A kövületek alapján élt olyan dinoszaurusz, amelynek serdülőként foga volt, azzal ette a húst, felnőtt állatként azonban a csőrével fogyasztotta a növényeket - írták a kutatók a Current Biology című tudományos lap aktuális számában.
A felfedezés azért meglepő, mert egyetlen más hüllőnél sem tapasztaltak még ilyet. A Limusaurus inextricabilis mintegy 150 millió éve élt a mai Kína területén. Első kövületeit nagyjából tíz éve fedezték fel.
Eleinte azt hittük, két különböző ceratosurusféléről van szó, az egyik fogas volt, a másik fogatlan. Két külön fajként kezdtük leírni őket"
- mesélte a BBC-nek Szuo Vang, a Pekingi Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.
Később vették észre, hogy a "két állat" feltűnően hasonlít egymásra, kivéve a fogakat.
Azt állapították meg, hogy a dinoszaurusz felnőve elveszítette a fogait. Ez az első hüllő, amelyre ez jellemző. "Semmi ilyesmit nem láttunk eddig a gerincesek kövületeit tanulmányozva.
A maiak közül is egyetlen egy szárazföldi állat ilyen, a kacsacsőrű emlős"
- mondta Stephen Brusatte, az Edinburghi Egyetem tudósa, aki nem vett részt a kutatásban.
A Limusaurus, vagyis mocsári gyík a hüllőmedencéjű, két lábon járó dinoszauruszok egy régi és elég primitív faja. Ahhoz a csoporthoz tartozik, ahová a közismert ragadozók, a T. Rex és a Velociraptor is. Az új faj felfedezése segít megmagyarázni, hogyan alakult ki az evolúció során a madarak csőre.
A modern állatok körében gyakoribb a felnőttkori fogvesztés, egyes hal- és kétéltűfajok, valamint a kacsacsőrű emlős is így fejlődik.