1951. december 16-án hajnali 2-kor Pataki Miklós a 15. kerületi Wesselényi utca és Szabadság út kereszteződéséhez közeledett autójával, amelyben két utas ült. A saroktól úgy 20-25 méterre megpillantott egy taxit, egy Skodát. Lehúzódott az út szélére, hogy jobban megnézze. Kiszállt, és közelebb lépett.
Azt hitte, hogy egy részeg taxisra talált, de amikor kinyitotta az autó ajtaját, és felkapcsolta a belső világítást, meglepődött. Senkit sem látott. Akkor jött rá, hogy egy kabát nélküli férfi fekszik hátul, amikor a hátsó ajtóhoz lépett. A rémült Pataki az utasaiért kiáltott. Mindketten csatlakoztak hozzá. Amikor öngyújtóval megvilágították a belső teret,
jól látszott, hogy a férfi feje véres.
Amíg a többiek a helyszínen maradtak, Pataki elsétált a legközelebbi rendőrőrsre. A járőrök azonnal elindultak a helyszínre, közben az őrsparancsnok értesítette a mentőket. A mentőorvos a helyszínen megállapította, hogy a férfin nem lehet már segíteni. Halott volt.
Gyorsan szedte a lábait. Az utcai lámpa fénye megvilágította a szőrmét, amit a kezében tartott. Rájött, hogy a ruhadarab véres. Eredetileg úgy tervezte, hogy erre cseréli jellegzetes kabátját, de már tudta, hogy meg kell tőle szabadulnia, csak előbb át kell kutatnia a zsebeit. Hatszáz forintot talált. Eltette, majd
véres kezét a bunda bélésébe törölte.
Befordult egy társasház udvarára, ahol egy kutya megugatta, de ő nem törődött vele. Végigment az előkerten, és belépett a lépcsőházba. A bundát a legsötétebb zugba dobta, aztán megfordult, és kilépett a ház ajtaján, akkor vette észre a rendőrt. Egyenesen felé tartott.
Az áldozatot ingre vetkőztették, és arccal az ülés felé fordították. A halott férfi egy nagy vértócsában feküdt a hátsó ülésen egy női zsebkendővel a szájában. Zakója a combja alatt volt összegyömöszölve. Látványából, elhelyezéséből arra következtettek a nyomozók, hogy már nem élhetett, amikor betették az autóba.
A holttest egész helyzete természetellenes benyomást keltett”
– olvasható a helyszíni szemléről és nyomozásról készült rendőrségi feljegyzésben, a BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnökség: 20 év a nép szolgálatában című könyvében.
A mentőorvos még az autóban átvizsgálta a tetemet. A fejen lövések nyomát, két bemeneti nyílást talált. Mivel sem kabátot, sem zakót nem viselt, a nadrágzsebeit pedig üresen találták,
nem tudták megmondani, ki lehet a halott.
A taxivállalathoz fordultak segítségért. Amikor a szervezet megbízottjai a helyszínre értek, az áldozatban felismerték T. Miklós taxisofőrt.
Kollégáinak és feleségének kihallgatása után kiderült, hogy a taxisofőr bundája, 15 köves svájci aranyórája, karikagyűrűje, valamennyi papírja, „képesített gépkocsivezetői” és szakszervezeti igazolványa és bejelentő lapja, valamint 600-700 forintja is eltűnt. Arra következtettek, hogy a gyilkos ezeket magával vitte.
Figyelte, hogy a rendőr alaposan végigméri, ahogy elhalad mellette. Nem igazoltatta, amiből arra gondolt, hogy még nem találták meg az áldozatot. A legközelebbi keresztutcánál balra fordult. Kiért a vasúti töltéshez. Felkapaszkodott egy lassan közlekedő tehervonatra, hogy minél távolabb kerüljön a tetthelytől. Nem sokáig utazott, mert úgy döntött, leszáll a Keleti pályaudvarnál. Senki sem látta, hogy elsétált a WC-ig, ahol
a kezéről és nadrágjáról lemosta a vért,
aztán visszament a vágányokhoz, és újra felkapaszkodott az egyik vagonra.
Mivel akkoriban még nem tudtak sötétben helyszínelni, meg kellett várniuk, amíg kivilágosodik. Hajnalban látták meg a taxitól nagyjából 8 méterre lévő földes, száraz területen a húszcentis vértócsát, amelyből hosszú vérnyomok ágaztak el. Ettől a területtől egy méterre egy összetört, fekete keretes szemüveget és egy kilőtt pisztolytöltény hüvelyét találták.
