Exfeminista disszidáló kommunista újságíró voltam az ötvenes években

Nő kel át az utcán Margit híd budai hídfőjénél, a Germanus Gyula park felől

Egy napra bárki az ötvenes években élő újságíró, focista, pap, ÁVH-parancsnok vagy egyetemista lehetett: a Hosszúlépés. Járunk? ingyenes, a forradalom előtti budapesti belváros hangulatát idéző játékán korabeli jellemző karakterek bőrébe bújva ismerhettük meg a korszak hangulatát. Korrupció, besúgórendszer, abortusztörvény, meghurcoltatások, agitáló sajtó és disszidálás – a különböző életutak az időszak egy-egy égető problémájára világítanak rá. Október 29-én jön a folytatás, akkor a forradalmi Budapestet járhatjuk majd végig.

Gyártulajdonos lánya vagyok. Korábban szerettem feministának nevezni magam – nadrágot húztam, újító hangvételű, nőpárti regényeket olvastam, úgy gondoltam, nekünk is legalább annyi jogunk van úgy élni, ahogy szeretnénk, mint a férfiaknak. Aztán amikor szerelmes lettem, minden megváltozott.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen találkoztam Nemes Nagy Ágnessel, aki évfolyamtársam volt. Összebarátkoztunk, bemutatott ismerősének, Szerb Antalnak. Bár Antal házas volt, nem tudtam ellenállni vonzerejének – hosszú budai sétákat tettünk együtt, de ő mindig megmaradt erélyesnek, és nem történt közöttünk semmi. 1944-ben behívták munkaszolgálatra.

Balfon a tábor őrei agyonverték.

A holokauszt és Antal halála mély nyomot hagyott bennem, egyre inkább a kommunizmus felé sodródtam.

Nő kel át az utcán a Margit híd budai hídfőjénél, a Germanus Gyula park felől Forrás: MAGYAR RENDŐR / Fortepan

1945 őszén beléptem az új világot hirdető párt ifjúsági szervezetébe, a Madiszba. Fél év múlva már funkcionárius voltam, és csatlakoztam a Magyar Kommunista Párthoz. Újságírónő lettem, hamar a Szabad Néphez kerültem, és szentül hittem, hogy a sajtónak nem az a feladata, hogy híreket közöljön, hanem az, hogy agitáljon, irányt mutasson, és bebizonyítsa: jól működik a sztálinista rendszer. Mivel jól végeztem a munkámat, kiváló dolgom volt: évente egyszer eljutottam a Kékesre, egyszer egy komolyabb nőgyógyászati problémámat a Kútvölgyi Kórházban vizsgáltathattam ki. A fiatalkori feminista eszméimet elhagytam, Aczél Tamás A szabadság árnyékában című Sztálin-díjas regényéért rajongtam.

Öt karakter, öt sors

Ez csak az egyik karaktere a Hosszúlépés. Járunk?, az 1956-os Emlékbizottság támogatásában szervezett, „Az ötvenes évek szűk levegője" néven futó játékának. Az október 16-i, az ötvenes évek mindennapjait bemutató megmozdulás egy kétrészes program első fele volt, a másodikat október 29-ére szervezik, és a forradalmi Budapestet fogja bemutatni.

A Moszkva tér az 50-es években Forrás: Fortepan / UVATERV

„A mostani játékkal arra szerettünk volna rávilágítani, milyen volt az élet ebben a korszakban, milyen viszonyok vezettek a forradalom kialakulásához" – mondta az Origónak Csicsics Anna történész, a játékot szervező Hosszúlépés. Járunk? csapat tagja. „Volt már első világháborús játékunk, amely az Egy nap a hátországban nevet viselte, ott azt mutattuk be, hogy a frontokon túl, az akkori Budapesten milyen volt élni. Most ki akartuk próbálni, hogy hasonló koncepcióval, egy nagyobb játék keretében be tudjuk-e mutatni, hogy

mi vezetett a forradalomhoz, milyenek voltak az ötvenes évek mindennapjai,

majd a következőnél azt, hogy a korszakban élő kitalált karaktereink hogyan élik meg a forradalmat."

Az, aki a játékon el akart indulni, öt különböző személy bőrébe bújhatott: a focistáéba, az ÁVH-parancsnokéba, az egyetemistáéba, a papéba és az újságírónőébe.

Jászai Mari tér, az ÁVH egykori, ekkor már a BM-hez tartozó épülete, a mai Képviselői Irodaház (1956-os kép) Forrás: PESTI SRÁC / Fortepan

Mindegyik karakter külön háttértörténetet és kalandokat kapott, különböző feladatokkal, amelyeket más-más állomásokon kellett megoldania. „Ért minket kritika, hogy nem fedtük le a teljes társadalmat, nincs például munkás karakterünk, aki azért elég jellemző volt ebben a korszakban. Úgy gondolom, hogy nem is kell arról szólnia a játéknak, hogy mindent maradéktalanul megmutassunk,

inkább a gondolatébresztés volt a célunk.

