A Politico magazin korábban kétségbe vonta, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke egy 1992-es törvény adta lehetőséggel élve és a jogszabály biztosította határidőn belül hozzájárulását adja a Warren-jelentés mintegy 3600 oldalt kitevő, még mindig titkosítás alatt álló iratanyagának nyilvánosságra hozatalához.
A magazin által hivatkozott 1992-es JFK Assassination Records Collection Act szerint, - amelyet még id. George Bush elnöksége idején fogadtak el -, a Kennedy haláláról szóló dokumentumok könyvtárát teljes egészében nyilvánosságra kell hozni a törvény 25. évfordulójának lejártáig, azaz 2017. október 26-ig, hacsak a hivatalban lévő elnök másképp nem dönt.
Trump elnök október 21.-i, szombati Twitter bejegyzésében azt írta, „bár további információk még befolyásolhatják" de szándéka szerint nem fogja megakadályozni a hosszú ideje visszatartott és titkosított Kennedy-akták nyilvánosságra hozatalát. Szakértők szerint a 3600 oldalnyi, jelenleg még titkos dokumentumból derülhetne ki egyértelműen, hogy a Központi Hírszerző Hivatal (Central Intelligence Agency, CIA) valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation, FBI) vezetői rendelkeztek-e olyan visszatartott információkkal, amelyekből már a dallasi merénylet előtt tudni lehetett, hogy összeesküvés készül az elnök ellen.
Ez már régóta pedzegetett szál a Kennedy-gyilkosság homályos hátterű történetében, amely több összeesküvés-elmélet megszületéséhez vezetett.
Az Egyesült Államok 35. és az amerikai történelem máig legnépszerűbb elnökét 1963. november 22-én 13 államot érintő országjárása során, a hivatalos verzió szerint egy pszichés zavarokkal küzdő magányos merénylő, Lee Harvey Oswald gyilkolta meg a texasi Dallasban.
A merénylet egyetlen gyanúsítottját jószerével ki sem tudták hallgatni,
mivel két nappal Kennedy elnök halála után Oswaldot – miközben a dallasi kerületi kapitányságról a megyei börtönbe akarták átkísérni -, a rendőrség alagsorában egy helyi mulató tulajdonosa, a maffiával is szoros kapcsolatokat ápoló Jack Ruby agyonlőtte.
Az amerikai alkotmány rendelkezései szerint még a merénylet napján, november 22-én az addigi alelnök, Lyndon B. Johnson lépett a gyilkosság áldozatául esett elnök örökébe.
Az új elnök egyik első intézkedésével felállította a „Kennedy elnök meggyilkolását kivizsgáló elnöki bizottság" nevet viselő testületet, amelynek élére Earl Warrent, a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elnökét nevezte ki.
A közbeszédben csak Warren-bizottságként emlegetett testület 1963. november 29-én látott munkához, és nem egészen egy év múlva, 1964. szeptember 24-én a Fehér Ház ovális irodájában átadta jelentését Johnson elnöknek.
A 889 oldalas összefoglaló jelentést három nappal később az elnök utasítására nyilvánosságra hozták,
ám a dokumentum mellékleteit, 15 kötet tanúvallomást, valamint további 11 kötetre rúgó egyéb írásbeli bizonyítékot illetve dokumentumot, továbbá az 1964 novemberében átadott újabb 26 kötetnyi iratot 75 évre titkosították.
A Warren-bizottság végkövetkeztetése szerint Lee Harvey Oswald ugyanúgy támogatók nélküli magányos merénylő volt, mint az őt meggyilkoló Jack Ruby. A Warren-bizottság kategorikusan kizárta, hogy Kennedy titkos összeesküvés áldozatául esett.
A jelentés ellentmondásai miatt nem csak a közvélemény, hanem utóbb az amerikai kongresszus képviselőháza is súlyos kétségeket fogalmazott meg a vizsgálat végkövetkeztetéseivel kapcsolatosan. A képviselőház merényleteket kivizsgáló különbizottsága (House of Representatives Select Committee on Assassinations, HSCA) 1975-ben ezért napirendjére tűzte a Warren-jelentés felülvizsgálatát.
A bizottság munkája során több tízezer oldalnyi iratanyagot tekintett át, és ismét kihallgatta a merénylet akkor még életben lévő szemtanúit. A HSCA igen súlyos, a Warren-jelentés végkövetkeztetéseitől merőben eltérő megállapításra jutott. A vizsgálóbizottság egyhangú konklúziója szerint ugyanis
... az Elnököt nagy valószínűség szerint egy összeesküvés keretein belül gyilkolták meg, és Oswaldon kívül legalább még egy személynek részt kellett vennie a merényletben."
