Bármelyik pillanatban törlődhet minden információ, amit ismerünk

Annyi információt gyártunk, hogy belegondolni is félelmetes

Elég egy erőteljesebb napvihar, egy ügyes hacker vagy egy ügyetlen dolgozó, és a ma ismert információk jó része örökre eltűnhet a Föld színéről - és minderről gyakorlatilag mi tehetünk. A 21. században ugyanis gyakorlatilag már mindent merevlemezeken és szervereken tárolunk, amelyekre bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy biztonságosak. Elképesztő adatmennyiséget halmoztunk fel az elmúlt néhány évben, amelyek nagy részét olyan tárolóegységen tartjuk, amelyet lehetetlen biztosan megőrizni az utókor számára. Mit tehetünk azért, hogy egy váratlan esemény hatására ne törlődhessen az eddig összegyűjtött információ?

Dave Turek, az IBM egyik kutatója szerint 2003 előtt összesen 5 exabájt (5 milliárd gigabájt) adatot halmoztunk fel. 2012-ben ezt a mennyiséget már minden második napra összehoztuk. 2015-ben naponta 2,5 kvintillió adatot hoztunk létre. Az elmúlt két évben gyűjtöttük az eddig létező adatmennyiség 90 százalékát. 2018-ra valószínűleg másodpercenként 50 ezer gigabájt információt fogunk tárolni. 3,4 milliárd ember éli az életét online is, minden 18. hónapban pedig megduplázzuk az interneten áramló adat mennyiségét. Jelenleg az internet használata a károsanyag-kibocsájtás 3%-áért felelős.

Annyi információt gyártunk, hogy belegondolni is félelmetes Forrás: Markus Spiske/Markus Spiske

Tudományos tanulmányok, hivatalos iratok online

Ijesztő számok, nem igaz? Elképzelni is nehéz, ez mennyi mindent jelent, azt pedig még nehezebb, hogy ezek az adatok közül mennyi a mindenki számára hasznos, általános információ, és mennyi a "zaj", a személyes, az emberiség egésze számára használhatatlan adat. Felesleges tagadni, hogy digitális világban élünk, de mindez persze egyelőre még pont elfér, az óriási szerverparkok még egy darabig bírják a terhelést - nem is ezzel van a probléma, hanem azzal, hogy

mihez kezdünk, ha esetleg valamilyen váratlan esemény folytán ez a hatalmas információmennyiség elveszik.

Gondoljunk bele, mennyi hivatalos iratot tárolunk már kizárólag online formában, és biztatjuk ugyanerre társainkat is (mondjuk egy e-mail végi figyelmeztetéssel, hogy ne bántsuk a fákat, ne nyomtassuk ki az üzenetet). Mennyi tudományos értekezés és peer reviewed tanulmány létezik csakis az interneten kiadott folyóiratokban? Hány, a történelem szempontjából sorsdöntő eseményről készült fotót tárolunk kizárólag a gépünkön, felhőkben, az interneten? Mi történne, ha mindez elveszne?

Ma a fél életünket online éljük, szinte semmit nem tárolunk nem digitálisan Forrás: Pexels

Nem olyan elképzelhetetlen egy ilyen esemény, elég ugyanis egyetlen erőteljes napvihar ahhoz, hogy olyan elektromágneses hullámok gerjedjenek, amelyek egy csapásra letörölnek mindent azokról a merevlemezekről, amelyeket minden nap használunk. Ilyen koronakidobódások rendszeresen érkeznek a Föld felé, és bár nagy részük nem olyan erős, hogy problémát okozzon, átlagosan százévente azért eléri a bolygót egy akkora, ami megzavarhatja a rendszereinket.

Mi az a koronakidobódás?

A koronakidobódás a naptevékenység egyik megnyilvánulása: a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe. Magától is bekövetkezhet, de általában a napkitörések többi "hozzávalójával" jár együtt: a flerrel és az eruptív protuberanciával.

A napkitörések a Föld felé is irányulhatnak, és a Napból kiszakadó anyag telibe találhatja bolygónkat. Ilyenkor a Föld mágneses pajzsa kissé benyomódik, és geomágneses viharok alakulhatnak ki, ami problémát okozhat például az áramellátásban, kommunikációban, navigációban.

