Rengeteg magyar adta életét egy haszontalan győzelemért

Olasz katonák holttestei

Nagy katonai siker hatalmas veszteségekkel, a háború végeredményét azonban nem befolyásolta – ez az 1917. október 24-én kezdődő caporettói áttörés néven ismert támadás mérlege. Az isonzói állóháború tizenkettedik csatája az olasz front hosszú ideje merev frontszakaszát igen rövid idő alatt látványosan előre tolta.

Az első nagy világégés negyedik esztendejében az Osztrák–Magyar Monarchia seregei nekiveselkedtek, hogy egy elsöprő rohammal győzelmet arassanak a déli hadszíntéren.

Az isonzói állóháborúban a korábbi tizenegy alkalommal az olasz fél próbálta meg áttörni a frontot, ezúttal a másik oldal vette át a kezdeményezést.

A katonai-politikai előfeltételek ígéretesnek tűntek: keleten összeomlott az utolsó nagy orosz támadás, a Kerenszkij-offenzíva. A teljesen demoralizálódott orosz csapatok folyamatosan hátráltak a németek elől, akik szeptember elejére elfoglalták Rigát. Orosz szövetségese vereségével pedig Románia magára maradt keleten.

Támadásra készülve

A központi hatalmak számára kedvező körülmények tették lehetővé, hogy katonai erők átcsoportosításával megerősítsék az olasz fronton harcoló alakulatokat. Az áttörést gondos előkészítés előzte meg. A Monarchia hadvezetésének választása azért esett Caporetto környékére, mert ezt a szakaszt kevésbé védték az olasz seregek. Az osztrák-magyar csapatok megsegítésére a németek hét, hegyi harcokban járatos hadosztályt irányítottak az olasz frontra.

Német lovas konvoj halad el a Monarchia katonái mellett Forrás: © IWM (Q 60403)

Az előkészületek során a meglepetés mellett fontos szerepet szántak az új taktikának is. Az Oskar von Hutier porosz tábornok által kigondolt, ún. beszivárgás lényege az volt, hogy a rohamcsapatok beszivárognak az ellenséges vonalak mögé, majd elvágják őket az immár mögöttük elhelyezkedő főerőktől.

Ennek szellemében az Alfred Krauß tábornok által kiötlött harcmodor arra épített, hogy a völgyekben indul meg a lendületes támadás, a magaslatokat pedig, a korábbi gyakorlattal szakítva, nem elfoglalni akarják majd a rohamozó csapatok, hanem elszigetelik.

Az ellenséges vonalak mögött így sikerül elvágni a kommunikációjukat, ezzel megfosztva őket a felderítés és főleg a visszavonulás lehetőségétől, kilátástalanná téve a helyzetüket.

Látványos, de haszontalan siker

Az így megindított támadást követően a Monarchia erői és német szövetségeseik mintegy 25 kilométert nyomultak előre egészen rövid idő alatt. A központi hatalmak előretörése csak november 10-én lassult le a Piave folyó partjainál.

Osztrák-magyar csapatok masíroznak erdős terepen Forrás: © IWM (Q 60425)

Az olaszok végül angol és francia segítséggel a Piave felső folyásánál megfékezték a támadást, majd a Brenta és a Piave között, a Grappa hegységben indított újabb áttörési kísérletet is megállították. A központi hatalmak ezért az újabb támadásokat 1917. december 2-án beszüntették.

Mi adta az áttörés jelentőségét?

Az, hogy az olasz front hosszú ideje merev frontszakaszát igen rövid idő alatt látványosan előre tolta,

méghozzá tizenegy olasz támadási kísérlet visszaverése után, ezzel párhuzamosan pedig lényegében szétrobbantotta az olasz hadsereget, a maradékát is szinte teljesen demoralizálva.

Összességében azonban a caporettói áttörés katonai bravúrja látványos, ám végső soron elkésett, haszontalan siker volt a központi hatalmak számára. Alig egy évvel később az Osztrák–Magyar Monarchia és Olaszország, illetve az antant között létrejött a padovai fegyverszünet, amelyet a Giusti-villában írtak alá 1918. november 3-án. A Monarchia számára ezzel véget ért a világháború.

Olasz katonák adják meg magukat a Monarchia csapatainak Forrás: © IWM (Q 29880)

Rengeteg magyar áldozat

Ha megkíséreljük megvonni a caporettói áttörés mérlegét, elszomorító számokkal találkozhatunk. 1917. október 24. és november 10. között az olasz fél, tehát a teljes olasz haderő vesztesége mintegy 10 000 halottra, 30 000 sebesültre és 300 000 hadifogolyra tehető. Közel 5000 löveg, 300 000 puska, 3000 géppuska, 2000 géppisztoly, több mint húsz repülőtér került a támadók kezére, a katonaszökevények száma pedig mintegy 400 000-re tehető.

Olasz katonák holttestei Forrás: © IWM (Q 85983)

A központi hatalmak veszteségei mintegy 70 000 főre tehetőek.

Ebből mintegy 30 000 halott és sebesült a Monarchia alakulataiból került ki. Az áttörésben a Monarchia oldalán számos olyan alakulat vett részt, amelynek helyőrségei Magyarországon voltak, és főleg magyar nemzetiségű katonák alkották. Budapest, Székesfehérvár, Debrecen, Pécs, Nagykanizsa, Veszprém, Esztergom, Szeged, Győr, Nagyvárad, Szabadka, Kassa és Szatmárnémeti gyalogezredei vettek részt a caporettói harcokban.

A teljes cikk az MTA oldalán olvasható.