Győzelem szülte a megalázó békét

Raimundo Montecuccoli gróf a császári csapatok főparancsnoka a szentgotthárdi csatában

A háromszázötvenkét éve, 1664. augusztus 1-jén lezajlott szentgotthárdi ütközet politikai következményei komoly fordulópontot jelentettek a hódoltságkori Magyarország történetében. Az 1526-os mohácsi és az 1596-ban Mezőkeresztesnél lezajlott ütközetek mellett ez volt a harmadik olyan csata a hódoltság addigi történetében, ahol jelentős létszámú oszmán és keresztény hadak ütköztek meg egymással, ráadásul Szentgotthárd alatt Raimundo Montecuccoli gróf vezényletével a keresztény sereg aratott fényes győzelmet a törökök felett.

Hamis fényben ragyogó félhold

A 17. század derekán az Oszmán Birodalom látszólag még töretlen erővel őrizte hódításait. Az előző évszázad végén, az 1591-ben kitört tizenöt éves háború (1591–1606) volt ez első olyan alkalom 1541, Buda megszállása és az ország három részre szakadása óta, amikor komoly esély adódott a török kiszorítására a Magyar Királyság történelmi területeiről.

Raimundo Montecuccoli gróf, a császári csapatok főparancsnoka a szentgotthárdi csatában Forrás: War History

A hosszú háború első szakasza az egyesült keresztény hadak győzelmeinek jegyében telt el, de 1596-ban, az Eger felszabadítására gyülekező császári hadak Mezőkeresztes mellett – taktikai fölényüket a fegyelem fellazulása és a harctéri fosztogatások miatt elveszítve – vereséget szenvedtek a padisah, III. Mehmed szultán (uralkodott 1595 és 1603 között) által személyesen vezetett oszmán seregtől. Az erőviszonyok kiegyenlítődtek, és 1603-tól Lala Mehmed nagyvezír – Esztergom kivételével – visszafoglalta a korábban elvesztett erősségeket.

A tizenöt éves háború allegóriája, Frans Aachen festménye, 1600 körül Forrás: Wikimedia Commons

Az 1604-ben kitört Bocskai-felkelés, valamint a kincstárat kimerítő magas háborús költségek miatt II. Rudolf császár (uralkodott 1578 és 1608 között)

a hadjáratot lezáró 1606-os bécsi békében lényegében kénytelen volt elismerni a háború előtti status quót.

Magyarország továbbra is ütközőzóna maradt Nyugat-Európa és az Oszmán Birodalom között.

III. Mehmed szultán, aki 1596-ban Mezőkeresztesnél először megfutott, majd győzelmet aratott Forrás: Wikimedia Commons

A látszat ellenére azonban a Porta hatalma már korántsem volt olyan erős,

mint a nagy oszmán hódító szultánok, II. Mehmed, I. Szelim, illetve a Magyar Királyság területeinek jelentős részét megszálló I. (Nagy) Szulejmán idején. Az Oszmán Birodalom megkövesedett államszervezete és pénzügyi gondjai, valamint az európai hadművészet jelentős fejlődése a 17. század derekára elemésztette a Porta korábbi stratégiai fölényét az európai keresztény hatalmakkal szemben.

Irtózott a háborútól a papnak nevelt császár

Az európai nagyhatalmak között 1618-ban kitört és az egész kontinensre kiterjedő harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai béke alapjaiban változtatta meg a korabeli Európa erőviszonyait. Az előző évszázadban még vezető világhatalomnak számító Habsburgok ereje jelentősen meggyengült Franciaországgal szemben, és a német fejedelemségek feletti befolyásuk is erőteljesen lecsökkent.

Az ifjú I. Lipót császár portréja 1657-ből. Eredetileg papnak készült az uralkodó Forrás: Wikimedia Commons

Az 1643-ban trónra lépett XIV. Lajos nagy hatalmú főminisztere, Jules Mazarin bíboros az 1658-ban tető alá hozott Rajnai Ligát (első Rajnai Szövetség) a francia befolyás növelésére és a bécsi udvar gyengítésére szolgáló eszköznek tekintette.

