A földi irányítás tervei alapján a becsapódást a Rosetta kamerái felveszik és közvetíteni fogják. Ezen kívül a szenzorok is bekapcsolva maradnak, hogy utoljára „beleszippanthassanak” az üstökösön jelenlévő vegyületekbe. Minden más műszert viszont kiiktatnak, írja a BBC.
A becsapódás pontos forgatókönyve részleteiben egyelőre nem ismert. Annyi biztos, hogy szoros, ellipszis alakú pályán kering majd az űreszköz az objektum körül, majd fokozatosan ereszkedik a keringési pálya legalacsonyabb pontja felé. Végül a hajtómű begyújtásával nekiütköztetik a szondát a kacsa formájú üstökösnek.
A küldetésért felelős tudósok már korábban beszéltek arról, hogy a Rosettát az „Agilika” nevű régióba vezetik. Eredetileg ezt a leszállóhelyet választották a Philae leszállóegységnek 2014 novemberében. Végül az eszköz nem itt, hanem egy kilométerrel arrébb landolt, ennek ellenére az Agilkia sík felszíne még mindig vonzó a kutatók számára, bár más célpontokat is számításba vesznek.
Nagyobb károk nem estek a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösben, amikor tavaly augusztusban áthaladt pályájának perihéliumán, vagyis a Naphoz legközelebb eső pontján. Az égitestet az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája kísérte, amely ugyancsak átvészelte a „kalandot”. Az üstökös jelenlegi pályáját tekintve hamarosan elhagyja a belső Naprendszert és a Jupiter pályája felé veszi az irányt. Az űrszonda jelen pillanatban közel 500 millió kilométerre van központi csillagunktól.
Mindez azt jelenti, hogy egyre kevesebb napfény éri a Rosetta napelemeit, ennek következtében pedig napról napra egyre kevesebb energiát tud fordítani műszerei és rendszere üzemeltetésére. Amennyiben tovább akarnák működtetni az űreszközt, a mérnököknek hibernált állapotba kellene kapcsolniuk azt, és megvárni, míg ismét a Nap közelébe nem kerül néhány év múlva.
Ha azonban figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a szonda 12 évet az űrben töltött, és ez alatt az idő alatt a hatalmas hőmérsékletingadozások és a kozmikus sugárzás milyen károkat tettek benne, kevés remény van arra, hogy a Rosetta a jövőben is működőképes marad.
Emiatt a kutatók úgy gondolják, célszerűbb volna a szondát belevezetni az üstökösbe. Nem pusztítás fétis vezérli őket, arról van szó, hogy a felszínhez közel olyan mérések elvégzésére is lehetőség nyílna, amit a Rosetta a nagyobb távolság miatt korábban nem tudott végrehajtani
A földi irányítók a végső ereszkedés során igyekeznek minél tovább kapcsolatban maradni a szondával. Hogy ez sikerül-e, több tényezőtől is függ, például attól, hogy a Rosetta mennyire bírja majd elviselni az üstökös poros környezetét.
Az elmúlt hónapok alatt ugyanis többször tapasztalhatták, hogy az objektumból kiáramló szemcsék miatt a szatellit navigációs műszerei megzavarodtak. Ez a zavar „biztonsági módba” lökte a kutatóeszközt, így minden, nem létfontosságú műszer működése leállt. A szakemberek most mindenáron el akarják kerülni ezt a forgatókönyvet, hiszen ha minden leáll percekkel a becsapódás előtt, a tervezett vizsgálatok meghiúsulnak.
Az égitestek körül keringő űrszondák küldetése ma már gyakran ér véget becsapódó landolással. A műholdak többsége hatalmas sebességgel csapódik be, ám néhány esetben, ahogy a Rosettánál is, "sétatempóban" fog megtörténni a találkozás.
A tervezett becsapódás tehát nem egy hirtelen bekövetkező, hanem lassan elnyújtott esemény lesz. A landoláskor azonban megszakad a kapcsolat a Rosettával és vélhetően már nem is fog helyreállni többet, még akkor sem, ha az antennák valahogy túlélik az üstökössel való találkozást.