A több merénylő teóriája egyébként már a merénylet napján felvetődött.
A szemtanúk legalább három, egyesek viszont hat lövés eldördülésére emlékeztek, amelyet az Elm és a Houston Street sarkán álló tankönyvraktár ötödik emeletéről, illetve az úttesttel szemközt lévő bokrokkal benőtt emelkedő tetejéről adtak le.
A nyomozók a tankönyvraktár 5. emeletén megtalálták a gyilkos fegyvert is, amelyről Seymour Weitzman még a helyszínen megállapította, hogy egy német gyártmányú 7,65-ös Mauser.
Ez a fegyver azonban eltűnt,
és másnap a sajtótájékoztatón már egy olasz gyártmányú első világháborús Manlicher Carcano puskát mutattak be gyilkos fegyverként.
A HSCA a ballisztikai szakértői vélemény alapján is kizártnak minősítette a Warren-bizottság Oswaldra, mint magányos elkövetőre vonatkozó megállapítását, mivel a szakértők ballisztikai képtelenségnek nyilvánították, hogy az elnök testét átjárt lövedék hatolhatott át az előtte ülő Conally texasi kormányzón is, a hátán illetve a lábán okozva sérüléseket.
A ballisztikai szakértők szerint csak két, különböző irányból leadott lövés okozhatott olyan sérüléseket, amelyet az elnök és Conally kormányzó elszenvedett. A HSCA legsúlyosabb megállapítása azonban kétség kívül az volt, hogy
az Oswald bűnössége mellett felhozott bizonyítékok közül több hamisnak, illetve manipuláltnak bizonyult.
A HSCA részletek közlése nélküli konklúziója szerint John F. Kennedy összeesküvés és több merénylő áldozatául esett.
Az elnök elleni összeesküvés koncepcióját tehát egyáltalán nem lehet csupán alaptalan konteónak tekinteni. Kennedy intézkedései sokfajta érdeket sértettek a hatalom sáncain belül. Közismert volt az elnök rendkívül rossz és feszült viszonya a központi hírszerző hivatallal, a CIA-val. John F. Kennedy soha nem bocsátotta meg a szervezetnek, és személy szerint a CIA akkori főigazgatójának, Allen W. Dullesnek hogy hamis illetve félrevezető információk alapján belerángatták a csúfos kudarcba fulladt, és Kennedy számára hatalmas presztízsveszteséget okozó Disznó-öbölbeli kalandba.
Az 1961. április 15-én végrehajtott, Fidel Castro kubai elnök és rendszere megdöntését célzó diverzáns akció tervét még Kennedy elődje, Eisenhower elnök hagyta jóvá a CIA előterjesztésére. Az 1961. januárjában hivatalba lépett új elnök nem szimpatizált a kalandor jellegű és általa igencsak kockázatosnak vélt akcióval.
A hetedik érzéke azt súgta, hogy komoly nemzetközi botrányba fulladhat a művelet, ezért erősen fontolgatta a terv végleges ejtését.
A CIA vezetői azonban szabályos ostrom alá vették az elnököt, hogy eltérítsék ettől a szándékától.
Utóbb valótlannak bizonyult, minden alapot nélkülöző jelentésekkel, és koholt hírszerzési információkkal igyekeztek meggyőzni Kennedy elnököt arról, hogy garantált lesz a siker. A történelemből tudjuk, hogy nem így történt.
A kubai emigránsokból toborzott, és a CIA által kiképzett illetve felfegyverzett 1500 fős diverzáns csapatot már várták a kubai kormányegységek, csírájában meghiúsítva a partraszállást, amitől a CIA fő korifeusai a Castro-rendszer összeomlását várták.
A Disznó-öbölbeli kaland természetesen hatalmas nemzetközi botrányt kavart,
Kennedy pedig rájött arra, hogy a CIA csúnyán átverte a hamisnak bizonyult jelentéseivel.
Az elnök felháborodása határtalan volt, és elhatározta, hogy radikálisan átszervezi az önjáró és senki által nem kontrollált „állam az államban" szervezetet. A balul sikerült eset után egyenesen ezt nyilatkozta Clark Clifford külföldi hírszerzési főtanácsadónak, az ovális irodában: „Valami nagyon nincs rendben a CIA háza tájékán és én nagyon szeretném tudni, hogy mi; ezer darabra akarom szaggatni a CIA-t és szanaszét szétszórni a négy égtáj minden irányába!" Dulles akit Kennedy egyébként novemberben menesztett is a szervezet éléről, természetesen tudomást szerzett az elnök leépítési terveiről.