Jules Mazarin bíboros, XIV. Lajos főminisztere Forrás: Wikimedia Commons

Mindezek alapján az 1657-ben hirtelen elhunyt IV. (Habsburg) Ferdinánd örökébe lépő, eredetileg papnak nevelt és a háborútól irtózó I. Lipót császár (uralkodott 1657 és 1705 között) figyelmét továbbra is a nyugat-európai ügyek kötötték le.

Lipót mindent elkövetett, hogy elkerüljön egy törökökkel szembeni háborút,

így uralkodásának első évtizedeiben fel sem vetődött részéről a magyar hódoltsági területek visszafoglalásának szándéka.

Szulejmáni reneszánsz az Oszmán Birodalomban

Az Oszmán Birodalom történetében a 17. század volt a tehetséges nagyvezírek utolsó korszaka. Korábbi nagy elődeikkel szemben, e század oszmán uralkodóira már nem volt jellemző, hogy személyesen vezessék hadba katonáikat a próféta zászlaja alatt. A korábbi évtizedek és évszázadok katonai sikereinek zálogát jelentő török hadászat is hátrányba került a korábbi vereségek tapasztalatait feldolgozó európai hadtudománnyal, illetve új és korszerűbb stratégiáival szemben.

IV. Mehmed szultán 1648-tól 1687-ig ült a trónon, uralma alatt gyorsult fel az Oszmán Birodalom hanyatlása Forrás: Wikimedia Commons

Ráadásul a 17. században jelentek meg Európában az első, állandóan fegyverben tartott, hivatásosokból álló reguláris hadseregek. Az 1648-ban trónra lépett IV. Mehmed (uralkodott 1648 és 1687 között) szerencséjére, uralkodásának első évtizedeiben két olyan nagyvezír – apa és fia – váltotta egymást a szultáni adminisztráció és haderő élén, akik kvalitása és ambíciói csak az előző évszázad legnagyobbjaihoz, Pargali Ibrahim, Szokollu Mehmed és Lala Mehmed képességeihez voltak csak hasonlíthatók.

Köprülü Ahmed nagyvezír Forrás: Wikimedia Commons

Köprülü Ahmed nagyvezír 1661-ben lépett apja, Köprülü Mehmed örökébe, a birodalom második embereként.

A kiváló képességű és ambiciózus új nagyvezír keménykezű katonai parancsnok, a korabeli nagyhatalmi politikában jól eligazodó, stratégiai szemléletű vezető volt. IV. Mehmeddel egyetértésben, a török történelem egyik legsikeresebb uralkodója, I. (Nagy) Szulejmán (uralkodott 1520 és 1566 között) kül-, illetve katonapolitikáját felelevenítve, a Habsburg-hatalom megtörését és Bécs elfoglalását tette meg legfőbb célkitűzésévé.

Zrínyi Miklós mint casus belli

Köprülü Ahmed nem látta kivitelezhetőnek Szulejmán előző évszázadbeli taktikáját Bécs elfoglalására. Saját korának viszonyaiból kiindulva, egy Isztambulból közvetlenül Bécs ellen vezetett hadjáratot öngyilkossági kísérletnek tartott. A hőn áhított célt úgy látta elérhetőnek, ha még a császári székhely bevételének megkísérlése előtt stabil felvonulási területet biztosít a tervezett hadművelet számára.

Zrínyi Miklós gróf portréja (Jan Thomas festménye a 17. század közepéről) Forrás: Wikimedia Commons

Ezt úgy látta megvalósíthatónak, ha befejezi a Magyar Királyság, valamint Horvát- és Morvaország meghódítását, és megszállja Sziléziát is. Noha I. Lipót betegesen rettegett bármilyen, a Portával történő konfliktustól,

elmulasztotta kellő időben az 1662-ben lejárt békeszerződés meghosszabbítását.

IV. Mehmed és Köprülü Ahmed számára ez, valamint a legendás szigetvári hős dédunokája, Zrínyi Miklós várépítkezése, Zrínyiújvár jelentette a casus bellit.

I. Lipót mindenáron el akarta kerülni a törökkel szembeni háborút Forrás: Wikimedia Commons

Az 1663-ban kitört Habsburg–török háború végső célja Szulejmán álmának beteljesítése, Bécs elfoglalása volt, Köprülü Ahmed stratégiája szerint.

