Jézus életéről és tanításáról – beleértve megszületését és kereszthalálát is - a 384-es római, illetve a kanonizációs folyamat lezárásként a 414-es karthágói zsinaton Isten egyedüli hiteles kinyilatkoztatásaként elfogadott négy kanonizált evangéliumot, a Máté, Lukács, Márk és János szerinti Szentírást tekintik a legfőbb forrásnak.
Az 1. századból – különösen Jézus gyermek- és ifjúkoráról –
alig maradt fenn forrás.
A négy evangélista szerinti Szentírás sem naplószerűen örökíti meg a Megváltó életének legfontosabb eseményeit, így Jézus születésének (és kereszthalálának, illetve feltámadásának) valós időpontjáról az evangéliumok csak közvetett módon, a kor ismert történelmi személyiségeinek nevére, tetteire, vagy a zsidó ünnepekre és időszámításra utalva tudósítanak.
A kanonizált Szentíráson kívül az 1., illetve a 2. század között keletkezett mintegy 200, nem hitelesként számon tartott úgynevezett apokrif evangéliumból csak 38 olyan ismert,
ami a négy evangélista írásához hasonlóan Jézus teljes élettörténetéről szól,
az angyali üdvözlettől, valamint Jézus megszületésétől kezdve egészen kereszthaláláig, illetve mennybemeneteléig.
Még a négy evangéliumból is csak Máté (Lévi) és Lukács Szentírása tartalmaz konkrétnak tekinthető támpontokat Jézus megszületésének időpontjáról. Máté evangéliuma (Máté, 2,16) az arab származású, romanizált Heródes (Nagy Heródes) uralkodásának idejére teszi a Megváltó megszületését.
Heródes Kr. e. 40-ben, a parthusok betörésének évében Rómába menekült. A szenátus hadsereget szavazott meg számára, és Kr. e. 37-ben elismerte Júdea királyának.
Heródes római segítséggel foglalta vissza Júdeát,
ahol hellenisztikus uralkodó módjára kormányozta az országot, megértve, hogy a békét csak Róma segítségével és a zsidó vallási szokások teljes körű elismerésével tarthatja fenn.
Jelentős szerepe miatt a római forrásokban jól dokumentált uralkodása, így többek között az ugyancsak római műveltségű zsidó történetíró, Josephus Flavius munkájában. E forrásokból tudjuk, hogy Nagy Heródes Kr. e. 37. és Kr. e. 4. között uralkodott.
Halála után fia, Heródes Antipász lépett örökébe, az ő uralkodása alatt szenvedett Jézus kereszthalált. Josephus Flavius feljegyezte, hogy
nem sokkal Heródes halála előtt teljes holdfogyatkozás volt,
abban az évben, amikor legyilkoltatta a két évnél fiatalabb fiúgyermekeket. A csillagászok számítása alapján ez az égi jelenség Kr. e. 6-ban volt látható Júdea egén, így egyesek erre az évre teszik Jézus megszületését is.
Jézus megszületésének időpontját a szkíta származású és Rómában élő ókeresztény szerzetes-író, Dionysius Exiguus (Kr. u. 475–544) számította ki először a 6. század elején, az akkoriban legnépszerűbb Lukács-evangélium alapján.
Lukács így ír Jézus megszületéséről: „ Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta, és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.
Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában." (Lukács, 2.2, 2.12) Dionysius azonban nem a két konkrét adat, az Augustus által elrendelt összeírás és Quirinius (görögösen: Kirenéosz) szíriai prokurátorsága, hanem
Jézus megkeresztelkedésének időpontja alapján számította ki a Megváltó születésének évét.
Lukács szerint Jézust Tiberius császár uralkodásának 15. évében, harmincéves korában keresztelte meg Szent János.
Dionysius azonban még Lukács leírásához képest is elszámolta magát, mivel Tiberius 15. uralkodási éve Kr. u. 28-29-re esik, e szerint tehát a Megváltó a Kr. e. első század utolsó éveiben, i. e. 2-ben vagy i. e. 1-ben született.
Jézus születési ideje szempontjából pedig igen fontos adat lehet a népszámlálásra történt utalás.
Augustus (Octavianus) az uralkodása idején háromszor rendelt el népszámlálást a római impériumban,
először Kr. e. 27-ben, amikor a szenátus örökös konzullá és princepszé választotta, valamint felruházta az Augustus (felséges) névvel, majd Kr. e. 7-ben, utoljára pedig halála évében, Kr. u. 14-ben.
Kizárásos alapon e három dátumból i. e. 7. lehet az az időpont, amikor a császári rendeletnek eleget téve József Máriával együtt Betlehembe ment.
Több kutató próbált támpontot találni a betlehemi csillagban is. Máté evangéliumában megemlíti, hogy „a csillag" vezette a napkeleti bölcseket Betlehembe. Az asztronómiai számítások szerint az egyik leglátványosabb kométa, a Halley-üstökös i. e. 6-ban körülbelül 70 napig volt látható a közel-keleti térségben.
Az üstökös azonban nem decemberben, hanem a nyári hónapokon mutatkozott Júdea esti égboltján.
