A Nemzeti Óceán és Légkörkutató Hivatal (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) oceanográfusai a kaliforniai Csatorna-szigetek (Channel Islands) tengeri természetvédelmi körzetben végeztek megfigyeléseket.
A szervezet Nautilus oceanográfiai kutatóhajójáról a mélybe eresztett távirányítású robotkamera, a ROV a kontinentális küszöb és lejtő határán 150 és 200 méter közötti mélységtartományban végzett megfigyeléseket.
A Nautilus legénysége július 12-én Santa Cruz sziget térségében kutatta a kontinentális lejtő közelében húzódó óceáni aljzatot, amikor a ROV reflektorainak fénykévéjében egy hatalmas állat sziluettje rajzolódott ki, 700 láb ( mintegy 217 méter) mélységben.
A tengeri lény vonzónak találhatta a ROV ragyogó kameráit,
mert közelebb úszott a szerkezethez, és percekig körülötte körözött.
A kutatócsoport tengerbiológusai a fedélzeti monitoron követték a 10 láb (3 méter 10 cm) hosszúságúra becsült állat mozgását, megállapítva, hogy a kíváncsiskodó porcos hal a mélyvízi életmódot folytató, prehistorikus megjelenésű hatkopoltyús szürkecápa (Hexanchus griseus) egy példánya.
A NOAA kutatóhajójának kamerái megörökítették a ritka pillanatokat, amelyek a beágyazott videón tekinthetők meg.
A hatkopoltyús szürkecápa a rendkívül ősi vonásokat mutató szürkecápa-félék családjának (Hexanchidae) legméretesebb képviselője.
A szürkecápák még a földtörténeti középkorban, a triász időszak derekán jelentek meg a világóceánban.
A legrégebbi szürkecápa fosszília 235 millió éves, és a kövületek azt bizonyítják, hogy a dinoszauruszok időszakaként is emlegetett mezozoikumban virágzó csoportot alkotó szürkecápák szinte semmit sem változtak az elmúlt több mint 200 millió év során.
A modern cápáktól (Neoselachii) eltérően a családhoz tartozó fajok csak egyetlen, a farok közelében található hátúszóval rendelkeznek.
További ősi vonásuk, hogy az újidei cápákkal szemben nem öt, hanem hat, illetve hét kopoltyúívük van.
A szürkecápa a nagytestű cápafajok közé tartozik, a kifejlett egyedek átlagos testhossza 3,5 és 5 méter közötti. Az eddig ismert legnagyobb példány idén májusban, Írország atlanti partvidékén akadt horogra, ennek 7,6 méter volt a teljes testhossza.
A szürkecápák a mélyvizek, a bathypelágikus zóna lakói, jellemzően 200 méteres vízmélységtől 1 500 méterig fordulnak elő, ám a mélytengeri robotkamerák felvételei azt bizonyítják, hogy ennél sokkal jelentősebb mélységekbe is lehatolnak.
A NOAA 2005-ös Operation Deep Scope elnevezésű expedícióján a ROV az abisszális régióban, közel 6000 méteres mélységben kapott lencsevégre egy szürkecápát.
A faj mélytengeri életmódja miatt a különösen nehezen megfigyelhető cápák közé tartozik,
így a tengerbiológusok nem sokat tudnak az életmódjáról.
Az elpusztult példányok gyomortartalmának vizsgálata szerint a szürkecápa rátámad más cápafajokra, és étrendjében a csontos halakon illetve a nagyobb lábasfejűeken kívül tengeri emlősök, különösen fókafélék is fellelhetők.
A megfigyelések szerint a nagyobb mélységekből éjszaka gyakran a felszín közelébe emelkedik.
A világtenger néhány pontján ez az alapvetően mélytengeri cápafaj szezonálisan a sekély vizekben is felbukkan. Seattle közelében figyelték meg, hogy a szürkecápák évszakos periodicitással 20-30 méteres vízmélységben gyülekeznek.
A kutatók még nem ismerik pontosan e szokatlan jelenség okát, de azt valószínűsítik, hogy a sekélyvízi gyülekezőnek szaporodásbiológiai okai lehetnek. A szakemberek és a búvárok körében kisebb szenzációként robbant az a hír, hogy 2010 augusztusában két osztrák búvár a horvátországi Krk szigetéhez közeli Plavnik-nál 40-45 méteres vízmélységben kettő, négy és fél méter körüli szürkecápával találkozott.
A cápákat az ezt követő napokban is sikerült megfigyelni, sőt 2013-ban ismét felbukkantak Veli Plavnik vizein.
A szürkecápa kozmopolita faj, világszerte megtalálható a mérsékeltövi tengerek mélyvizeiben. A Földközi-tengerben is honos fajnak számít, és amint az elmúlt évek megfigyelési bizonyítják, szezonálisan felbukkan az észak-adriai térség horvátországi partszakaszán.