A félelmetes muszlim hadakkal szemben már érlelődött az európai fölény

A háború első évében érzékeny veszteség érte a császári udvart, a nagyvezír ugyanis sikeresen megostromolta és bevette Érsekújvár stratégiai jelentőségű erősségét.

Mindez azonban csak az előjátéka volt a rákövetkező évben kiteljesedő hadműveletnek.

A török hadvezetés egyetlen döntő tényezőt nem ismert fel, azt, hogy a hagyományos és a még a hódító szultánok idején kialakított török harcászat felett eljárt az idő. A török harcászati fölény megszerzésében a lovasság játszotta hagyományosan a „faltörő kos” szerepét.

Vonuló janicsárok. A janicsárság alkotta a török reguláris egységek gerincét Forrás: Wikimedia Commons

A megelőző század nagy ütközeteiben mindig a török lovasság alkotta a súlypontot, az oszmán hadvezérek egyetlen koncentrált rohammal igyekeztek áttörni az ellenséges vonalat, a szárnyakon elhelyezett gyalogos janicsárság támogatásával. Ennek megfelelően a török haderő külön lovas és gyalogos hadtestekre, valamint segédcsapatokra volt felosztva.

A 17. század derekára az európai hadművészet azonban nagyot fejlődött.

Általánossá vált a tűzfegyverek – a század közepétől a korszerű kovás fegyverek – használata, a lovasság ellen pedig a hosszú lándzsával felszerelt pikás egységek bevetése.

Montecuccoli és hadvezérei a szentgotthárdi csata idején Forrás: History.com

A hagyományos vértes nehézlovasság és a könnyűlovasok mellett megjelentek a lovas és gyalogos harcban egyaránt bevethető dragonyosok, az egységeket pedig vegyes hadrendben állították fel, így a muskétások, pikások és a lovasság is egymást támogatva, sokkal hatékonyabban volt képes megoldani a harci feladatokat. A török hadrendben még a 17. században is nagy létszámban voltak jelen a fegyelmezetlen és csekély harcértékű irreguláris segédhadak, miközben az európai seregek egyre inkább a professzionális, hivatásos katonaság irányába fejlődtek.

Raimundo Montecuccoli gróf, olasz származású hadtudós és császári hadvezér portréja a 17. századból Forrás: Wikimedia Commons

Ezek a keresztény haderők fölényét jelentő változások kiválóan megmutatkoztak az 1664-es hadjárat döntő ütközetében, a szentgotthárdi csatában is.

Ropogva égett az eszéki híd, Zrínyi összeveszett Montecuccolival

Az 1664-es év nem indult kedvező előjellel Köprülü Ahmed nagyvezír hadai számára. Zrínyi Miklós úgynevezett téli hadjárata során ugyanis

januárban elfoglalta és megsemmisítette a török felvonulás és utánpótlás szempontjából létfontosságú eszéki hidat,

valamint sikeresen feldúlt több délvidéki török erősséget is. Lipót előző évi diplomáciai kísérletei, hogy délvidéki területek átadásával Velence ellen fordítsa a törököket, kudarcot vallott.

Zrínyi Miklós lovasportréja, 17. századi rézmetszet Forrás: Wikimedia Commons

Zrínyi és Wesselényi Miklós országbíró már 1663-ban a Rajnai Ligához fordult segítségért, amely a magyar kérésre csapatokat vezényelt a török támadás feltartóztatására. A téli hadjárat után Zrínyi a vezénylete alatt álló mintegy 25 ezres haderő parancsnokságáról lemondott a császári szolgálatban álló olasz hadtudós és hadvezér, Raimundo Montecuccoli gróf javára. Bécs összesen 21 gyalogos- és 19 lovasezredet állított ki a hadjáratra, Zrínyi seregén kívül. Köprülü Ahmed először a „veszélyes fészeknek” tartott Zrínyiújvár ellen vezette hadait, amelyet június 30-ra be is vett.