Igyekeztünk olyan embereket választani, akik a megadott helyszíneken, Budapest belvárosában mozoghattak, így esett a választásunk (több karakterből szortírozva) erre az ötre."

A karakterek füzeteiben gyűjthettük a pecséteket Forrás: Fekete Csaba

Korszakhű helyszínek és gondolatébresztő események

Én stílusosan az újságírónő karakterét választottam, aki a Váci utcai Molnár's Kürtőskalács mellől indult, némi kultúrtörténeti feladattal: feminista és kommunista szerzők idézeteit kellett különválogatnom, ami nem is volt olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre hangzik. Egy-egy helyes megfejtésért minden helyszínen pecsét járt az újságírói igazolványomba, és csak akkor tudhattam meg a karakter teljes élettörténetét, ha szépen, egymás után jártam be az életében nagy szerepet játszó belvárosi területeket.

A Corvin áruház az 50-es években Forrás: Uvaterv / Fortepan

A Váci utca után a Müszi (Művelődési Szint) volt a következő helyszín, ami a szebb napokat látott Corvin áruház harmadik emeletén található. Az áruház

az 1950-es években központi szerepet játszott a város életében,

de később, a forradalom alatt úgy megrongálódott, hogy használhatatlanná, a hatvanas évek közepére a felújítások elmaradása miatt már életveszélyessé vált. A forradalom előtt tevékenykedő újságírónőnek itt agitáló újságcikket kellett írnia egy arisztokrata fiának kártyatartozásáról.

„Igyekeztünk úgy megalkotni a karaktereket és a programot is, hogy azok kicsit gondolatébresztők legyenek, ne mi mondjuk meg, hogy mi a jó, és mi a rossz – magyarázta Anna. – A helyszínek közül is azokat választottuk ki, amelyek a korszakban jelentőséggel bírtak. Sajnos csak öt állomás fért bele egy napba, így nehéz volt a karakterfejlődést bemutatni, de igyekeztünk minél kerekebb történetekkel előállni."

Metróépítés a Kossuth tér déli részén Forrás: Uvaterv / Fortepan

A Blaha után a Kossuth tér felé vettük az irányt, és az Alkotmány utcai Politikatörténeti Intézetben a metróépítés ötéves tervéről hallgattunk ki járókelőket, persze csak virtuálisan. Itt bepillanthattunk a korszak tarthatatlan fejlődési terveibe, a történet szerint pont a metróépítés ötéves tervébe, amelyről hamar kiderült: megvalósíthatatlan ennyi idő alatt.

A metróépítés

Több mint 50 évet kellett várni a Millenniumi földalatti 1896-os átadását követően, hogy a "szerény" kéregvasút után egy igazán komoly metróhálózat kiépítésébe is belefogjanak a városban. Ugyan már 1942-ben terv készült az építésről, a világháborús vereség és Budapest pusztulása lehetetlenné tette a projektet.

A mélyépítésű metróhálózat kiépítése azonban egyrre sürgetőbbnek érződött a hidegháború fagyosabbá válásával: a metróállomások ugyanis egyben óvóhelyként is működhettek, az alagút a Duna alatti összeköttetést biztosított, Rákosi Mátyás biztonságáról pedig a metróhálózatba csatolt 16 emelet mélyen épített atombunker megépítésével terveztek gondoskodni. Vagyis a mai 2-es metró megépítésének legalább annyira katonai, mint civil megfontolásai voltak, amikor 1950-ben hozzáfogtak az első ötéves terv kiemelt beruházásaként. Összesen 2,7 milliárd forintot különítettek el rá.

Az építkezés 1950 áprilisában kezdődött, a terv szerint 1954-ben és 1955-ben kellett volna átadni két szakaszban: előbb a Népstadion és a Sztálin tér (mai Puskás Ferenc Stadion és a Deák tér), majd a Sztálin tér és a Déli pályaudvar között. Már 1952-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a terv tarthatatlan, ezért 1954-ben le is állították az építést, amelyet csak 1962-ben folytattak. Így az első szakaszt csak 1970 áprilisában adhatták át. Az 1950-es években csak a titokzatos Rákosi-bunker készült el.

Elhurcoltak, ártatlan vagyok

A Kossuth klubban az újságírónőnek egy rejtvényt kellett megfejtenie, amelyet új szerelme, egy a klasszikus irodalomért rajongó, házas költő hagyott számára a lakásán, miután elhurcolták kémkedés vádjával. Mivel kapcsolatukat sikerült teljes titokban tartani, őt nem bocsátották el állásából, de sztálinista hite itt tört igazán szilánkokra, noha ezt igyekezett nem mutatni.

