A török és az egyetemes történelem egyik meghatározó személyisége, Szulejmán szultán 72 éves korában, utolsó, személyesen vezetett hadjárata idején, Szigetvár ostroma alatt hunyt el – feltehetően szívelégtelenségben - 1566. szeptember 6-án hajnalban.
A padisah halála nem is jöhetett volna rosszabbkor az ostromot ténylegesen vezető nagyvezír, Szokollu Mehmed számára. Ahogy Szulejmán örökre lehunyta szemét, Szokollu Mehmed azonnali tanácskozásra hívatta a pasákat.
A díván elhatározta, hogy a szultán halálhírét szigorú titokként kezelik,
és olyan látszatot keltenek a katonák előtt, mintha az uralkodó még élne. A nagyvezír fővesztés terhe mellett meghagyta az uralkodó írnokának, hogy - egyedi utasítása szerint- a továbbiakban is Szulejmán aláírásával ellátott parancsokat fogalmazzon meg.
A nagyvezír elrendelte, hogy az uralkodó holttestét a szultáni sátorban balzsamozzák be. A balzsamozás során eltávolított belső szerveket a sátorban elásták - a hagyomány szerint az uralkodó szívét egy aranyedénybe elhelyezve -
a holttestet pedig díszes szőnyegbe csavarva földelték el ideiglenesen.
Ezután Szokollu Mehmed – a halott szultán nevében – parancsot adott az utolsó nagy rohamhoz történő felkészülésre.
A szultán holttestét Szigetvár elfoglalása után, amikor a török sereg sátort bontott, titokban kiásták, megmosdatták, és díszes ruhába öltöztetve a lefüggönyözött uralkodói hintóba ültették. Szokollu Mehmed mindaddig fenntartatta annak látszatát, hogy Szulejmán életben van, amíg a hadak Drinápolynál (ma Edirne, Törökország) fel nem oszlottak.
Isztambulban csak 1566. szeptember 29-én jelentették be hivatalosan Szulejmán halálhírét,
akit Hürremtől született fia, II. Szelim követett a trónon.
A korabeli feljegyzésekből tudni, hogy azon a helyen, ahol Szulejmán holttestét ideiglenesen magyar földbe hantolták, illetve ahol belső szerveit eltemették, 1573-ban már emlékkert állt.
Az urához haláláig hű nagyvezír, Szokollu Mehmed, akit e tisztségében régi barátja és apósa, II. Szelim (uralkodott 1566 és 1574 között) ugyancsak megerősített, a későbbiekben is szívén viselte a volt uralkodó emlékének megőrzését.
A Fodor és Pap professzorok vezette kutatócsoport a terepi munkák mellett széles körű levéltári kutatómunkát is végzett.
Ennek során került elő az a rendkívül érdekes, 1574 áprilisában kelt és Szokollu Mehmed által jegyzett okirat,
amely a szultáni türbe (síremlék) és az ahhoz tartozó dzsámi személyzetének ellátásáról rendelkezik.
A török levéltárból előkerült okirat azt bizonyítja, hogy
1574-ben már állt az elhunyt uralkodó sírja fölé emelt türbe,
illetve a vallási kegyeletet kiszolgáló dzsámi, amelyeket a boszniai származású nagyvezír építtetett II. Szelim jóváhagyásával.
Az idén május 23-án megkezdett ásatás során a Turbék-Zsibóti-szőlőhegyen sikerült feltárni egy újabb jelentős méretű oszmán kori épületet.
A geofizikai felmérések és ásatások számos épületmaradvány nyomát kimutatták,
amelyek részben még feltárásra várnak.
Viszont az ásatások eddigi eredményei tökéletes összhangban állnak azzal az 1576-ban kelt okirattal, amelyet a szultáni tanács bocsátott ki egy település felépítésére kötelezve a szigetvári béget.
Ennek az lehetett az oka, hogy Szulejmán türbéje a korabeli muszlim világ egyik legfontosabb zarándokhelyévé nőtte ki magát. (Szulejmán török szultánként nemcsak az Oszmán Birodalom uralkodója, hanem az iszlám kalifája is volt egyben.)
A múlt hónapban elkezdett feltárás a tavalyi évben megtalált épülethez hasonlóan széles falakkal rendelkező építmény, csak jóval nagyobb annál.