A helyszíniszemle-bizottság tagjai ekkor már tudták, hogy a taxisofőrt
nem a kocsiban lőtték le,
hanem attól néhány méterre, és csak utána vonszolták az autóba.
A taxit is alaposan átvizsgálták. Az autó tetejének jobb oldalán, a szélvédő üveg és a csomagtartó között, lövedéktől eredő bemeneti nyílást találtak, amelynek környékén 7-8 cm nagyságban a dukkózás frissen lepattogzott. Megállapították, hogy a sérülést egy 7,62 vagy 7,65 mm kaliberű lövedék okozhatta. A töltényre a hátsó ülés előtti részen, a kocsi aljában bukkantak rá. A motorház tetejének bal oldali, hátsó részén egy 50x50 cm-es, véres ruhától szennyezett mázolási nyom árulkodott arról, mi történhetett.
Vérszennyeződés volt még a bal oldali első sárvédő felső részén, valamint a jobb oldali hátsó sárvédő hátsó részén és a jobb oldali hátsó ajtó kilincsén, a kilincs fölötti részen”
– jegyezték fel a bűnügyi technikusok.
Az ülés előtt, az autó aljában, másfél liternyi vértócsában egy kék színű sapkát találtak. A jobb oldali hátsó ajtó belső, alsó részén pedig megtalálták a lövedék becsapódási nyomát. Az első ülés, a kormány, a műszerfal, a fék és a sebességváltókar, amely a második fokozatban állt,
véres volt.
A kéziféket nem húzták be.
Miután a holttestet kiemelték az autóból, az ülés előtt még egy kilőtt hüvelyt találtak, az autó aljában pedig a hozzátartozó, deformálódott töltényt is meglátták.
A daktiloszkópus, vagyis az ujjlenyomat-szakértő nem talált használható nyomot a taxiban. Az órán található jobb kézhez tartozó középső ujjnyom ugyanis az áldozaté volt, amivel nem jutottak közelebb a gyilkoshoz.
Hajnali 5 óra volt már, amikor a Testvériség tér 6. szám alatti társasház egyik lakója elindult a Keleti pályaudvarra. A földszinten, a lépcsőház pincelejárati lépcsőjénél egy „fekete tömeget vett észre”. Először egy részeg emberre tippelt, majd egy szerelmespárra, de ahogy közelebb ért, már látta, hogy
egy sáros, véres bundát talált.
Felvette és beadta a földszinten lakó ismerőséhez azzal a kéréssel, hogy hívja a rendőrséget.
Nem sokkal később egy kutya ugrált föl a földszinti lakó ablakára. Meglehetősen izgatottan ugatott, miután gazdáját, a pórázt tartó rendőrt és annak társát a tetthelytől 300 méterre lévő házhoz vezette még azelőtt, hogy a bejelentés alapján megérkeztek volna a többiek. A nyomozók az egész házat felbolygatták. Mindenkit felkerestek, mindenkit kikérdeztek és ellenőriztek, de előbb abba a lakásba kopogtattak be, amelynél jelzett a nyomkövető kutya.
Ez egy honvéd törzsőrmester otthona volt, ahol a feleségével és gyerekével együtt lakott. Az asszony azt mondta, a férje nem volt otthon az éjjel, mert a laktanyában teljesített szolgálatot. Őt egy órán belül tisztázták a nyomozók. A rendőrök is megtalálták a bundát, amelynek bal oldali belső zsebében 10 és 20 forintos címletekben 150 forintot találtak.
A szőrmét szakértő is megvizsgálta, és megállapította, hogy
a sárból nyert „talajrészek” megegyeznek a tetthely talajával.
A nyomozók már tudták, hogy ez volt a sofőr bundája, és azt is, merre menekült a gyilkos.
Az orvosszakértő az arcának jobb oldalán a fültől 3 cm-re találta meg a helyet, ahol az első lövés érte a sofőrt – oldalról lőtték le.
„A nyílás alsó részén bevájt, körülötte feketés gyűrű, 6–10 centiméteres körzetben kölesnyi hámhiányok. A lövés leadásának távolsága 30–50 cm. Ugyanennek a lövésnek a kimeneti nyílása a bal arcélen, a fülkagyló felső részével egy vonalban volt felfedezhető, sugárszerű repedés formájában.
A bal arcon, az előbbi lövés kimeneti nyílása alatt 2 cm-re egy másik lövés bemeneti nyílása látható.
