A nemzetközi kutatócsoport összesen két szupernóva robbanást észlelt, ezek közül a kisebbnél figyeltek meg lökéshullámokat. Az eredményektől azt várják a szakemberek, hogy jobban tanulmányozhatóvá válnak a Földet és a Naprendszert alkotó nehezebb elemek szétszóródását okozó robbanások.
Olyan, mint egy atomrobbanás keltette lökéshullám, csak sokkal nagyobb és senki nem sérül meg tőle”
– mondta a Science Alert portálnak Brad Tucker, az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatója.
Szupernóva robbanás akkor történik, amikor a csillag kifogy a magfúzióhoz szükséges „üzemanyagból” és a magja összeomlik. A szupernóva robbanás minden más objektumnál fényesebben ragyog a kimúlt csillag otthonául szolgáló galaxisban, a folyamat akár hetekig is eltarthat. A modern távcsövek elterjedése óta sok ilyen jelenséget megfigyelhettünk, részleteiben viszont idáig nem sikerült tanulmányozni őket.
Az Astrophysical Journal című szakfolyóirat két öreg, vörös szuperóriás esetét részletezte. Ezek az égitestek a világegyetem leghatalmasabb csillagainak számítanak.
Az elődcsillag magja a szupernóva robbanás során összeroppan, mérete jelentősen lecsökken és neutroncsillag keletkezik. Az összeroppanás hatalmas energia kibocsátással jár, ami 30 – 40 ezer kilométer per másodperc sebességű lökéshullám formájában terjed az égitest felszíne felé és hozzájárul a nehéz elemek (arany, ezüst, urán) létrejöttéhez. Az ANU kutatócsoportja a lökéshullámot csak a kisebb csillag megsemmisülésénél észlelte a robbanás legelső napjaiban a legerősebb kifényesedés során.
A nagyobb csillagnál ezt a lökéshullámot nem észlelték, de minden bizonnyal létezett.
„A csillag olyan hatalmas volt (sugara a Napénak 460-szorosa – a szerk.), hogy a lökéshullám nem érte el annak felszínét” – mondta Tucker. Az eredményekből a csillagászok jobban megérthetik, hogy a csillag mérete és összetétele miként befolyásolja a szupernóva robbanást.