Elrendezése és mekkai tájolása alapján csaknem bizonyos, hogy az építmény a korabeli török, illetve a 17. század második feléből származó magyar, olasz, és császári dokumentumokban egyaránt megemlített, a szultáni türbe közvetlen szomszédságában állt egykori, és Szokollu Mehmed által építtetett dzsámi maradványa.
A kisebb, már tavaly feltárt épületmaradvány pedig a szultáni türbe alapja lehet.
A vizsgálatok és eredmények kiértékelése még tart,
de amint Pap Norbert professzor az Origónak elmondta, semmi olyan új körülmény nem merült fel, ami az eddigi koncepció módosítását igényelné.
A nemrég megtalált írásos forrásokból az is kiderül, hogy a szultáni türbe mellé épített dzsámi első sejkje Szarajevóból érkezett Szigetvárra. Ez nem véletlen, hiszen az emlékhely legfőbb gondnoka, Szokollu Mehmed nagyvezír maga is Bosznia-Hercegovina szülötte.
A dzsámi mellett még két nagyobb, az 1570-es években emelt épület állt,
az egyik a halveti dervisek kolostora, a másik pedig az emlékhely őrzését ellátó katonaság kaszárnyája lehetett.
A dervisek vezetője, és a dzsámi sejkje, a mostari származású Ali Dede Bosnevi korának neves iszlám hittudósa volt.
A derviskolostornak feltételezett épület feltárását a közeli napokban kezdi meg Pap professzor kutatócsoportja. A feltárás nyomán egyre pontosabban kirajzolódik a Szulejmán emlékét őrző, világviszonylatban is egyedülálló oszmán kori település.
Csak nagyon kevés ország mondhatja el, hogy egy olyan világtörténelmet alakító híres historikus személyiség sírhelyével rendelkezik, akinek végső nyughelye másutt található.
A világviszonylatban is jelentős régészeti feltáráson az elmúlt hetekben, hónapokban új és aggasztó jelenségre figyeltek fel a kutatócsoport tagjai;
felbukkantak az illegális kincsvadászok.
Pap Norbert az Origónak elmondta, maga is szemtanúja volt, amikor egy kisbuszból ásókkal és lapátokkal felszerelt amatőr „régészek” szálltak ki, az ásatási helyszín közvetlen közelében.
A professzor vélekedése szerint az illegális kincskeresők fantáziáját a szultáni szerveket magába záró aranyedény legendáján kívül minden más egyéb szóba jöhető „szulejmános” relikvia is megmozgatja, amelyeknek jó ára lehet a feketepiacon.
A kutatómunkára kapott támogatási összeg felhasználási tételei között sajnos nem szerepel az őrzés-védés, így egyelőre nincs jogcímük a terület 24 órás őrzéséért akár egyetlen forintot is kifizetni.
Mindenestre sürgető a probléma megoldása,
mielőtt az illegális kincsvadászok esetleg nagy károkat okoznának.
Szokollu Mehmed, a szultán után a legfontosabb tisztséget viselő nagyvezír a padisah elkötelezett híve volt,
akit az előző évben, 1565-ben nevezett ki az uralkodó a magas méltóságra.
Szokollu (Szokolovics) Mehmed a boszniai Rudóban született 1505-ben, szerb nemzetiségű szülők gyermekeként.
Egészen fiatalon, a devisirme (gyermekadó) keretében került az oszmán hadseregbe, ahol hamar felfigyeltek rendkívüli tehetségére.
Szokollu Mehmed gyors karriert futott be a szultán hadseregében.
A padisah 1546-ban kapudán basinak (tengernagynak) tette meg, és kinevezte a török flotta főparancsnokának.
Szokollu Mehmed szoros kapcsolatba került Szulejmán és kedvenc felesége, Hürrem fiával, az 1524-ben született Szelim herceggel, akinek bizalmas barátjává vált.
Hadvezéri tehetsége mellett ez a barátság is komoly szerepet játszott abban,
hogy az udvarba bejáratos bosnyák pasából az Oszmán Birodalom második embere lett.
Szokollu Mehmednek nagyvezírként a Szigetvár elleni felvonulás volt az első hadművelete. Az 1566 januárjában megtartott haditanácson az idős Szulejmán még az 1552-ben sikertelenül megostromolt Eger bevételét jelölte ki stratégiai célnak.
