermina út 45. szám alatti, a Ferenc Józsefi kor hangulatát idéző villa előtt elsétálva sokan talán nem is sejtik, hogy az 1900-ban épült palota falai között teljesedett be gróf Tisza István volt miniszterelnök végzete, 1918. október 31-e kora estjén.
A dualizmus utolsó éveiben kétszer is miniszterelnökséget viselt Tisza Istvánt itt érte az 1918. október 28-án kirobbant vértelen, őszirózsás forradalomnak nevezett, és gróf Károlyi Mihály nevéhez kötött hatalomváltás.
Tisza ellen alig két héttel korábban kíséreltek meg merényletet,
ezért az általa bérelt Roheim-villát a rendőrség őrizte.
Október 31-én délután kisebb tüntető tömeg verődött össze a ház előtt. Csonka János detektív-főfelügyelő és
a villát őrző rendőri osztag telefonon parancsot kapott, hogy hagyják el a helyszínt.
Este hat óra körül két katonai teherautó fékezett a villa előtt, amelyről katonaruhás, fegyveres személyek ugráltak le.
Négyen átmásztak a kerítésen, és behatoltak az épületbe, a többiek pedig körbezárták a villát. Közülük végül hárman léptek be az ebédlőbe, ahol Tisza és felesége, valamint unokahúga, Almássy Denise grófnő álltak.
Tisza kezében revolver volt, amit indulatosan a kredencre dobott.
Az egyik katonaruhás puskáját a grófra fogta.
Rövid szóváltás után három lövés csattant, és a volt miniszterelnök holtan rogyott a padlóra.
Noha a gyilkosság után a Károlyi-kormány is nyomozást rendelt el, de csak az 1919-es kommün után indított vizsgálat igyekezett részleteiben is felgöngyölni az ügyet. A nyomozás nem is annyira a gyilkosokra, mint inkább a felbujtók, különösen gróf Károlyi Mihály személyére volt kihegyezve.
Az 1919-es Tanácsköztársaság leverése, és a Nemzeti Hadsereg fővezére, Horthy Miklós altengernagy 1920. március elsejei kormányzóvá választása után, az akkori kormánypártok - és tegyük hozzá, a közvélemény túlnyomó többsége is - Károlyi átgondolatlan, az országot anarchikus viszonyokba döntő politikájának tudta be Trianont.
Ezért a gróf személyét közutálat övezte.
Közismert volt a Tisza és Károlyi között régóta feszülő, személyes gyűlölködéssel terhelt viszony is , így kétségtelen, hogy Károlyi , mint a lehetséges felbujtó szerepével kapcsolatban létezett egyfajta prekoncepció.
Végül, ami a felbujtókat illeti, kettő potenciális gyanúsítottig jutott el a vizsgálat. Fényes László újságíró a gyilkosság idején a Nemzeti Tanács tagja volt, de az ellene megfogalmazott vád csak azon a kijelentésén alapult, miszerint „szenteltvízzel nem lehet forradalmat csinálni”. Később bizonyítékok hiányában fel is mentették. A másik gyanúsított, Kéri Pál, az Est újságírója, Károlyi Mihály bizalmasa volt.
A vád vele szemben azon az 1918. október 31-én délután megtett kijelentésén alapult, hogy „Tisza másfél óra múlva már nem él.” Egyesek úgy vélték,
hogy ez a kijelentés közvetett módon bizonyítja Károlyi érintettségét is.
Tormay Cécile, a két háború közötti korszak ismert írónője a lehetséges motívumok és közvetett bizonyítékok alapján határozottan azt állította, hogy a Tiszával ellenséges viszonyban álló Károlyi Mihály volt a gyilkosság értelmi szerzője.
A Tisza-gyilkosság ügyében először a katonai törvényszék (hadosztálybíróság) tartott tárgyalást 1920 augusztus 2. és szeptember 15. között. A vád legnagyobbrészt a meglehetősen kétes egzisztenciának számító Hüttner Sándor főhadnagy vallomásán alapult.
