Elektromos jelekkel üzennek a virágok a beporzó rovaroknak

méh
Poszméh portréja
Vágólapra másolva!
A virágok elektromos jeleit valószínűleg az apró szőrszálak rezgése révén érzékelik és értelmezik a poszméhek, írják új tanulmányukban brit kutatók.
Vágólapra másolva!

Noha néhány éve már tudjuk, hogy a virágok elektromos jelek kibocsátásával is kommunikálnak a beporzó rovarokkal, eddig rejtély volt, hogyan érzékelik ezeket az üzeneteket a méhek és poszméhek.

A Bristoli Egyetem kutatói lézert használtak a rezgések mérésére, és azt tapasztalták, hogy mind a poszméhek csápja, mind a szőrszálak meghajoltak az elektromos mező hatására, de a szőrszálak sokkal gyorsabban mozogtak, és az átlagos kitérésük is nagyobb volt.

A kutatók ezután megvizsgálták a rovarok idegrendszerét, és ebből kiderült, hogy csak a szőrszálak riasztják a poszméh idegrendszerét az elektromos jelre.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányban arra utalnak a szerzők, hogy az elektromos érzékelés (elektrorecepció) elterjedt lehet a rovarok között.

„Nagyon izgatottak lettünk, amikor felfedeztük, hogy a poszméhek apró szőrei ahhoz hasonlóan táncolnak az elektromos mezők hatására, mint az emberek hajszálai, ha léggömböt tartanak a közelükbe” – mondta Gregory Sutton, a kutatások vezetője. „Számos rovarnak van hasonló testszőrzete, ami felveti annak lehetőségét, hogy

A virágok és a beporzó rovarok közti együttes evolúciónak és együttműködésnek a jobb megismerése egyaránt hasznos a gazdaság és a természetvédelem számára.

Az elektrorecepció egyébként gyakori a vízi állatoknál. Például a cápák érzékeny, kocsonyás anyaggal töltött receptorokkal vannak felszerelkezve, amelyek érzékelik a tengervíz elektromos mezőinek ingadozásait, ez pedig segíti a zsákmány megtalálását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!