Nándorfehérvár alatt állomásozva, hűbéresével, János Zsigmond erdélyi fejedelemmel történt találkozója után azonban megváltoztatta tervét, és elrendelte, hogy a sereg vonuljon Szigetvár alá. A döntésnek két fő oka lehetett.
Az egyik, hogy
Szigetvár volt a Dunántúl legjelentősebb végvári erőssége,
ami útjába állt Szulejmán egész életen át dédelgetett tervének, Bécs elfoglalásának. A másik pedig az, hogy az erősség parancsnoka, gróf Zrínyi Miklós túlontúl is sok borsot tört a Porta orra alá.
1566 elején kiverte a törököket Siklósról, és fennállt a veszélye, hogy a harcias gróf betör a Dráván túli területekre. A hatalmas túlerőben lévő oszmán hadak (Szulejmán serege a becslések szerint 100–150 ezer főt tett ki a hadjárat idején).
1566. augusztus 5-én kezdték el Szigetvár lövetését,
de az alig 2300 főt számláló várőrség - élén a halált megvető bátorsággal küzdő horvát bánnal, gróf Zrínyi Miklóssal – annak ellenére, hogy szeptember elejére visszaszorultak a belső várba, nem várt módon, keményen ellenálltak.
Szulejmán hol fenyegetéssel, hol pedig hízelgő ígéretekkel szerette volna rávenni Zrínyit a vár feladására. A rendkívül jellemes horvát főnemes és magyar hazafi, annak ellenére, hogy uralkodójától, II. (Habsburg) Miksától többszöri kérés ellenére sem kapott semmilyen segítséget,
minden esetben visszautasította a szultán ajánlatát,
beleértve a neki ígért horvát koronát is.
Szulejmán szeptember 6-án bekövetkezett halála azzal a veszéllyel járt, hogy ha a hír kiszivárog, a véres veszteségeket okozó ostromtól megfáradt katonák fellázadnak, és megtagadják a harc folytatását.
Ezért döntött úgy a nagyvezír, hogy a török sereg túlerejére alapozva haladéktalanul megindítja a frontális támadást a folyamatos ágyúzástól már erősen leromlott belső vár ellen. (Az első általános rohammal már augusztus 6-án megpróbálkoztak a törökök, de Zrínyi és védői véres veszteségeket okozva ekkor még visszaverték a támadókat.) Szokollu Mehmed szeptember 7-re tűzte ki a végső, általános rohamot, ám a védők ismét meglepetést okoztak.
A magyar és horvát katonákból álló,
alig 720 főre olvadt csapata élén ugyanis Zrínyi gróf váratlanul kitört a várkapun, és legázolta a rohamra felálló török egységek elővédjeit.
A heves ellenlökéstől az ellenséges hadrend megbomlott, ám a hatalmas túlerő miatt aligha lehetett kérdéses a kétségbeesetten bátor akció végkimenetele.
A heves kézitusában a hős gróf és katonái az utolsó szálig elestek.
Még azok sem adták meg magukat, akik visszaszorultak a várba, ahol a termekben ellenállva az utolsó leheletükig folytatták a kilátástalan harcot.
A kitörés előtt Zrínyi felgyújtatta a belső vár épületeit, és a lőporraktár éppen akkor robbant fel rengeteg ellenséges katonát megölve, amikor a törökök benyomultak a várudvarra. Nem sokon múlott, hogy a nagyvezírt is megölje a detonáció. Szokollu Mehmed nagyvezírt, annak ellenére, hogy 20 000 katonát vesztett a szigetvári ostrom alatt, megrendítette a hősiességnek ez a kimagasló foka.
Élete végéig nagy tisztelője maradt Zrínyinek, akire mindig hős ellenfélként emlékezett vissza.
Több mint fél évszázaddal később Richelieu bíboros, a 17. századi politikatörténet egyik legnagyobb alakja jegyezte fel, hogy gróf Zrínyi Miklós és maroknyi katonája az egész európai civilizáció védelmében áldozták fel életüket, amiért a kereszténységnek „örök időkig” hálásnak kell maradnia.
Szokollu Mehmed II. Szelim halála után még nagyvezír maradt, ám III. Murád uralkodása idején fokozatosan kegyvesztetté vált. Hetvennégy éves korában hunyt el Isztambulban, 1579. október 11-én.