A Kepler űrtávcső váratlanul még április elején váltott át vészhelyzeti üzemmódba. Az elemzések arra utaltak, hogy ez akkor történhetett, mielőtt az űrteleszkópot a következő tudományos kutatási időszak érdekében a galaxisunk középpontja felé irányították volna. A legfrissebb hírek szerint sikerült helyreállítani a szondát a normális tudományos üzemmódba és folytathatja a kijelölt küldetését.
De miért is olyan fontos a tudományos közösség számára ez az űrtávcső? Az elmúlt évtizedekben igen jelentős számú exobolygót sikerült felfedezi, melyek azonosítását nagyrészt a Kepler űrtávcsőnek köszönhetjük, amelyet éppen ezen távoli égitestek keresése céljából indítottak útjára.
Mindezek pedig azt eredményezték, hogy folyamatosan kitágult a tudásunk az univerzumról, egyre inkább úgy tűnik, hogy a saját Naprendszerünkhöz hasonló, számos bolygót tartalmazó rendszerek nem is olyan ritkák. Sőt, egyre több olyan bolygót is sikerül azonosítani más csillagok körül, amelyek hasonlíthatnak saját otthonunkhoz.
Mit jelent mindez a hétköznapi ember szempontjából? A legtöbb ember már gondolkozott azon, hogy vajon egyedül lehetünk-e ebben a hatalmas univerzumban? Máshol is kialakulhatott az élet, esetleg értelmes civilizáció? A legújabb felfedezések fényében bizony ez egyre valószínűbbnek látszik,
még ha a kapcsolatfelvétel a hatalmas távolságok és a fizika általunk és jelenleg ismert törvényei miatt szinte lehetetlennek tűnik is.
Közel egy éve kezdte meg negyedik küldetését az X-37B, amely az Egyesült Államok szupertitkos katonai fejlesztésű és célú űrrepülőgépe. Habár már három befejezett küldetés van mögötte, mégis nagyon keveset árulnak el a céljairól.
Mindeközben egy másik futurisztikus fejlesztés is zajlik az amerikai hadsereg felügyelete alatt. Az XS-1 program 2014-ben kezdődött, lényege pedig egy olyan műholdakat szállító és telepítő, újrafelhasználható űrhajó megalkotása, amely emberi irányítás nélkül működne és a mai lehetőségekhez képest
lényegesen költséghatékonyabban és gyorsabban
tudna kisebb műholdakat pályára állítani. Sok vonásában emlékeztet az X-37B az űrsikló programra, hiszen a katonaság a fejlesztést a NASA-tól vette át és folytatta a saját berkein belül.
Ahogyan a világháborúk idejében éppen csak elkezdték a hadviselő nemzetek meghódítani a légteret, úgy napjaink űrkorszakában, úgy tűnik, a katonai fejlesztések már a világűrt veszik célba. Ez a projekt valószínűleg csupán egy azok közül, melyeket hét lakat alatt, teljes titokban valósítanak meg, vagy már meg is valósítottak.
A Magyar Asztronautikai Társaság idén ünnepli elődjének 60. alapítási évfordulóját, melynek alkalmából Bacsárdi László, a társaság főtitkára tiszteletét tette az OzoneUniverzum adásában, hogy bemutassa a MANT tevékenységét.
A társaság által megszólítottak köre tulajdonképpen kettős, hiszen igyekszik a hazai űrkutatás és űrtechnológia szereplői számára egy közösségi platformot nyújtani, de legalább ilyen fontos, hogy megszólítsa a hétköznapi embereket, akik érdeklődnek a téma iránt, és betekintést nyújtson számukra rendezvények és programok segítségével. Kiemelten kezelt kérdés a fiatalság megszólítása, hiszen sokan álmodoznak űrhajózásról vagy gondolkodnak a csillagászat és kozmológia nagy kérdésein, azonban közvetlenül nem sikerül ezen tudományterületek képviselőivel kapcsolatba kerülni.
Ebben is segítséget nyújt a MANT, mert bizony az űrkutatás és az asztronautika a való életben távol áll mindattól, amit a filmekből és a médiából megtudhatunk. Az űrhajósok élete nagyon kemény és sokan közül megbánják, hogy ezt a pályát választották, hiszen
legtöbbjük a kemény kiképzés és a lemondó életvitel ellenére örök életére csupán tartalékos marad és sosem repülhet a világűrbe.
Ez továbbra is csupán nagyon keveseknek adatik meg.
Joggal nevezhetjük az űrkorszak kezdetét jelölő egyik kiemelkedő pillanatnak az első műhold, a Szputnyik-1 felbocsátását, melyet az egykori Szovjetúnió hajtott végre. Habár csupán néhány hónapig keringett Földünk körül, mégis kiemelkedő technológia sikert jelentett, amelyet számtalan további műhold követett a mai napig.
Akkoriban számos kérdés nyitva állt a tudósok és mérnökök előtt, így egy műhold felbocsátásának minden lépése komoly kihívást jelentett. Az egyik legfontosabb cél természetesen annak demonstrálása volt, hogy képesek a kijelölt pályára feljuttatni egy rakétával az űreszközt, amely azután üzemképes is maradt és
az amerikai nemzetet saját űrprogramjának felizzítására sarkallta.
Ennek eredménye lett az Apollo-program és a holdraszállás is, így joggal emlékezünk vissza a Szputnyikra, mint történelmi jelentőségű lépésre az űrkorszak kezdetén.