A kötet eddig magyarul meg nem jelent dokumentumok alapján arról fog szólni, hogy miként dolgozott a magyar békedelegáció Párizsban – ismertette. Kitért arra, hogy
egyenlőre olyan dokumentumok nem kerültek elő, amelyek radikálisan megváltoztatnák az eddigi tudást,
felfogást a békeszerződésről, de ilyen írások felbukkanását nem lehet kizárni.
Több kollégája végez vizsgálatokat, levéltári kutatásokat, egyebek között Rómában, Bukarestben és az Egyesült Államokban. Minden eredmény elérhető lesz könyv formájában vagy az interneten – jelezte.
Ablonczy Balázs elmondta: a csoport több tudományág képviselőiből, történészekből, földrajztudósokból, szociológusokból, irodalomtörténészekből áll, akik hosszabb távú folyamatokat figyelnek, és olyan, eddig nem vizsgált témaköröket is megvilágítanak, mint a menekültkérdés és a menekültek integrációja.
A trianoni békeszerződés (a korabeli terminológiában békediktátum) az első világháborút lezáró párizsi békeszerződési rendszer részét alkotta, amelyben a győztes antanthatalmak meghatározták Magyarország mint a háborúban vesztes Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama békefeltételeit, illetve a Monarchia felbomlása miatt az ország új határait.
A szerződés VIII. fejezet 161. cikkelyében a győztesek deklarálták az ország felelősségét
a háborúval okozott károkért, amelyek megtérítésére jóvátételt állapítottak meg Magyarország terhére.
A trianoni szerződésbe a Monarchia feldarabolásáért legelszántabban kiálló csehszlovák külügyminiszter Edvard Benes követelésére – többek között – az alábbi cikkely is bekerült: „Az egész világ elborzadt ... és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő."
A trianoni békeszerződést a Magyar Királyság nevében az 1920 márciusában kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviselői, Bernárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter írták alá a versailles-i Nagy -Trianon-palotában, 1920. június 4-én.
A párizsi békeszerződésekkel a győztes nagyhatalmak – elsősorban Franciaország – legfőbb célja Németország és a vele szövetséges államok alapvető meggyengítése, a soknemzetiségű volt európai nagyhatalom, az Osztrák–Magyar Monarchia, továbbá az Oszmán Birodalom feldarabolása, valamint egy új – alapvetően francia dominancián alapuló – európai hatalmi egyensúly létrehozása volt. A békeszerződés Magyarország új határainak megállapítása során ténylegesen figyelmen kívül hagyta a Wilson amerikai elnök javasolta etnikai rendezőelvet, és a történelmi Magyarország területeinek több mint kétharmadát az utódállamokhoz csatolta.
A Párizs környéki békeszerződések igazságtalan jellege már a kortársak előtt is nyilvánvaló volt.
Foch marsall szerint a versailles-i békerendszer nem valódi békeszerződésnek, csak húszéves fegyverszünetnek tekinthető. A Párizs környéki békerendszer volt a legfőbb oka az 1920-as években kibontakozó akut németországi gazdasági és politikai válságnak, amely Hitler hatalomra jutásához és végső soron a második világháborúhoz vezetett.
A trianoni békeszerződést a magyar országgyűlés „... tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott" az 1921. évi XXIII. törvénycikkel iktatta be a magyar jogrendszerbe.