A nyílás körül 3 cm-es szabályos körként kölesnyi hámhiányok és hajpörkölés. E lövés leadásának távolsága 6–8 cm lehetett. E második lövés kimeneti nyílása a koponyarész jobb oldalán, a falcsontoknak megfelelően, sugárszerű repedést okozott” – írta az orvos, aki nem tudta megmondani, melyik lövésbe halhatott bele az áldozat, mert mindkettő halálos lehetett. Azt viszont megállapította, hogy valamikor éjfél és hajnali 2 óra között halhatott meg.
1951-ben olyan taxik járták az utcákat, amelyeknél az úgynevezett díjszabásjelző órát nem az utastérben, hanem kívül, az autó oldalán helyezték el. Ahhoz, hogy a taxis „lecsapja”, ki kellett szállnia. Ennek az állásából, valamint az orvosszakértői jelentésből arra következtettek a nyomozók, hogy a taxisofőr akkor kaphatta az első lövést,
amikor megnézte, mennyi a fuvardíj.
Gyilkosa tőle jobbra állt. Másodjára akkor lőtt rá, amikor már az autóban volt.
A fegyverszakértői jelentésből az is kiderült, hogy mindkét pisztolytöltény, a hüvely és a mag is egy 7,65 mm kaliberű Frommer pisztolyhoz tartozott. A töltények pedig a II. világháborúban, 1940-ben készültek.
A tetthely környékének átfésüléséből ennél több nem derült ki, ezért tanúkat kellett találniuk. A helyszínhez közel lévő, Ady Endre tér 13. szám alatti házban az egyik férfi az első világháborúban szerzett betegségére hivatkozva rossz alvónak tartotta magát. Amikor felkeresték a nyomozók, azt mondta, december 15-én 22 órakor feküdt le, és csak igen nehezen tudott elaludni. Az volt az érzése, hogy már nagyon régen hánykolódik az ágyban, amikor
a Szabadság tér felől lövéshez hasonló hangot hallott.
Felkelt az ágyból. Kinézett az ablakon, és látta, hogy a Szabadság utcában és a Wesselényi utcai sarokhoz közel egy autó áll, amelynek mindkét lámpája világít. Arra gondolt, hogy a hangot az egyik autógumi kidurranása okozhatta. Megnézte az órát: 1 óra 20 percet mutatott. Megjegyezte, hogy igen gyakran késik, akár 30-40 perccel is kevesebbet mutat.
Lefekvés előtt röviddel még egy durranást hallott,
de emiatt már nem ment a függönyhöz.
Egy másik, szomszédban lakó férfi is hallotta a lövések hangját. Ő hajnali háromnegyed kettőre emlékezett. Ez a két vallomás és az orvosszakértői jelentés segített a gyilkosság időpontjának pontosításában.
Közben a helyi szakaszvezető is vallomást tett. Azt mondta, hajnali 2 óra tájban indult el a Testvériség tér 8. szám alatti mentőállomásról. A 6. szám felé közeledett, amikor meglátott egy katonaköpenyben lévő, civil sapkát és pantallót viselő férfit kilépni a házból. Amikor melléért, látta, hogy a férfi
egy átalakított ruhadarabot visel,
amelyen sem állományjelzés, sem váll-lap nem volt. Azt mondta, hogy a férfi 23-25 év között lehet, 175-180 cm magas, sovány és hosszúkás arcú.
Úgy döntött, egyik ismerőséhez utazik azzal a vonattal, amire a Keletiben felkapaszkodott. Meg is érkezett hozzá, február 2-án viszont elhatározta, hogy nem marad tovább. Folytatta az útját Csengerbe. A község szélén lévő egyik házban szállást kért.
Közölte, hogy el akar szökni, amihez a háziak segítségét kérte.
Két család is elhajtotta, míg végül a harmadik háznál megengedték neki, hogy meghúzza magát éjszakára.
A helyszín átvizsgálásából származó adatok és a beszerzett tanúvallomások alapján a nyomozókban egyre erősödött a gyanú, hogy a gyilkos azért ölt, hogy kirabolhassa a sofőrt. Az is világossá vált, miért volt véres a kormány. A lövések után a gyilkos az autóval akart elmenekülni.
A véres kézzel összefogdosott indítóberendezés is ezt igazolta.
Úgy tűnt, nem tudta beindítani az autót. Az áldozat szájában talált női zsebkendő pedig női tettestársra utalt. Az ötvenes években nem volt egyedi a taxisgyilkosság.