Napvihar is letarolhatja a merevlemezeket

A legutóbbi ilyen nagyobb kidobódás 1859-ben történt, és Carrington-eseménynek neveztük el. Ez volt a legintenzívebb feljegyzett geomágneses vihar, szakértők szerint az elmúlt 500 év legnagyobbika. Olyan heves volt, hogy

a szokásos 3-4 nap helyett 18 óra alatt érték el a Földet a töltött részecskék.

A nappali és éjszakai égbolt is kifényesedett, az északi fény még Hawaii, Mexikó és a Földközi-tenger szélességein is beragyogta az eget.

Ekkor még a távíró is gyerekcipőben járt, ezért az elképesztő erősségű esemény nem járt semmilyen gazdasági vagy társadalmi következménnyel. A telefonvezetékek szikráztak, a távíróhálózat használhatatlanná vált, de viszonylag hamar sikerült újra helyreállítani mindent. Hátborzongató azonban belegondolni, hogy mi történne, ha ugyanez, vagy egy még ennél is erősebb kitörés most történne meg.

Egy nagyobb koronakilökődés a Föld irányába rengeteg problémát okozna Forrás: NASA/SDO

A Carrington-eseményhez hasonló erősségű napvihar ugyanis 1-3 napig megbénítaná a teljes GPS-rendszerünket, és a műholdak jó részét is kiütné (ezeket ugyan képesek lennénk viszonylag hamar visszaállítani). Ha azonban ennél is nagyobb kitörés érné el a bolygót, akár az összes szerverpark és az adatokat tároló lemezeink is használhatatlanná válhatnának.

Persze nem csak egy esetleges napvihartól kell tartanunk - egy különösen ügyes hackercsoport is végeláthatatlan károkat okozhat a gazdaságban, sőt, egy befolyásos beosztásban dolgozó ügyetlen beosztott is nyomhat meg rossz gombot, amivel

visszafordíthatatlanul eltüntet valami olyat, ami fontos információkat tartalmazott.

Tegye fel a kezét, aki még soha nem törölt ki véletlenül egész oldalas munkát egy rossz mozdulattal! Ugye, mennyire egyszerű?

Ki tud még floppy-t olvasni?

Aztán persze ott van a technológiai fejlődés problémája - igen, információs szempontból problémának nevezhetjük, hiszen a folyamatosan újuló eszközök mellett léteznek már olyanok is, amelyek olvashatatlanná váltak. Valószínűleg floppy-olvasóból is már csak néhány létezik a világon, a videólejátszók ritkaságszámba mennek, és a CD-DVD is kezd kimenni a divatból. Az ezeken tárolt adatok hamarosan teljesen elvesznek, hacsak nem másoljuk át őket valahová - amely előbb-utóbb szintén használaton kívülre kerül. Jelenleg nincs olyan adathordozónk, amely száz százalékos biztonsággal kiállná az idő próbáját. A hagyományos eszközök sem sokkal jobbak: egy újságpapír akár már hat hét alatt teljesen lebomlik.

Van még valakinek olyan gépe, ami tud floppy-t olvasni? Fotó: Magócsi Márton [origo]

De mit tehetünk azért, hogy megóvjuk az évtizedek alatt rengeteg munkával összegyűjtött információt? Félő, hogy a jövő generációira nem hagyunk majd mást, mint nukleáris hulladékot, műanyagszemetet, a globális felmelegedést és a megtizedelt állatállományt.

Az emberiség emlékezetének megőrzése

Martin Kunze osztrák kutató és keramikus a sumér írást tartalmazó agyagtáblákból ihletet merítve kitalált egy lehetséges megoldást a problémára. Memory of Mankind (MOM, Az emberiség emlékezete) névre keresztelt projektje, ha sikerül, továbbviheti az emberiség történelmében összegyűjtött legfontosabb információkat akkor is, ha valami szörnyű történik velünk, vagy a bolygónkkal.

A MOM atyjának alapvető elképzelése az, hogy egy ausztriai sóbánya mélyére olyan kerámiatáblákat fogunk eljuttatni, amelyek tartalmazzák az emberiség legfontosabb történelmi tetteit, tudományos felfedezéseit, kulturális emlékeit, egy olyan egyetemes tudást, aminek segítségével bárki képbe kerülhet arról, milyen is az ember, mint faj.

Kunze 20 centiméter széles szögletes kerámialapokat készít, amelyek véleménye szerint

jelenleg a legmegbízhatóbb tárolási eszköznek számítanak.