Érsekújvár 1663-as ostroma, egykorú rézmetszeten Forrás: Wikimedia Commons

Emiatt Zrínyi összeveszett Montecuccolival, és a császári fővezér könyörgése ellenére otthagyta a hadsereget, mivel az nem vonult a török által ostromlott magyar erősség felmentésére.

Magabiztosan vonult Bécs felé a nagyvezír

A török sereg hadmozdulataiból arra következtetett Montecuccoli gróf, hogy a nagyvezír négy-ötszörös létszámfölényben lévő serege Bécs ellen készülődik. Ez így is volt valójában,

mivel a szultáni parancs Bécs elfoglalását tette a nagyvezír feladatává.

A keresztény hadak számára ezért létkérdés volt a török felvonulás szempontjából stratégiai fontosságú Rába-part megszállása. Köprülü Ahmed július 21-én kerekedett fel Zrínyiújvár alól.

Jean de Caligny-Saligny gróf, a francia hadtest parancsnoka Forrás: Wikimedia Commons

Montecuccoli megfogadva a szövetséges francia hadtest parancsnokának, Jean de Coligny-Saligny grófnak a tanácsát, a Murától a Rába felé vonult seregével. ( A császári csapatoknak Montecuccoli gróf, a Rajnai Liga csapatainak pedig Hohenlohe herceg volt a főparancsnoka.)

A szentgotthárdi csata előestéjén a keresztény sereg 28-30 ezer katonából állt,

míg a nagyvezír seregében 90 ezer harcos masírozott a próféta zöld zászlaja alatt. (Perjés Géza hadtörténész kutatásai szerint a török haderő 120-130 ezer főt tett ki, a segédcsapatokkal együtt.) A sorsdöntő ütközet 1664. augusztus 1-jén vette kezdetét, a török lovasság erőszakos folyóáttörésével.

Montecuccoli gróf először visszavonult volna

A török felderítők találtak egy gázlót, amelyről a keresztény hadvezéreknek nem volt tudomásuk, így a kritikus szakaszon mindössze 200 katonájuk állomásozott. A nagyvezír 20 ezer lovast vont össze az átkeléshez, a lovasság parancsnokául Izmail pasát, budai beglerbéget nevezte ki, aki nem mellesleg a szultán sógora is volt. Köprülü Mehmed terve szerint a gázlón átkelő lovasság oldalba kapja, és megsemmisíti a „gyaurokat”.

Korabeli nyomtatvány a szentgotthárdi győzelemről Forrás: Wikimedia Commons

A törökök áttörése sikerrel is járt, az őket feltartóztatni kívánó Bádeni Vilmos őrgróf parancsnoksága alatt álló német seregtest gyakorlatilag megsemmisült.

A török áttörés azonban nem okozott pánikot a keresztény hadvezetésben.

A sebtében megtartott haditanácson Montecuccoli a visszavonulást, ezzel szemben Hohenlohe herceg az azonnali ellentámadást javasolta.

Az 1658-as Rajnai Liga vezetője Forrás: Wikimedia Commons

A herceg szerint a török nyomás alatt történő visszavonulás szétzilálná és demoralizálná a keresztény hadakat, ráadásul a török lovasság gyorsan beérné őket. Ezért végül az ellentámadás mellett döntöttek.

Fényes keresztény győzelem a sokszoros túlerő ellen

Az ellentámadás délután egy óra körül kezdődött, a balszárnyon a franciák, a jobbszárnyon pedig a császáriak álltak. A törökök az ellenlökéstől meghátráltak, de még rendezetten vonultak vissza.

A francia lovasság ismétlődő kemény rohamai azonban megbontották hadrendjüket,

ami viszont felbátorította a gyalogságot is. Itt bizonyosodott be a jelentős létszámhátrányban lévő európai csapatok taktikai fölénye; zárt rendben állták a törökök ellenlökési kísérleteit, a pikások pedig óriási káoszt és veszteségeket okoztak a rohamozó török lovasságnak.

Ellentámadásba lendülnek a császári csapatok Szentgotthárdnál Forrás: Wikimedia Commons

A keresztények kemény ellenállása és előrenyomulása miatt az irreguláris török egységek között kitört a pánik, és megfutottak. A törökök katasztrófájában egy hibás parancs is szerepet játszott, az, hogy Mohamed pasa hátrébb vonatta a janicsárokat.