Régi történelmi tanulság, hogy már a fáraók sem tudták legyőzni a saját bürokráciájukat. A CIA meg akarta (és meg is tudta) őrizni az államapparátuson belüli kiváltságos helyzetét. Hogy a szervezetet gyűlölő és ellen fellépni kívánó elnököt nem sokan gyászolták Langely-ben, történelmi tény.
Az viszont igencsak elgondolkodtató, hogy a meggyilkolt elnök által kirúgott CIA-főnök, Allen Dulles miért mozgatott meg minden követ annak érdekében, hogy tagja legyen a Warren-bizottságnak csakúgy, mint az a tény is, hogy a merénylőnek kikiáltott Lee Harvey Oswald a CIA fizetett informátora volt.
Az államapparátuson belül más fajsúlyos ellenfele is akadt az elnöknek, J. Edgar Hoover, az ugyancsak nagyhatalmú Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation, FBI) első embere személyében.
Hoover szubjektív okok miatt rettenetesen gyűlölte az elnököt.
Titkos dossziét vezetett a közismerten nőfaló Kennedy szeretőiről, és külön ügynököket állított rá az elnök nőügyeinek felderítésére.
Hoover valamiféle beteges utálatot táplált a katolikus és ír származású Kennedy-famíliával szemben:
nem csak az elnököt, hanem öccsét, az igazságügy miniszteri posztot betöltő Robert Kennedyt is titokban megfigyeltette. Hoover kinyomozta, hogy az elnök egyik szeretője, a nyugatnémet állampolgársággal rendelkező, 27 éves és igen szemrevaló Helena Rometsch a keletnémet kommunista titkosszolgálat, a Stasi ügynöke.
De ugyancsak a nagyhatalmú FBI-főnök dobta be suttogó propaganda útján a köztudatba, hogy az elnökkel intim viszonyt ápoló hollywoodi díva, Marilyn Monroe furcsa, tisztázatlan hátterű öngyilkosságának hátterében John F. Kennedy áll.
Amiről azonban a nagyhatalmú FBI-vezér nem tudott, hogy az elnök a belső körökben lévő bizalmas informátorai útján teljes képet kapott Hoover ellene folytatott intrikáiról. 1962 augusztusában Hoovert a Fehér Házba kérették. Az ovális irodában csak az elnök és öccse, Robert Kennedy vártak rá.
A rendkívül kínos hatszemközti elnöki audiencián Kennedy mindent Hoover fejére olvasott, majd felszólította az FBI első emberét, kezdjen el gyorsan civil állás után nézni,
mivel hamarosan meneszteni fogja, és örüljön, ha megússza a börtönt.
J. Edgar Hoover porig alázva és megszégyenülve távozott a Fehér Házból.
A kínos beszélgetés után még majdnem egy évig hivatalban maradt Hooverben nyilván még inkább magasra szökött az elnök iránt érzett gyűlölet. Hoover a dallasi merénylet után, a Warren-bizottság előtt feltűnő agresszivitással tagadta az esetleges Kennedy elleni összeesküvés lehetőségét.
Az elnök nem csak a CIA-val illetve az FBI csúcsvezetőjével, hanem az ugyancsak igen súlyos hatalmat képviselő, és a nemzeti bank funkcióit magánvállalkozásként ellátó Szövetségi Tartalék Rendszer (Federal Reserve System, rövidítva: Fed) mindenható uraival is tengelyt akasztott. Az Egyesült Államokban a központi bank szerepét 1913 óta ellátó szervezetet illette(illeti) meg többek között a bankjegykibocsátás privilégiuma.
Kennedy nem nézte jó szemmel a Fed szerinte túlontúl nagy pénzügyi hatalmát,
és az elnök tervei között szerepelt többek között a szervezet bankjegy kibocsátási monopóliumának megnyirbálása. 1963 júniusában Kennedy a Fed előzetes véleményének kikérése nélkül elnöki rendelettel arra utasította a pénzügyminisztériumot, hogy kezdje meg kettő és ötdolláros bankjegyek forgalomba hozatalát, amelyhez az állami ezüsttartalékot használhatja fel fedezetként. A döntés váratlanul érte a Fedet, és mondhatni, hogy a szívéig hatolt.
A Fed és a mögötte álló nagyhatalmú pénzügyi körök nyílt hadüzenetként értékelték a Fehér Ház tervét,
a Federal Reserve egyes jogköreinek elvonásáról, és a kormány közvetlen felügyelete alatt álló pénzügyminisztériumhoz való delegálásáról. A Fed vezetői ki is jelentették, hogy minden eszközzel küzdeni fognak a „szabadságuk" (értsd a monopolhelyzetük) megkurtítása ellen.
Hogy ez alatt mit értettek, talán a jelenleg még titkosítása alatt álló, de remélhetően rövidesen hozzáférhető aktákból kiderül.