Tipikusan nagyvárosi jellegű bűncselekmény volt ez, a tettes kihasználta azt a körülményt, hogy kettesben maradt a taxivezetővel, akit legtöbbször elhagyatott területre irányított. A tettes a taxivezetőt védtelennek tartja, akinél – a korábban tett fuvarokra gondolva – nagyobb összegű készpénzt gyanít”
– foglalták össze az indítékot a rendőrök.
A véres bunda helye és a vallomások alapján az a katonaruhát viselő férfi lett az első számú gyanúsított, akiről a szakaszvezető személyleírást adott. A helyi körözés elrendelése után
országos körözést adtak ki ellene.
A gyanúsított személyleírásáról és a rablógyilkosságról a megyei rendőr-főkapitányságok mellett a Budapesti Honvédhelyőrséget, a börtönöket, fegyházakat és azokat az üzleteket is értesítették, akikkel a rablógyilkos felvehette a kapcsolatot.
Tehát azt is figyelték, hátha felbukkannak valahol - vagy egy piacon vagy egy boltban - az áldozat elrabolt, értékes tárgyai. Számos rendőrségről jelentették, hogy véres ruházatú férfiakat vittek be a kapitányságra, de mindegyikről kiderült, hogy kocsmai verekedésben vett részt.
Eközben a taxivállalat napokig arra kérte a taxisokat, jelentkezzen az, aki tud valamit arról, kivel lehetett az áldozat december 15-ről 16-ra virradóra. Végül négy nappal a gyilkosság után,
december 20-án besétált a rendőrségre az egyik sofőr.
Sárosi Dénes azt mondta, december 15-én éjjel 23:30-kor az EMKE épületénél várt a következő fuvarára. Amikor ő lett az első, még két taxi futott be a taxiállomásra.
Egy 22-23 évesnek látszó, 175 cm magas, sovány, fekete arcbőrű, borotvált, katonai köpenyt viselő férfi lépett oda hozzá. Sürgősen Pécelre akart utazni. Mivel Sárosi autójában nem volt elég benzin egy ilyen hosszú úthoz, és a gumikat sem találta erre megfelelőnek, nem vállalta a fuvart. Ő ajánlotta a mögötte álló T. Miklóst.
Úgy emlékezett, hogy a két férfi néhány percig beszélgetett egymással, majd kollégája beült a kormány mögé, utasa pedig a hátsó ülésre. Útnak indultak. Az áldozat autója mögött álló taxis is megerősítette, hogy egy magas férfi szállt be T. Miklóshoz, de ennél jobban nem figyelte meg. Ez a sofőr azt mondta, ezután kiszállt az autóból, és odasétált az első sofőrjéhez, és megtudta, miért nem ő vállalta a fuvart.
Tizenhárom nappal a taxis meggyilkolása után csörgött a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a telefon. A cinkotai őrsről jelentették, hogy a strandfürdő kerítése mellett
egy honvédségi posztópantallót találtak papírba csomagolva.
A szövetet szakértőhöz küldték, de mivel nagyon kevés vér maradt rajta, a korabeli technikával nem tudták meghatározni, milyen vércsoportba tartozhatott az, akinek a vére ráfröccsent.
Az egyik katonai börtönből is felhívták a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Azt mondták, a körözésben szereplő személyleírás egyezik azzal az elítélttel, aki november 15-én szökött meg az intézetből, és azóta sem találják.
Eközben a nyomozók megérkeztek Pécelre, abba a községbe, amelyről az a taxis beszélt nekik, aki nem vállalta a fuvart. Ahogy a rendőrségi jelentésben áll „rendszeres és szívós munkával” házról házra érdeklődtek az utas után.
A község egész lakossága szinte részesévé vált a nyomozásnak. A lakosság segítségét dobszó és falragaszok útján kérték”
– olvasható a rendőrségi jelentésben.
Végül a Szemere utca 8. szám alatt kötöttek ki a nyomozók. A házban lakó orvos azt mondta nekik, hogy december 16-án éjjel egy ház előtt megálló autó erős motorzúgására ébredt fel. Mivel a feleségét várta haza, rápillantott az órára, ami 00:25 percet mutatott.
A ház első emeletén lakó asszony is megerősítette, hogy fél 1 körül lehetett, amikor valaki a földszinten lakó Weinerné lakásának ablakán zörgetett. Az asszony, aki a színházban lévő lányát várta haza Budapestről, kihajolt az ablakon, és kiszólt az illetőnek, hogy az orvost keresi-e. A férfi elutasító válasza után bezárta az ablakot. Később látta, hogy földszinti szomszédjától két férfi távozik.