Egyes kutatók között, akik Jézus születésnapját próbálják minél pontosabban behatárolni, a Halley-üstükös betlehemi csillagként történő azonosítása már csak a miatt is népszerű, mert Lukács a következőket írja: „Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett." (Lukács, 2,8) December a zsidó naptárban Kiszlév és Tébet havára esik. Kiszlévre a sok eső, a hegyekben akár a hó jellemző, Tibét pedig Júdea (Izrael) leghidegebb hónapja.
Jézus idejében Júdeában márciustól november elejéig tartották szabadban a nyájakat, a hűvös esős idő beköszöntével fedett akolban teleltették az állatokat. Az sem valószínű, hogy Augustus éppen a leghidegebb téli időszakban kötelezte volna Róma alattvalóit a népszámlálással együtt járó fárasztó utazgatásra, még több megpróbáltatást okozva ezzel nekik.
Decemberben az izraeli időjárás tehát nem alkalmas a nyáj szabadtéri éjszakáztatására, és a szabadban történő alvásra. Henri Daniel-Rops így ír erről: „A nyájak (...) fedél alatt töltötték a telet; már ebből is látszik, hogy a karácsony hagyományos téli időpontja nem lehet helyes, mert az evangélium azt mondja, hogy a pásztorok a mezőn voltak." (Forrás: Henri Dainiel-Rops, Daily Life in the Time of Jesus, New York, 1962. p. 228)
Más források egy ugyancsak ritka asztronómiai jelenség alapján i. e. 7-re teszik Jézus születési évét. Ebben az évben az éjszakai égbolt negyedik legfényesebb égiteste a Jupiter, és az ugyancsak fényes Szaturnusz szoros együttállásban voltak.
E rendkívüli égi jelenség pedig Augustus második népszámlálásának évére esett.
A keresztény hagyomány nem őrizte meg Jézus születésének napját, és annak ellenére, hogy a 2. századtól már az ókeresztények is megemlékeztek a Megváltó születésnapjáról, a dátumnak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.
A kereszténység korai évszázadaiban, az ókeresztény közösségek az epifániát, azaz az emberré vált Isten világrajövetelét vízkeresztkor, január 6-án ünnepelték meg. A 3. században élt Alexandriai Szent Kelemen szerint Jézus május 15-én született, a 4. században működött teológus, Szent Epiphaniosz viszont január 6-ra teszi a Megváltó születésnapját. Antiochiai Teofiliusz Commodus császár uralkodása idején (180–192) feljegyezte, hogy a gaulok december 25-én emlékeznek meg a Megváltó megszületéséről.
Hippolitusz ókeresztény bölcselő 202-ben Dániel könyvéhez írt magyarázatában ugyancsak azt állítja, hogy Jézus Augustus császár 42. életévében, december 25-én, szerdai napon született meg Betlehemben. 350-től hivatalosan is december 25. lett Jézus elismert születésnapja.
Valójában Jézus a legnagyobb valószínűséggel
késő nyáron vagy kora ősszel, a héber Tisri havában születhetett meg.
Lukács evangéliuma konkrét támpontot ad ehhez, Keresztelő Szent János megszületésével kapcsolatosan: „Amikor Erzsébet terhessége hatodik hónapjában volt, Isten a galileai Názáret városába küldte Gábriel angyalt egy szűzhöz, aki egy József nevű férfi jegyese volt" (Lukács 1, 24-33). Jézus tehát Keresztelő Szent János után hat hónappal fogant meg. Ha János fogantatásának idejétől Jézus fogantatásáig hat hónappal számolunk, Kiszlév végéhez érünk, ami egyben a zsidó hanuka, a fény ünnepének ideje.
Márpedig János evangéliuma Jézust a „világ világosságának" nevezi, (János , 8,12) ami egyesek értelmezése szerint a hanuka idején történt fogantatásra utal. János Niszán hónap 15. napján született, (Niszán havában szenvedte el Jézus a kereszthalált), és ha ehhez hat hónapot hozzáadunk, úgy a héber naptár szerint Tisri 15-ét kapjuk, ami a mi naptárunkban szeptember 14-nek felel meg. A Szentírás sokkal inkább a megváltó szeptemberi, mint sem decemberi megszületését valószínűsíti. Hogy mégis miért december 25. lett Jézus hivatalos születésnapja?
A 4. század derekára a kereszténység vált a Római Birodalom uralkodó vallásává,
és ha ekkor még nem is tiltották be a pogány szertartásokat, a korábbi római államvallásnak már csak a megtűrt státusz jutott. A régi római vallásban a téli napforduló ideje, december 21. kitüntetett dátumnak számított. Ekkor rendezték meg a Saturnáliát, az egyik legnagyobb pogány ünnepet. A 4. században a régi vallás hívei, elsősorban a római arisztokrácia, a szenátori rend tagjai a pogány ünnepek látványos megrendezésével protestáltak a klasszikus római hagyományokat szerintük felszámoló kereszténység túlhatalma ellen.
Erre lehetett válaszreakció Jézus születésnapjának december 25-én történő megünneplése,
hogy végleg elnyomják a hervadó pogány kultuszokat.
Karácsony ünnepén végül is nem az a legfontosabb, hogy Jézus valóban december 25-én született-e, vagy sem, hanem hogy kiteljesedjen az általa hirdetett szeretet és béke.