A rovar a Linguamyrmex vladi tudományos nevet kapta és az úgynevezett „pokolhangyák” csoportjába tartozik.
Ezek az élőlények még a kréta időszakban éltek, mára kihaltak, közös jellemzőjük furcsa, függőlegesen mozgó szájszervük volt. Nevükkel ellentétben a pokolhangyák nem ősei a modern hangyáknak, egy olyan törzscsoportba tartoztak, ami még azelőtt kihalt, hogy minden, ma élő hangya közös őse feltűnt volna az élet színpadán.
A jól ismert, lefelé mutató rágókkal szemben az L. vladi pengeéles, kaszaszerű szájszervvel rendelkezett, amely egyetlen mai hangya szájszervére sem emlékeztet. A bizarr rágókat érzékelőszőrök vették körül, ezek arra szolgáltak, hogy az ősrovar állkapcsa félelmetes sebességgel záródjon össze.
Az L. vladi fején szarvszerű függelékek helyezkedtek el, ezek vélhetően arra szolgáltak, hogy a zsákmányt a földre nyomják, míg a vérszomjas hangya a felfelé néző rágójával beleszúr a préda testébe.
A kutatást jegyző New Jersey Institute of Technology kutatói a rágók között egy tubusszerű csatornára is felfigyeltek, úgy gondolják, a pokolhangyák – akár egy ízeltlábú vámpír - ezzel szívták ki zsákmányuk vérnyirkát. A test elfogyasztása nem lett volna lehetséges, mivel a különös állkapocs miatt az ősállat képtelen volt a rágásra.
A borostyánba zárt lelet röntgenvizsgálatakor derült ki, hogy a fejen található szarvak fémrészecskékkel voltak megerősítve. A fémet a prédából vonhatták ki, hogy a táplálékszerzésben nélkülözhetetlen testrészeket az ősrovar ellenállóbbá tegye. Szükség is volt erre, ugyanis ha a rágókkal az ősrovar elvétette az áldozatát (vagy keresztülszúrta annak testét), a szájszerv iszonyatos erővel ütközött neki a szarvaknak.
A különleges faj leírása a Systematic Entomology című tudományos szakfolyóiratban jelent meg.