A 62 éves, földszinten lakó asszonyt is kihallgatták a nyomozók. Ő azt mondta, hogy december 15-én 22 órakor feküdt le, és arra ébredt, hogy
valaki dörömböl az ablakon.
Kikiáltott, ki az. Azt a választ kapta, hogy az egyik férfi egy budapesti katonai nyomozó, és egy katonaszökevényt keres. Weinerné be is engedte a fiatal férfit. Ő átkutatta a lakást, majd a konyhában vizet ivott. Később egy papírt vett elő a zsebéből, és azt kérdezte, ismer-e az asszony a községben egy B. I. nevű lányt. Az asszony vallomása szerint a férfiak csak akkor távoztak, de akkor aztán
sürgősen dolguk akadt, amikor lépéseket hallottak.
Ez a vallomás illeszkedett ahhoz, amit a ház többi lakója mondott el a kérdéses éjszakáról.
Azt is megvizsgálták, találnak-e más kapcsolatot az asszony és a fiatal férfi között. Rájöttek, hogy ezelőtt az este előtt nem ismerték egymást. Az alapos nyomozás során kiderült, hogy más házak ablakán is kopogtatott egy fiatal férfi aznap éjszaka: a kultúrház felől érdeklődött.
Tizenhat nappal a taxis meggyilkolása után megint csörgött a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a telefon. A Szabolcs megyei katonai alakulat arról tájékoztatta a rendőröket, hogy november 20-án
valaki ellopta az egyik honvédjük köpenyét,
miközben a szabadságát töltő katona egy előadáson ült egy helyi kultúrházban. Köpenyét és sapkáját a ruhatárban hagyta. Amikor ki akarta váltani ezeket, a ruhatáros elárulta, hogy egy másik férfinak már odaadta. A fiatal férfi, akinek a személyleírása illett arra, akit a szakaszvezető leírt, azt mondta, valaki rosszul lett, és a köpennyel le akarja takarni.
A nyomozók a katonai börtön parancsnokságára utaztak, hogy kiderítsék, ki szökött meg az intézetből november 15-én. Megtudták, hogy egy 22 éves, kolozsvári születésű, nőtlen villanyszerelőről és honvéd szakaszvezetőről van szó,
akit Székely Zoltánnak hívnak.
A férfi bevonulása előtt egy fővárosi üzemben dolgozott. Tiltott határátlépés és „társadalmi tulajdon kárára elkövetett lopás” miatt kapott büntetést. Elítélt társai előtt kijelentette:
Olyan dolgokat fog csinálni, hogy hallani fognak róla.”
Székelyt egy platós autón szállították november 15-én, amikor az őt kísérő őrök figyelmetlenségét kihasználva leugrott és elmenekült. A nyomozók kiderítették, hogy nincsenek barátai, csak a menyasszonyával, egy túrkevei lánnyal és B. I.-vel levelezett.
A rendőrök most már arra voltak kíváncsiak, ki lehet B. I. Meg is találták a Központi Lakcímnyilvántartóban. Ezután már csak azt kellett tisztázniuk, ismer-e olyat, aki megfelel a személyleírásnak.
Miután beszerezték Székely fényképét, elmentek abba a budapesti üzembe, ahol a férfi korábban dolgozott. Itt derült ki, hogy B. I. a munkatársa volt, akit azonnal felkerestek az otthonában. A nyomozók az ajtó előtt álltak.
Azt gondolták, a férfit is bent találják,
de csak a lány, annak édesanyja és bátyja tartózkodott a lakásban.
B. I. készséggel segített a rendőröknek. Elmondta, hogy ismeri a férfit, és úgy tudja, börtönben van. Tagadta, hogy tud a szökésről. Miután a nyomozók figyelmeztették a hamis vallomás következményeire, bevallotta, hogy elment hozzá a férfi, miután leugrott a platóról.
Pisztoly volt nála, és kijelentette, hogy Romániába szökik”
– idézi a rendőrségi jelentés a lány szavait.
A nyomozók átkutatták a lakást. Néhány, közömbös hangú levélen kívül nem találtak mást, ami összekötötte volna a két embert, de
egyre biztosabbak voltak benne, hogy Székely Zoltán a gyilkos.
Ezt erősítette meg az is, hogy a férfi fényképét több másik férfi fotója közül a szakaszvezető és a péceli ház földszintjén lakó asszony is egyértelműen kiválasztotta.
Most már csak azt kellett kideríteniük, hol lehet a taxisgyilkos. Elküldték a fotóját a megyei rendőr-főkapitányságoknak. Mivel tudták, hogy Romániába készült, szóltak a határőrségnek.
