Tudja-e, melyik volt a világ legrondább repülőgépe?

A Lun-osztály első és utolsó egysége az MD-160 ekranoplán

A repüléstörténet tele van olyan elvetélt ötletekkel, amelyek a gyakorlatban csődnek bizonyultak. Háromszoros hangsebességre tervezett repülő, amely csak nagy nehézségek árán tudott a levegőben maradni, húsdaráló rotorokkal rendelkező életveszélyes repülő „bicikli”, hogy csak két példát említsünk meg a képtelen ötletek hosszú sorából. És a citromdíj-várományosok között talán az aranyérmes a „rút kiskacsa”, ami minden volt, csak nem kicsi, bár rútnak igen rút tényleg.

MD-160, a rút kiskacsa

A nagy múltra visszatekintő patinás szovjet–orosz repülőgép-tervező irodák, a Tupoljev, a Szuhoj vagy a Mikojan–Gurevics, hogy csak a legismertebbeket emeljük ki, számos világklasszis modellel gazdagították a repülés történetét. Azonban csakúgy, mint más, a repülőgép-tervezésben élen járó országok esetében, az orosz fejlesztéseknek is akadtak „Fekete Péterei”.

A Lun-osztály első és utolsó egysége az MD-160 ekranoplán Forrás: Basement Aviator

Ezek közül talán a szovjet–orosz haditengerészet számára tervezett Lun-osztályú MD-160-as, repülőgépnek tervezett, ám se nem repülő, se nem hajó ekranoplán volt az egyik legbizarrabb alkotás.

Normális repülőgépre hasonlít, bár mégsem teljesen „normális”

A különleges monstrumot Rosztiszlav Jevgenyijevics Alexjev és mérnökcsoportja tervezte, a szovjet haditengerészet megrendelésére. Bár lehet, hogy az MD-160 külsőre és műszaki jellemzői alapján a „normális” repülőgépekhez hasonlít,

valójában a merevszárnyas repülő eszközök egy külön csoportjába tartozó, úgynevezett ekranoplán.

Az ekranoplán vagy párnahatás-repülőgép nagy nyomású gázt juttat a félszárnyak és a felszín közé, ezzel hozva létre az aerodinamikai felhajtóerőt. Egyfajta sajátos átmenetet képez a repülőgép és a légpárnás hajó között.

Az MD-160 ekranoplánt a szovjet haditengerészet fekete-tengeri flottájánál állították szolgálatba Forrás: Wikimapia

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization, IMO) egyenesen a tengeri hajók kategóriájába sorolja az ekranoplánokat. A hagyományos merevszárnyú repülőgépektől abban különbözik, hogy önmagában a félszárnyak szárnyprofilján eltérő sebességgel áramló levegő keltette nyomáskülönbség

nem elegendő az ekranoplán levegőben tartásához,

hanem ahhoz a párnahatás szükséges. Emiatt ezek a gépek képtelenek nagyobb magasságra felemelkedni, jellemzően a vízfelszín felett mindössze néhány méter magasan repülnek.

Repüléstörténeti kuriózum maradt

Az MD-160-as oroszos módon nem fukarkodott a méretekkel, teljes hossza 73,8 méter, szárnyfesztávolsága 44 méter, a magassága pedig 19,2 méter volt. A monstrum meghajtásáról nyolc, négyesével egymás mellé szerelt és az orr mögött elhelyezett Kuznyecov NK-87 típusú turbofan hajtómű gondoskodott,

amelyek 550 km/óra maximális sebességre tudták felgyorsítani az óriást.

A fő fegyverzetét hat fixen rögzített rakétavető alkotta, P-270 Mokit hajóelhárító rakétákkal.

Hajó elleni rakétát indítanak az MD-160-ról Forrás: Reddit

Az MD-160 1987-ben kezdte meg szolgálatát a szovjet fekete-tengeri flotta kötelékében, és az 1990-es évekig tartották hadrendben. (Egyes források szerint 1995-ben, más információk alapján 1999-ben vonták ki végleg a szolgálatból.) Több országban is kísérleteztek az ekranoplánokkal,

ám végül sehol sem honosodott meg ez a sajátos és nem túl sikeres géptípus.

Az MD-160 méreteivel és meglehetősen bizarr formájával mindenesetre a repüléstörténet egyik érdekes kuriózuma marad.