Hihetetlenül aranyos a torontói állatkert jegesmedvebocsa

jegesmaci
Vágólapra másolva!
Aurora lánya, a torontói állatkertben élő jegesmedve novemberben született bocsa most teszi meg az első lépéseket. Egyelőre azonban még jobban szeret hemperegni.
Vágólapra másolva!

A torontói állatkert munkatársai nagyon boldogok voltak, amikor 2015. november 11-én világot látott nőstény jegesmedvéjük, Aurora két bocsa. Annak ellenére azonban, hogy Aurora jó anyaként mindent megtett a bocsaiért, az egyik kis állat nem élte túl az első 24 órát.

Nagyon kíváncsi a kéthónapos jegesmedve Forrás: Torontói Állatkert Facebook

Ezért az állatkert gondozói úgy döntöttek, hogy az életben maradt nőstény bocsot átviszik az állatkert intenzív gondozó részlegébe, ahol nagyobb esélyt tudnak neki nyújtani a túléléshez.

A gondozók és az orvosok fáradozásának hála a bocs túlélte az első nehéz időszakot, és a napokban megtette az első lépéseit is.

Tömege 2,8 kilogramm és naponta hatszor eszik. Igen élénk és mozgékony, nem szűnő kíváncsisággal fedezi fel a világot. Bolyhos szőrzete is kezd vastagodni, de a látogatókat még nem engedik hozzá.

Az érdeklődök sok képet találnak róla az állatkert Facebook oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!