Nagyon fontos volt, hogy gyorsan elfogják.
Nemcsak azért, mert rablógyilkosságot követett el, hanem azért, mert a fegyver még nála volt.
Az illegalitásban élő ilyen bűnöző a legsúlyosabb közvetlen veszélyt jelenti a közbiztonságra, hiszen, mint akinek már nincs vesztenivalója, mindenre kész céljának elérése érdekében”
– magyarázzák a nyomozók a jelentésben.
Az agresszió normális esetben csak fantáziának szokott megmaradni egy hétköznapi emberben. Ha valaki cselekvésbe fordítja át a belső feszültségből fakadó agresszióját, az patológiás eset, hiszen nála elmosódik a kontroll, a gát
– mondja a 65 évvel ezelőtti gyilkosságról Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.
Bennem egy antiszociális személyiségkép rajzolódik ki, akinek nincs veszélyérzete. Biztos vagyok benne, hogy racionálisan tudta, hogy mit tesz. Nem valószínű, hogy elmebeteg lett volna, akinek a tudata beszűkült, és ennek a következménye lett volna az, amit tett
– teszi hozzá.
A nyomozást végző csoport a fénykép és a pontos személyleírás alapján a korábbinál már pontosabb országos körözést tudott kiadni. Tovább kutattak a férfi ismerősei után, mert tudták, hogy az egyiküknél húzhatta meg magát. Azzal is számoltak, hogy
használja a sofőr iratait,
vagyis könnyen lehetséges, hogy a taxisnak adja ki magát.
Felhívták a román belügyminisztériumot, és közölték, hogy Székely át akart szökni a határon. Arra kérték a románokat, hogy azonnal
tartóztassák le, és adják ki Magyarországnak.
Még azt is megmondták a bukarestieknek, melyik utcában lakik Kolozsvárott a nagynénje.
A nyomozók következő útja Túrkevére vezetett, ahol hamar megtalálták azt a lányt, akit Székely eljegyzett. A lány azt mondta, hogy 1951 áprilisában ismerkedtek meg, májusban már el is jegyezték egymást. Bevallása szerint többször felkereste Túrkevén a férfi, akibe beleszeretett. Legalábbis azt hitte, de amikor egyik fiú ismerősét agyonlövéssel fenyegette meg, visszaadta neki a gyűrűt. Azt mondta,
durva, erőszakos és semmitől vissza nem riadó embernek ismerte meg Székelyt.
A lány megszakította vele a kapcsolatot, de december 10-én ismét járt nála a férfi, aki arról hallgatott, hogy megszökött. A kikérdezett lány tisztán fel tudott idézni egy pillanatot, amikor Székely Zoltán elővette a pisztolyát, szétszedte, és a jelenlétében megtisztogatta. Székely azt mondta menyasszonyának,
a katonaságnál nagyon megszerette a pisztolyt, és már nem tudna tőle megválni.
A túrkevei vallomásban szerepel egy december 3-án küldött levél, amit a férfi írt, és fényképet is tett a borítékba. A nyomozók kiderítették, hogy a fotót november 30-án készítették a budapesti November 7. téren az egyik fotósüzletben. Ekkor egy olyan fotó is készült róla, amelyen ingujjban áll, jobb kezében pisztolya lövésre készen, miközben bal keze a csípőjén pihen.
Ez a típus nem szeret senkit, nem tanul, nem szorong, nincs bűntudata. Nincs benne kontroll, fékrendszer, amely megakadályozná. Problémája gyökere a gyerekkorában keresendő. Olyan fokú bántalmazás, elhanyagolás, traumák érték ezt a férfit, és olyan közegben, ahol ezt a típusú agressziót, a másik ember ignorálását, az empátianélküliséget jutalmazzák”
– mondja Makai Gábor.
A nyomozók alaposabban utánanéztek, kivel van dolguk. Székely Zoltán Kolozsvárott született 1930-ban. Megtudták, hogy
szüleit korán elvesztette,
tehát biztonságos családi közeg nélkül nőtt fel. Apja és anyja még kisgyerekkorában, a II. világháború előtt meghalt, az egyik testvérét pedig a világháborúban vesztette el. Az anyai nagymamája nevelte. Iskolái elvégzése után üzemekben és bányákban dolgozott Romániában, aztán átszökött a határon, és Budapesten telepedett le. Előbb segédmunkásként, majd betanított munkásként dolgozott ott, ahol B. I.-vel megismerkedett. A lánnyal is huzamosabb ideig volt kapcsolata.
