A méhek nemcsak híresen szorgos rovarok, de igen takarékosak is egyben. Úgy építik meg a lépet, hogy a lehető legtöbb mézet a lehető legkisebb helyen tudják tárolni, és a lehető legkevesebb viaszt kelljen felhasználniuk ennek megépítéséhez, a lehető legkevesebb munkával.
A sejteket méhviaszból építik fel, a viasz előállítása pedig kemény munka: 1 gramm viaszhoz 6-7 gramm mézet kell felhasználni.
A természet mindig a legalacsonyabb energiaszintre törekszik.
Az alapvető kérdés az, hogy melyik az a forma, ahol a legkisebb kerülethez a legnagyobb terület tartozik. Ez az úgynevezett legkisebb energiájú forma gyakran egy szabályos mértani alakzat.
A méhek számára több szempontból is a hatszögletű sejt a leghatékonyabb forma. Ez nemcsak a fentebbi feltételeknek felel meg, hanem van még egy további előnye: a hatszög alapú szerkezet nagyon erős, és statikailag igen szilárd.
A kis raktárhelyiségek a saját tömegük huszonötszörösét képesek tárolni,
valamint kibírják azt a centrifugális erőt is, amely akkor keletkezik, amikor a lépből kipergetik a mézet.
A méhsejtfalak vastagsága egységesen 0.05 milliméter. A közös fenéklapok a két sejt közötti szilárdságot, tartósságot biztosítják. Ezt három egybevágó rombusszal zárják el,
amelynek szögei ideálisak ahhoz, hogy a legkevesebb anyagot kelljen felhasználni
és a legnagyobb teret zárják be. A méhsejtek alakja egységes; szabályos hatszög alapú egyenes hasáb, melynek egyik alapja hiányzik, ugyanis ez a bejárat.
A másik alap három egybevágó rombusz. A sejteket egymás alá, fölé, mellé építik, hézagmentesen, két rétegben. A különböző rétegben levő sejtek a zárólapjaikkal illeszkednek egymáshoz, az azonos rétegben levők pedig az oldallapjaikkal.
A poszméhek (Bombus sp.) magányosan élnek, nem úgy, mint a házi méhek.
A poszméhek a rokonaiktól eltérően gömb alakú sejteket építenek,
mivel ennek a legkisebb a fajlagos felülete, ezért számukra ez a leggazdaságosabb megoldás.
Azonban, ha sokan élnek együtt, mint a házi méhek, akkor nem elég egyetlen "bödön", hanem sok kis raktárhelyiségre van szükség, ez az oka a két faj méhkasa közötti különbségnek.
A mézelő méhek (Apis mellifica ) a hártyásszárnyúak rendjébe tartozó rovarok.
A méhek a mézet a virágok nektárjából és más növényi részek édes nedvéből állítják elő.
A hátsó lábpár felső ízületén található egy "kosár", egy apró bemélyedés, amelyben a virágport tárolják, a szőrös testre tapadt pollent pedig a hátsó lábon lévő fésűvel szedik össze, majd a virág fölött helyben repkedve összetömörítik lábaikkal. Attól függően, hogy milyen a virágpor állaga, egyetlen egyed egyszerre 8-18 milligramm pollent tud összegyűjteni.
A cukoroldatot a potrohban lévő mézhólyagban – egyszerre akár 20 milligrammot – egy enzim segítségével alakítják át híg mézoldattá, hozzákeverve saját fehérjéiket, hormonjaikat. A mézoldatot a hólyagból a sejtekbe öntik, vagy átadják a dajkaméhek szájába. A mézet a hatszögletű sejtekben tárolják, ahol párologtatják és beérlelik az oldatot.
A potroh hasi oldalán levő gyűrűk alatt található a viaszkészítő szerv, amely lemezformába öntve bocsátja ki a viaszt. A viasz a lép építéséhez szükséges, ebben tárolják a mézet, és itt nevelik fel az utódokat is.