A tudomány történetében Galileo Galilei, a híres olasz csillagász volt az első, aki 1610-ben az egy-két évvel korábban Németalföldön feltalált távcsövet az égbolt felé fordította. A Hold hegyeinek és krátereinek felfedezése vagy például a Tejút csillagokra bontása mellett
ő figyelte meg először a Jupiter négy legnagyobb holdját,
amelyet firenzei mecénásáról Medici-csillagoknak nevezett el.
Galilei határozta meg a Jupiter-holdak, a Ganymedes, az Európa, az Io és a Callisto keringési idejét is.
A Jupiter-holdak önálló rendszerének felfedezése azonban nemcsak a kopernikuszi világkép jelentős továbbfejlesztéséhez, hanem a század második felében az egyre nagyobb teljesítményű optikai távcsöveknek, illetve az észlelési technika fejlődésének köszönhetően a fénysebesség felismeréséhez vezetett, amely egy dán csillagász nevéhez fűződik.
Olaf (Ole) Christiansen Römer 1644. szeptember 25-én született a dániai Aarhusban, és a koppenhágai királyi egyetemen hallgatott asztronómiát.
Huszonöt éves korában, 1671-ben beválasztották abba a francia expedícióba, amely a távcső előtti korszak, a 16. század legnagyobb észlelőcsillagásza, az ugyancsak dán Tycho Brache (1546–1610) száz évvel korábbi obszervatóriumának pontos helyét próbálta meghatározni Hven szigetén abból a célból, hogy újraszámíthassák Brache megfigyeléseit.
Az expedíció után
a tehetséges ifjú dán csillagász Párizsban folytatta munkásságát,
ahol néhány év alatt a korabeli tudományos élet egyik legmegbecsültebb alakjává vált; beválasztották a Francia Akadémia tagjai közé, és királyi kegyből kinevezték Lajos herceg nevelőjének.
Römer 1676-ban a Galilei-féle Jupiter-holdak fogyatkozását tanulmányozta. A négy nagy hold keringési ideje ekkor már ismert volt, ebből pedig előre pontosan ki lehetett számítani azt a helyzetet, amikor a holdak a Jupiter takarásába kerülnek. Römer legnagyobb megdöbbenésére azt tapasztalta, hogy az általa megfigyelt Io fogyatkozása időnként a számítottnál valamivel hamarabb, más alkalommal pedig később következett be.
Römer azt is felfedezte, hogy a fogyatkozás előbbi vagy későbbi bekövetkezése a Föld Jupitertől való aktuális távolságától függ.
Ebből jött rá, hogy a fény is rendelkezik terjedési sebességgel.
A fogyatkozás számított, valamint tényleges időpontjának különbségéből és a távolságából kiszámította a fénysebességet, amelyre 227 000 km/sec értéket kapott. (A pontos érték 299 792 km/sec).
A fénysebesség felismerésének jelentősége csak a század két másik nagy felfedezéséhez, Johannes Kepler német csillagász bolygómozgási, illetve Sir Isaac Newton gravitációs törvényeihez hasonlítható.
Olaf Römert 1681-ben V. Keresztély dán király hazahívta, és megtette udvari csillagászának.
Az agilis tudós az asztronómián kívül a közéletben is részt vett;
1705-ben Koppenhága polgármesterévé választották. Az ő nevéhez fűződik a közvilágítás bevezetése, Koppenhága utcáinak lekövezése, valamint az első építési szabályzat bevezetése is.
Ugyancsak komoly szerepe volt a Gergely-naptár bevezetésében, valamint az első egységes súly- és mértékrendszer bevezetésében Dániában. Olaf Römer közmegbecsülésnek és nagy tiszteletnek örvendő tudós közszereplőként hatvanhat éves korában, 1710. szeptember 19-én hunyt el.