Sandra Goutte, a párizsi Sorbonne Egyetem biológusa és munkatársai a gyors hegyi patakokban élő békák hívójeleit tanulmányozták Borneón, Indonéziában, Malajziában, Kínában és Kambodzsában.
Felfedezték, hogy valamennyi békának magasabb frekvenciájú a kiáltása, mint a világ egyéb részein élő legtöbb más békának.
Azt is kiderítették, hogy néhány fajnak még ultrahangos hívójele is van.
„Az ember látja, amint a béka hangot ad ki, de nem hallja" – mondta Goutte, aki a PhD-jéhez végezte a kutatásokat. „A zuhatagi békák hívóhangjának kialakulását valószínűleg az kényszerítette ki, hogy a környezet – azaz a gyors hegyi patakok – valóban igen zajos."
A hím békák rendszerint a gyors folyású patakok parti növényzetében ülve szólítják a párjukat. A nőstények a sziklákra rakják a petéiket, majd az ebihalak a környező oxigéndús vízben fejlődnek.
A gond az, hogy a lezúduló víz nagyjából 2 kilohertzes morajt kelt,
ami elfedi a legtöbb béka párzási hívóhangját, amely általában 5 kilohertz alatti.
Goutte és munkatársai a zuhatagi békák 70 fajának (a 2 centiméterestől a 15 centiméteresig) elemezték a hívójeleit. Azt tapasztalták, hogy átlagosan a legtöbb béka hívójele 4 és 10 kilohertz közé esik.
Néhány fajnak azonban 20 kilohertz feletti,
azaz az emberi fül számára hallhatatlan ultrahangtartományba eső frekvenciát is elérte a hívóhangja.
Ezek egyike volt például a borneói Huia cavitympanum, amelynek hívójele teljes egészében az ultrahangtartományba esett.
A nagy szagos békának (Odorrana graminea) a részben hallható, részben ultrahangtartományba eső hívójelét itt hallgathatja meg. A felfedezés az Evolution folyóiratban jelent meg.