Kétfajta tábla készül majd: az egyiket sötét réteggel vonják be, és nagy energiájú lézerrel szövegeket fognak nyomi rá (olyan kicsinyítésben, hogy egy táblára egy 400 oldalas könyv méretének megfelelő 5 millió karakteres írás fér rá), a másikat pedig átlátszó réteggel vonják be, és képeket, diagramokat tesznek rá. A lapok sav- és lúgállóak, képesek akár az 1300 Celsius-fokos hőséget is kibírni.

A MOM lehet az információ megőrzésének legjobb módja Forrás: MOM

Kincskeresés a jövőben

A teleírt lapokat kerámiadobozokba zárják majd, és egy Hallstatt melletti sóbányába viszik. A használaton kívüli bánya azért számít tökéletes búvóhelynek, mert rendkívül száraz levegővel rendelkezik, így a táblákat nem kezdi majd ki a víz hosszú évszázadok alatt sem, a só pedig természetesen betömi a barlang repedéseit, ezért egy nagyobb esőzés alkalmával kívülről sem juthat be folyadék. Kunze szerint így tökéletes időkapszulát hozhatunk létre a jövő generációi számára.

Persze adott a kérdés, hogy hogyan fogják a jövő emberei (vagy egy esetleges idegen civilizáció?) megtalálni a táblákat, ha egyszer ennyire jól elrejtjük őket - Kunze erre is gondolt, és azoknak, akik táblákat készíttetnek, ad egy olyan korongot, amelyen egy térképen be van jelölve a sóbánya helye. A tulajdonos aztán azt tesz ezekkel, amit akar - elrakhatja a családi örökségbe, eláshatja, bedobhatja a tenger mélyére, ahogy tetszik.

Mit hagyjunk ki, és mit őrizzünk meg?

Komoly fejtörést okoz az, hogy mi legyen rajta ezeken a lapokon - hiába az elképesztő kicsinyítés, a táblákon

véges mennyiségű információ fér el,

ezért nem gazdálkodhatunk sok mindennel. Fontos, hogy olyan adatokat válasszunk végül, amelyek emberi létünk minden aspektusát képesek visszaadni - nem lehet csak hivatalos dokumentumokkal, tudományos felfedezésekkel vagy megható történetekkel teleírni a táblákat, mert külön-külön egyik sem segít abban, hogy bárki képbe kerüljön arról, milyen is (vagy milyen is volt) az emberiség.

Néhány híres regény, egy-két fontos festmény és szobor már felkerült a kerámiatáblákra, a Bécsi Egyetem például több anyagot küldött már, amit meg szeretne őrizni. További egyetemek, múzeumok és országok kormányai is együttműködnek a projekttel, és a nagy kutatóintézetek sem maradnak le: a NASA New Horizons űrszondája által hordozott üzenet például felkerül egy ilyen kerámiatáblára.

Így fog festeni egy nyomravezető token Forrás: MOM

Mi sem maradunk ki a szórásból: a Google Lunar XPRIZE magyar versenyzője, a Puli Space Technologies segítségével elindult a MOM on the Moon projekt, amely vállalja, hogy ilyen kerámiatáblákat felküld a Holdra is. A táblákra bárki írhat üzenetet, és a támogatás mértékétől függően 500, 1000 és 2000 karakterben fogalmazhatja meg, mit hagyna hátra a jövő generációinak.

Figyelmeztetés a jövő generációi számára

A projekt nem csak az emberiség emlékezetét szeretné megőrizni, hanem

figyelmeztetni is akarja a jövő generációit az esetleges veszélyekre

- például arra, hol találhatók a nukleáris hulladéklerakók. Ha valami történne az online tárolt információkkal, a táblákon szerepelni fog, mely területeket veszélyes megközelíteni.

A Memory of Mankind jelenleg valószínűleg az egyetlen olyan megoldás az online információtárolás problémájára, amely már nem csak elméletben létezik. Persze, nem kellemes olyan dolgokra gondolni, amelyek akár el is söpörhetik az egész emberiséget - nem kellemes, de szükséges, hiszen egy ilyen napvihartól, egy meteorbecsapódástól vagy egy pusztító világjárványtól igenis van félnivalónk. A régi nagy civilizációk tudásának jó része eltűnt az emberemlékezetből, mert nem volt megfelelően dokumentálva - tanulnunk kell a történelemből, és nem szabad elkövetnünk még egyszer ugyanezt a hibát.