Rontja a diákok teljesítményét az iskolai kegyetlenkedés

iskolás
Idén az iskolakezdési tankönyvcsomagok átlagosan 10-16 ezer forintba kerülnek
Vágólapra másolva!
Csökkenti a tanulók tanulmányi teljesítményét és magabiztosságát, saját képességeikbe vetett hitét a hosszan tartó vagy erősödő iskolai zaklatás egy új tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Pszichológusok Társasága tanulmánya elkészítéséhez több száz gyerek életét követte végig óvodáskortól a középiskoláig. Eredményeiket a Journal of Educational Psychology című szaklapban mutatták be.

A zaklatás gyakoribb az általánosban

Noha az iskolai kegyetlenkedést és piszkálást (bullying) a tömegkultúra gyakrabban ábrázolja középiskolai jelenségként,

a kutatás szerint sokkal súlyosabb és gyakoribb az általános iskolákban, és fokozatosan ritkul, ahogy nőnek a gyerekek

- írja a Science Daily online tudományos lap.

A résztvevő gyerekek 24 százaléka szenvedett el iskolai évei alatt hosszan tartó kegyetlenkedést, ami összefüggést mutatott gyenge tanulmányi teljesítményükkel és csökkent iskolai aktivitásukkal - mondta el Gary Ladd vezető kutató, az Arizonai Állami Egyetem professzora.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

"Nagyon nyugtalanító, hogy ilyen sok gyerek érzi magát kegyetlenkedés áldozatának az iskolában. A tanároknak és a szülőknek fontos tudni, hogy az esetek száma ritkul az évek során, de néhány gyerek örökké szenvedni fog amiatt, amit iskolai évei alatt átélt" - vélte Ladd.

Ez az első hosszú távú kutatás

A jelenséget vizsgáló legtöbb tanulmány csak viszonylag rövid ideig kísérte figyelemmel a diákokat, és az olyan pszichológiai hatásokra koncentrált, mint a szorongás és a depresszió. Ez az első olyan hosszú távú kutatás, amely több mint egy évtizeden át kísérte figyelemmel a gyerekeket és elemezte a kegyetlenkedés és a tanulmányi teljesítmény közötti kapcsolatot - emelte ki a szakértő.

A vizsgálatban 383 gyerek - 190 fiú és 193 lány - vett részt.

Az a 24 százalék, aki állandó zaklatásnak volt kitéve, alacsony iskolai teljesítményt nyújtott, nagyon nem szeretett iskolába járni és kevésbé bízott saját tudásában.

A gyerekek 18 százaléka mérsékelt bántást tapasztalt, azonban iskolai éveik során fokozódott a kegyetlenkedés - náluk hasonló tüneteket azonosítottak, mint az első csoportnál.

Azoknak, akik az évek során egyre kevesebb zaklatást éltek át (26 százalék), a tanulmányi előmenetelük is kevésbé sínylette meg, hasonlóan azokhoz, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben estek iskolai kegyetlenkedők áldozatául (32 százalék).

Egyesek érzékenyebbek a zaklatásokra

"Egyes gyerekek képesek megmenekülni az áldozattá válástól és úgy tűnik, iskolai teljesítményük és lelkesedésük is javulhat. Ez igazán reményteli" - véli Ladd.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Noha a vizsgálat Illinois-ban kezdődött, a kutatás ötödik évére már 24 államban szóródtak szét a gyerekek, akiknek életét így is figyelemmel követték a kutatók. A tanulmányhoz felhasználták a gyerekekkel évente végzett felméréseket, olvasási és matematikai teszteket, a tanárok értékeléseit és természetesen a gyerekek beszámolóit.

- figyelmeztetett a szakértő.

A kutató szerint az iskoláknak zaklatásellenes programot kell kidolgozniuk, a szülőknek pedig meg kell kérdezniük gyermekeiket arról, hogy bántják-e, kirekesztik-e őket az iskolában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!