Szentesi egy korábbi interjúban (válasz.hu) a következőket nyilatkozta:
„Mindenhol a helyi értékeket keresik, csak mi vagyunk kevésbé lokálpatrióták. Rengeteg szakkönyvet olvastam el, és
rájöttem, mi mindent veszítettünk el az 1880–1890-es években tetőző filoxérajárványban. Csóka, szerémi zöld, tihanyi és tarcali kék, laska, sárfehér – lehetne még sorolni.
Arra gondoltam, ha az Osztrák- Magyar Monarchia idején ezek jók voltak, most miért ne lennének azok?"
Szentesi néhány éve a pezsgőkészítésbe is belevágott. Ennek egyik oka az volt, hogy megújítsa a pezsgőivási kultúrát Magyarországon. Elmondta, hogy egy borkóstolót a legjobban úgy lehet tönkretenni, ha a résztvevőkkel – több helyen elterjedt szokás szerint – pálinkát itatnak aperitifként. Az erős ital szinte leégeti az ízlelőbimbókat. Szerinte (amit magam is meg tudok erősíteni) a kóstolóra legjobban egy pohár pezsgő készíti fel az érzékszerveket.
A Szentesi-féle borokra – fehérekre és vörösekre egyaránt – jellemző
az egyedi, semmilyen ismert, „standard” borhoz (például furminthoz, cabernet sauvignonhoz, merlot-hoz) nem hasonlító ízvilág, könnyedség és jó ihatóság.
A vörösboroknál is az a cél, hogy ne „tömény", sűrű, testes, alkalmi ivásokhoz kitűnő, de hétköznapi borozgatásokhoz, egyszerű pörköltekhez vagy más ételekhez nem illő borok készüljenek a lehető legkevesebb beavatkozással (a kénezés természetesen elengedhetetlen, de nincs fajélesztő vagy műtannin).
A pincészet egyik büszkesége egy kékszőlő,
a csókaszőlő és az abból készült bor.
A Csóka íze teljesen egyedi, könnyed, lendületes, mégis kellően savas, mérsékelt tanninokkal. Nem ront rá az emberre, mint egy illat- és ízbomba sauvignon, hanem fokozatosan ragadja magával a kóstolót. A jóval ismertebb kadarka is kitűnő.
Akit érdekelnek a jó ivású, egyedi ízvilágú borok, annak feltétlenül érdemes ellátogatni az Etyek-budai borvidéken lévő pincészetbe, ahol mindenkit szeretettel vár Szentesi József.