A Borneo Orangutan Survival Foundation (BOSF) szerint Alba, a fehér bundájú, kék szemű, 5 év körüli nőstény nem térhet vissza a vadonba, mert albinizmusa miatt számos egészségi problémával, egyebek között látási és hallási gondokkal küzd, valamint a későbbiekben akár bőrrák is kialakulhat nála.
Az alapítvány a nagyközönség segítségét kéri annak a 80 ezer dollárnak az összegyűjtéséhez, amely a központja melletti földterület megvásárlásához szükséges, hogy kialakítsák rajta a speciális otthont a világ egyetlen ismert albínó orangutánja számára.
Alba azzal a három másik orangutánnal fogja megosztani a vizesárokkal körülvett területet, amelyekkel kiszabadítása óta összebarátkozott.
Egy külön csapat a nap 24 órájában tartaná megfigyelés alatt a mesterséges szigetet, hogy megóvja a ritka állatot a vadorzóktól és az ember jelentette többi fenyegetéstől.
Az állatot április 27-én fogták el egy isten háta mögötti falu lakói Borneó középső részén, Kapuas Hulu körzetben, a hatóságok két nappal később szabadították ki a ketrecből, amelybe a falusiak zárták. Az albínó főemlős akkor rendkívül legyengült állapotban volt, de testsúlya azóta majdnem megkétszereződött.
A nagyközönség még májusban keresztelte el az állatot Albára, amely latinul fehéret jelent, a spanyol nyelvben viszont hajnalhasadásra is utal.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tavaly súlyosan veszélyeztetett fajjá nyilvánította a borneói orangutánokat, mert mintegy kétharmadával csökkent a számuk negyven év alatt.
A szervezet adatai szerint jelenleg alig több mint százezer borneói orangután él a Föld harmadik legnagyobb szigetén, Borneón, a trópusi esőerdőkben, amelyek azonban gyors ütemben pusztulnak a legális és illegális fakivágások miatt. A borneói esőerdők mintegy 40 százalékát irtották ki az 1970-es évek eleje óta. A vadászat is jelentősen hozzájárul az orangutánpopuláció csökkenéséhez.