A Nature című tudományos folyóiratban hétfőn közzétett tanulmányukban saccorhytusnak nevezték el az új fajt zsákhoz (latinul saccus) hasonló jellegzetességei – elliptikus formájú teste és nagy szája – miatt. A szakemberek szerint a lény a legprimitívebb példája az úgynevezett újszájúaknak, ebbe a széles biológiai kategóriába tartoznak például a gerincesek is.
Ha a tanulmány következtetései helyesek, a saccorhytus számos faj közös őse volt, és ő jelenti a legkorábbi lépést azon az evolúciós ösvényen, amely elvezett az emberekhez több százmillió évvel később – olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján.
A saccorhytus körülbelül egy milliméter nagyságú lehetett, és a tengerfenéken a homokszemcsék között élhetett. Jellegzetességei látványosan megőrződtek egy kövületben. A felfedezés egyik érdekessége, hogy a kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy az állatnak volt végbélnyílása. A tanulmány készítésében az angliai Cambridge-i Egyetem szakemberei mellett részt vettek az amerikai Northwest Egyetem, a kínai Hsziáni Egyetem tudósai, valamint más kínai és német kutatók.
Úgy gondoljuk, hogy ez a korai újszájú a legkülönbözőbb fajok, köztük az ember primitív kezdetét jelentheti.
Puszta szemmel az általunk tanulmányozott kövületek kicsiny fekete magoknak látszanak, de mikroszkóppal vizsgálva a részleteket, leesik az állunk. Minden újszájúnak egy közös őse van, és úgy gondoljuk, hogy itt erről van szó" – magyarázta Simon Conway Morris, a Cambridge-i Egyetem evolúciós paleobiológus professzora.
Degan Shu, a Nothwest Egyetem munkatársa hozzátette: kutatócsoportjuk "a múltban tett néhány fontos felfedezést, köztük volt a legősibb hal és más korai újszájúak. A saccorhytus felfedezésével kiválóan betekinthetünk egy olyan csoport fejlődésének első szakaszaiba, amely elvezetett a halakhoz, majd később az emberhez."
A legtöbb korai újszájú csoport mintegy 510-520 millió éve élt, amikor már elkezdtek diverzifikálódni nemcsak gerincesekké, hanem előgerinchúrosokká, félgerinchúrosokká, tüskésbőrűvé (mint a tengeri csillag, tengeri sün). A sokféleség ezen szintje miatt nagyon bonyolult volt meghatározni, milyen lehetett egy korábbi közös ős.
A saccorhytus mikrofosszíliáit a közép-kínai Sanszi tartományában találták meg, és időrendben korábbi minden ismert újszájúnál. A kövületet izolálták a körülette lévő kőzetekből, mikroszkóppal és CT-vel tanulmányozták, és a tudósok felrajzolták, milyen lehetett ez a kicsiny tengeri lény. "Hatalmas mennyiségű – mintegy háromtonnányi – mészkövet kellett megmunkálni, hogy a fosszíliákat kinyerjük" – mondta Jan Han, a NorthWest Egyetem munkatársa.
A tanulmány szerint a saccorhytus testének két oldala szimmetrikus volt – ezt a jellegzetességet örökölték leszármazottai, köztük az ember is –, és vékony, viszonylag rugalmas bőr borította. Ez azt jelzi, hogy volt valamiféle izomzata, amiből a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy összehúzódásra képes mozgást végzett, és ide-oda tekeredve haladt. A legszembetűnőbb jellegzetessége azonban az, hogy igen primitív módon táplálkozott, és megvolt ürülék ürítése nélkül, nem volt végbélnyílása. Kicsiny, kúp alakú képződmények voltak testén, ami lehetővé tette, hogy a lenyelt víz távozzon. Ezek a képződmények lehettek a halak kopoltyúinak evolúciós előfutárai.
Ha erről van szó, akkor az ürülék egyszerűen a száján távozott, ami a mi nézőpontunkból nem rokonszenves
– hangoztatta Conway Morris.