A janicsárok visszavonását a török katonák megfutamodásnak vélték,

és erre teljesen felbomlott az oszmán sereg hadrendje. A keresztény hadak taktikai fölényüknek és fegyelmüknek köszönhetően fényes győzelmet arattak a sokszoros túlerőben lévő török sereg felett.

A szentgotthárdi csata korabeli, 17. századi térképen Forrás: Wikimedia Commons

A török veszteséget 20-22 ezer főre becsülik, az ütközetben életét vesztette Izmail budai beglerbég és öt pasa, továbbá számos aga és főtiszt.

A török vezérkaron úrrá lett az elkeseredés és a félelem.

Csak a nagyvezír fellépésének volt köszönhető, hogy nem hullott atomjaira az oszmán sereg. A törökök szerencséjére a Rábán átívelő fahíd összeomlott, ami megakadályozta a keresztény hadak gyors átkelését, hogy üldözőbe vehessék őket.

Montecuccoli folytatni akarta a harcot

Köprülü Ahmed megpróbálta rendezni a seregét, ám az újabb támadási kísérletei kudarcot vallottak, ezért vert hadaival augusztus 5-én visszavonult Budára.

A szentgotthárdi győzelem Európa-szerte ünnepelt diadal volt,

ami jó alapot kínált volna a támadó műveletek továbbfejlesztéséhez, a teljes Dunántúl visszafoglalásához, perspektivikusan pedig a török kiveréséhez Magyarország területéről.

Montecuccoli gróf folytatni akarta a törökellenes harcot Forrás: Wikimedia Commons

A történelmi köztudat – igaztalanul – Montecuccoli gróf habozó magatartásának tudja be, hogy a törökök súlyos vereség ellenére sem lett kiaknázva a fényes győzelem. Valójában Montecuccoli feltett szándéka volt a hadműveletek folytatása és kiterjesztése a török kiverésére, csak nem volt utánpótlása, élelmiszere és lőszere sem.

Egész Európa felháborodott a szégyenletes békén

Lipót megkönnyebbült a győzelem hírére, hogy Bécset nem fenyegeti további veszély, de ahelyett hogy megpróbálta volna kiaknázni a győzelmet, sebtében és

szigorú titoktartás mellett Simon von Renigert küldte császári megbízottként Köprülühöz, a béke megkötésére.

A béketárgyalások Vasváron zajlottak. A nagyvezír elérte, hogy a császár lemondjon Zrínyiújvár újjáépítéséről, és hogy minden 1660 és 1664 közötti hódítását megtarthassa.

Egész Európát felháborította Lipót békekötése Forrás: Youtube

A keresztények katonai győzelmét a bécsi udvar békevágyát kihasználva a törökök diplomáciai vereséggé tették.

A vasvári béke megkötésének híre hatalmas felháborodást váltott ki a magyar főrendek között,

és több európai udvar is elítélte a „töröknek könnyen adott békét”. Lipót elsősorban attól tartott, hogy a Rajnai Ligán keresztül – amelynek segítségét nem mellőzhette volna a török elleni háború folytatásához –, XIV. Lajos szerezne számára nemkívánatos befolyást Bécs hátudvarában.

XIV. Lajos francia király Forrás: Wikimedia Commons

Ezért a császár sajnálkozását kifejezve ugyan, de ragaszkodott a megkötött békéhez. A vasvári béke vezetett az 1666-os Habsburg-ellenes Wesselényi-féle főúri összeesküvéshez, majd annak felszámolása után 1671-től – közvetett módon – egészen az 1681-es soproni országgyűlés összehívásáig, a „gubernium”, az egy évtizedes abszolutizmus időszakához.

Johann Caspar Ampringen, a német lovagrend nagymestere és Lipót magyarországi helytartója a Gubernium idején Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanakkor a szentgotthárdi győzelem egyszer és mindenkorra bebizonyította az európai harcászat fölényét a törökkel szemben, ami a század végén, az 1683-tól elkezdődött és a magyarországi hódoltság végét is jelentő visszafoglaló háborúk idején teljesedett ki a maga egészében.