Hüttner 1918 októberében Károlyi közvetlen környezetében tűnt fel, a kommün idején a Vörös Hadseregben harcolt, a Tanácsköztársaság végnapjaiban pedig átállt a nemzeti oldalra. Ez sem akadályozta meg azonban, hogy 1919 őszén hatalommal visszaélés és sikkasztás gyanúja miatt letartóztassák, és vád alá helyezzék.
Hüttner nyomozás során megtett vallomása alapján Dobó István és Horvát –Sanovics Tivadar tengerész őrmestereket, Sztanykovszky Tibor zászlóst, joghallgatót, és Pogány Józsefet, a kommün volt had - illetve külügyi népbiztosát vádolták meg Tisza István meggyilkolásával. Sztanykovszkyt és Dobót halálra ítélték;
előbbi ítéletét 17 évi fegyházra változtatták, Dobó pedig elhunyt a fogságban.
A horvát nemzetiségű Horvát-Sanovics Tivadar eltűnt, Jugoszláviába szökött, Pogány pedig ekkoriban Bécsben élt emigrációban.
A polgári büntetőbíróság előtt folyamatban volt másik perben, amely 1921. április 12. és október 5. között zajlott le, Fényes László, Kéri Pál, valamint a rövid ideig miniszterelnökséget is viselt politikai kalandor, Friedrich István, és Wilheim Vágó Jenő felelősségét vizsgálták.
A bizonyítékok meglehetősen szegényesek voltak, ezért az ügyet tárgyaló Gadó István kúriai bíró vezette tanács Fényes Lászlót, Friedrich Istvánt, és Wilheim Vágó Jenőt felmentette az ellenük emelt vád alól. Kérit halálra ítélték, de az ítéletet nem hajtották végre; a Bethlen-kormány és a szovjet kabinet között 1922-ben megkötött egyezmény jóvoltából a Szovjetunióba távozhatott.
Az ítélet indokolása kimondta, hogy a Tisza elleni merénylet ügyében a Nemzeti Tanács és Károlyi Mihály felelőssége nem volt megállapítható. Végül, soha sem derült ki, hogy valójában ki gyilkolta meg Tisza Istvánt, és a felbujtó személye is homályban maradt.
Az utolsó előtti merénylet
Tisza ellen összesen négyszer kíséreltek meg merényletet. A harmadik sikertelen merénylet az október 31-i gyilkosság előtt alig két héttel korábban, október 16-án történt. Ekkor Lékai János, a baloldali Galilei-kör, valamint az erősen kommunista színezetű, Korvin Ottó vezette antimilitarista mozgalom tagja, a Parlament IV. kapujánál lesbe állva várta Tiszát. A volt miniszterelnök azonban nem itt lépett az épületbe, de Lékainak sikerült a közelébe férkőznie. A merénylőnek pechje volt, a Tiszára fogott revolver ugyanis csütörtököt mondott.Az eljárás eredménytelenségét látva, gróf Bethlen István leállította a további processzusokat. Utóbb többen is - köztük Pölöskei Ferenc történész - felrótták Bethlennek, hogy intézkedésével akarva –akaratlanul, meghiúsította az igazság feltárását.
Pölöskei és Hajdú Tibor történész is a Tisza-pereket konstruált eljárásnak tekintik,
az első koncepciós pernek a magyar jogtörténetben.
Vincze Gábor, a Tisza István életét kutató történész azonban ellentétes álláspontot vall. Vincze szerint annak ellenére,hogy valóban volt koncepciós szándék Károlyi felelősségének megállapítására, éppen a törvényszék ezt negligáló ítélete bizonyítja, hogy a bíróság megőrizte függetlenségét, szemben a Rákosi-korszak ítélkezési gyakorlatával. Hogy kinek az utasítására és mi is történhetett valójában a Roheim-villa falai között, már sohasem fog pontosan kiderülni.