Azt is tudták, hogy valahol bujkál, de hiába csörgött állandóan a telefon, hiába kaptak értesítést a különböző megyei kapitányságoktól, hiába figyelték a férfi ismerőseit, egyszerűen nem találták, nem tudták elfogni. Leült a nyomozás.
Aztán 1952. február 3-án hajnalban a Szabolcs megyei Csengerben a helyi rendőrőrs fegyveres járőre belépett egy ház szobájába, és rákiáltott az ágyban fekvő férfira:
Igazolja magát!”
Székelynek nem maradt annyi ideje, hogy előrántsa párnája alá helyezett, csőre töltött pisztolyát, mert a rendőr hamarabb elfogta. A férfi szinte azonnal, rögtön az első kihallgatásán beismerte, hogy ő gyilkolta meg a taxisofőrt. Az a jelentésből nem derült ki, hogy végül ki vezette nyomra a rendőröket. Makai Gábor szerint az ilyen bűnöző vállalja, amit tett.
Ezek az emberek nem félnek attól, hogy börtönbe kerülnek. Az ilyen típusú ember a börtönben is szemrebbenés, a bűntudat csírája nélkül bármikor beszél arról, amit tett. Ha netán kikerül onnan, nem tud beilleszkedni a társadalomba, mindent ott folytat, ahol abbahagyta”
– mondja. Szerinte a férfi viselkedése patológiás személyiségre utal.
„Ez a típus saját hibáiból sem tanul, kritikátlan, gátlástalan, nincsenek számára határok. Megégeti magát és újra megégeti magát. Ha valamit nem kap meg, akkor azt elveszi.
Ha valaki akadályozza, ösztönlénnyé alakul.
Nagyon jól tud manipulálni, de hozzá kell tennem, hogy nem szociopata, nem antiszociális személyiségzavaros. Nem megnyerő. Nem az a típus, aki jól el tudja magát adni bankárnak vagy ügyvédnek, akkor, amikor semmi köze hozzá” – teszi hozzá.
A túrkevei lány kihallgatásán kiderült, hogy disznóvágást tartottak a faluban, amelyre mindketten hivatalosak voltak. A férfi arra kérte a lányt, hogy adjon neki egy zsebkendőt, és a lány engedelmeskedett. Ezt találták meg a taxis szájában.
Székely részletesen beszámolt menyasszonyához fűződő kapcsolatáról. Azt mondta, azért szakítottak, mert megfenyegetette a lány egyik ismerősét. Vallomása szerint bántotta a dolog, de hiába írt neki levelet, hogy bocsásson meg, a lány erre már nem válaszolt.
A megfélemlítés esetében, amikor valaki zsarol valakit, az illetőnek az a célja, hogy a másik féljen. Az esetek többségében mindig az az ember fél, aki a főzsaroló. Ilyenkor megfordul a szereposztás. Ha ő érzi magát beszorítva, kiszolgáltatva, agresszióhoz nyúl”
– mondja Makai Gábor.
Székely vallomásából kiderült, hogy a szökés után az egyik barátja feleségét kereste fel, hogy átöltözhessen. Szürke nadrágot és zakót vett fel. Azt mondta, ebben a községben lopta el a katona köpenyét, mert úgy gondolta, ilyen ruhában könnyebben tudja majd megközelíteni a határt, hogy átszökjön Romániába. Elindult Budapestre. Útközben felkereste egy másik ismerősét.
Itt kerültek le a rendfokozati és állománycsoport-jelzések az egyenruháról.
Ők vágták le, akárcsak a fémgombokat, hogy csontgombokkal helyettesítsék. Ez az ismerős adta neki a Frommer pisztolyt, és hozzá még 24 töltényt, valamint 150 forintot, amelyből 32 forintot a budapesti vonatjegyre költött.
A fővárosban egyenesen B. I. lakására ment, hátha újra összejöhetnek. Akkor tudta meg, hogy már van jegyese. Abban viszont segített neki a lány, hogy az egyik ismerőse befogadja. Székely bevallotta, hogy a November 7. téren igazolványképet és egy állófényképet is készíttetett. Az előbbit elküldte a menyasszonyának, majd felkereste.
Túrkevei tartózkodásáról tett vallomása mindenben egyezett azzal, amit a lány mondott. Azt sem tagadta, hogy
elővette a fegyvert, szétszedte, majd újra összerakta,
aztán a lány szeme előtt megtisztogatta. Mivel akkor már igencsak fogytán volt a pénze, gyalog indult el a községtől 28 km-re lévő helységbe, ahol egyik ismerőse lakott. Útközben megismerkedett egy férfivel. Tőle tudta meg, hogy az már nem lakik ott, akit keres. December 15-ig ennél az új ismerősénél húzta meg magát.