A Kossuth klub egyébként a korszakban fontos szerepet töltött be: itt működött a Petőfi Kör, amely eleinte egy szűkebb körű, fiatal értelmiséget megcélzó vitafórumként indult, de úgy tartják, tagjai hozzájárultak 1956. október 23-a megszervezéséhez. A Petőfi Kör első szerdáira még meglehetősen kevesen, 20–30-an mentek el, s komolyabb témához kötött programokat sem tudtak biztosítani. Az 1955 őszi közgyűléseken viszont fokozatosan kialakult a többé-kevésbé működőképes vezetőség. 1956 elejétől pedig fokozatosan nőtt a létszám, majd az SZKP XX. kongresszusa után már szinte tömegessé vált a csatlakozás.

Az SZKP XX. kongresszusa után a Petőfi Kör faltörő kosnak számított, és megfigyelhető volt egy gyors jobbra tolódás a tagok között. Májusra a Rákosi-ellenes erők gyűjtőhelyévé vált, és lassan megalapozta a forradalom kialakulásához elengedhetetlen pesti értelmiség hangulatát.

Végül nem a Kossuth klub, hanem a Nyugati pályaudvar mellett található Bookcafé adott helyet az újságírónő utolsó kalandjának. Az ő története disszidálással ért véget. A Nők Lapja megbízásából ugyanis tudósíthatott egy bécsi divateseményről.

Ekkoriban nem volt ritka, hogy a szerencsésebbek nyugatabbra keresték a boldogulást.

Az 1956-os forradalom után közel 200 ezer ember hagyta el az országot, a számba vett külföldre távozottak több mint a fele budapesti lakos, kétharmaduk férfi. A férfiak több mint 3/4-e a fiatalabb munkaképes korúakhoz (15–39 éves) tartozott. Elsősorban nőtlenek és hajadonok vándoroltak ki (59%). A távozó keresők közül csak 7% dolgozott a mezőgazdaságban. Száz egyetemi és főiskolai hallgató közül átlagosan 11 kereste külföldön a boldogulást. 1957-ben aztán lezárták a határokat ismét, így a kivándorlás minimálisra csökkent.

A különböző karakterekhez különböző feladatok jártak, a társadalom más-más problémájára világítottak rá Forrás: Fekete Csaba

Több valós személy összegyúrásával készültek a karakterek

Persze egy ilyen kalandos életút végigjárása után felmerül az emberben, hogy vajon volt-e valóban egy exfeminista, kommunizmuspárti újságírónő, aki reménytelen szerelembe esett Szerb Antallal, majd egy nős költővel, és lassan kiábrándulva Sztálin elveiből Nyugatra szökött. „Több különböző, korabeli újságírónő életútját gyúrtuk össze" – mondta Anna.

A határzár

1946 márciusára egy Nyugat- és Kelet-Európát elválasztó "vasfüggöny" ereszkedett le, amely sokáig igen könnyen átjárható volt. A nemzetközi helyzet fokozódásával azonban hozzáfogtak Magyarországon előbb a nyugati (356 km), majd a Jugoszláviával elmérgesedett kapcsolat miatt a déli (630 km) határszakasz megerősítéséhez. 1948-ban kétsoros szögesdrót-kerítéssel és aknák telepítésével zárták le a nyugati és a déli határt. A magasfigyelőkön 1947-1950 között a Honvédelmi Minisztérium Határőr Parancsnoksága, majd 1950-től az ÁVH felügyelete alá tartozó határőrök látták el a feladatukat. Az átjutás lehetetlen volt, disszidálni szinte csak a nemzetközi vonatjáratokon elrejtőzve lehetett. 1952-ben még egy horribilis összegbe kerülő "magyar Maginot-vonal" kiépítésébe is belekezdtek a déli határszakaszon.

A "Rákosi-vonalnak" nevezett Déli Védelmi Rendszer azonban sosem készült el, és sosem helyezték üzembe, mivel az enyhülés miatt 1955-ben leállították az építését. Ugyanekkor az aknazár eltávolításához is hozzáfogtak, az aknák felszedése 1956 őszére befejeződött, hogy aztán a szabadságharcot követő hatalmas disszidálási hullám következményeként 1957-ben visszaállítsák őket.

Minden karakterrel igyekeztünk az ötvenes évek életének más és más aspektusára rávilágítani

– a focistánál például pont a sportéletre, az egyetemista életútja érinti a Ratkó-korszakot (az abortusz betiltását – a szerk.), betekintést engedünk az egészségügybe vagy a korabeli zenei életbe is. Minden karakternél más volt a fókusz."

Bár az én karakterem valószínűleg már vígan iszogatja a bécsi kávét, a Magyarországon maradt szereplők megpróbáltatásainak még nincs vége. A következő, ugyanígy ingyenes játék október 29-én lesz, ahol a forradalmi főváros történéseit ismerhetjük meg. „Ez is ugyanígy ötkarakteres játék lesz, ugyanezekkel a szereplőkkel, és kimondottan a forradalom napjai alatt játszódik majd. Lesz, aki jobban belefolyik majd az eseményekbe, és lesz, aki kevésbé, inkább sodródik a városi történésekben." A pattanásig feszült hangulatot a forradalmi hév váltja fel, és egy napra lélekben mi is az '56-os belváros utcáin járunk majd, a harc borús kimenetelének teljes tudatában.