Ekkor merült fel benne a gondolat, hogy feljön Budapestre, az éjszakai órákban megöl egy taxisofőrt, és a pénzét elrabolja”
– idézi a férfi szavait a rendőri jelentés.
Este nyolc órakor érkezett a fővárosba. Mivel – saját véleménye szerint – túl korán volt még a gyilkossághoz, megnézett egy filmet a Bethlen moziban, majd az előadás után elgyalogolt az EMKE-ig. Előbb cigarettát vett a nagy csemegeboltban, majd a taxisállomáshoz sétált. Ugyanazt mondta el, amit a taxisok korábban. Az első autós nem vállalta a fuvart, a második viszont azt mondta, elviszi.
A főváros területét elhagyva végre akarta hajtani a gyilkosságot, azonban nem talált semmiféle ürügyet a gépkocsivezető megállítására. Menet közben nem mert a vezetőre lőni, attól tartott, hogy a gépkocsi felfordul, és ő is megsérülhet. A gépkocsivezető kérdésére Pécel előtt közölte, hogy szökött katonát keresnek a községben, de hamarosan visszatérnek Budapestre.
Elmondta, hogy kiszállt, és a kultúrház felől kérdezgette a helyieket, ahová el is jutottak, de az épületben már nem volt senki. Arról nem tudni, miért ment a kultúrházba. Ezután kötöttek ki a Szemere utcánál. A földszinti lakónál tett rövid és valójában haszontalan intermezzo után Székely közölte a sofőrrel, hogy nem találta meg azt, akit keresett.
Elhagyták Pécelt, és Budapest felé vették az irányt. Székelynek elfogyott a pénze. Nem akarta megkockáztatni, hogy a taxis rendőrt hív amiatt, mert nem tudja kifizetni a fuvart. Vallomásában kiemelte,
attól tartott, kiderül, hogy szökött rab.
Mindenképpen meg kellett ölnie a férfit. Pisztolyát csőre töltötte köpenye zsebében, de túl nagy volt a szembejövő forgalom.
Budapesten „zuglói lakására” vitette magát, de amikor a Keleti pályaudvarnál T. Miklós a címet kérte, csak a 67-es villamos végállomását jelölte meg. Amikor odaértek, azt mondta,
hajtson a sportpálya melletti utcába.
Tudta, hogy ott sötét van, és házakat is ritkábban látni. Még az utca vége előtt megállította a taxit.
T. Miklós balról, Székely Zoltán pedig a hátsó ajtón jobbról szállt ki. A sofőr elölről megkerülte az autót. Amikor lehajolt, hogy megnézze, mennyit mutat az óra,
gyilkosa a taxis megvilágított arcára lőtt.
A férfi hanyatt esett, vállára terített bundája pedig mellé. Mivel a taxisgyilkos tartott attól, hogy a környékbeliek meghallották a lövést, a sofőr hóna alá nyúlt, és behúzta az autóba.
Szándéka az volt, hogy áldozatát és a gépkocsit egy távolabbi, elhagyatottabb helyre viszi, és ott sorsára hagyja. Becsukta a gépkocsi hátsó ajtaját, és a kormánykerékhez ült. A halálra sebzett T. Miklós még élt, hörgött, ezért száját egy zsebkendővel betömte”
– írták a rendőrök.
Székely benyomta az önindítót, de az autó néhány méter után leállt, mert a motor lefulladt. Hiába próbálta, többé nem tudta beindítani. Mivel a sofőr még élt, elővette a pisztolyát, és közvetlen közelről fejbe lőtte. Áldozata nem mozdult többet.
Székely a bűncselekmény végrehajtásának ebben a szakaszában már nagyon ideges volt, a mielőbbi menekülésre gondolt. Arra azonban még maradt ideje, hogy a meggyilkolt T. Miklós kezéről lehúzza jegygyűrűjét, lecsatolja karóráját, átkutassa zsebeit, pénzét és személyi okmányait elrabolja”
– olvasható a gyilkosság igaz történetében.
A taxisgyilkos kiszállt az autóból, magához vette a bundát, és elmenekült.
Székely Zoltánt a Budapesti Katonai Bíróság a hatályos jogszabályok értelmében T. Miklós megöléséért és kirablásáért
halálra ítélte.
A taxisgyilkost 1952-ben kivégezték.